Boldogságbolt: Az öreg örmény karácsonya

Egy karácsonyi Boldogságbolt-történet - előzetes a második Boldogságbolt-trilógiából

Karácsony előestéje volt, s az öreg örmény, már az ünnepre készülődött. Meg volt a maga szertartásrendje a Szentestére: megnézi a templomban a pásztorjátékot, részt vesz az éjféli Szentmisén, otthon meggyújtja a gyertyákat és elénekel néhány karácsonyi dalt, amit még évezredekkel ezelőtt Édesanyja énekelt.

Ma azonban valami nyugtalanság vett rajta erőt; hiába kereste elő a „Ma van Karácsony, Urunk születésének ünnepe, ma ne itt keressétek a boldogságot” feliratú táblát, úgy érezte, hogy még nem zárhatja be a Boldogságboltot, ma még lesz valaki, akinek csak ő tudja megadni a boldogságot. Halk sóhajjal a vállára vetette a kabátját és kiállt az ajtóba. Ünnepváró csend ülte meg a budai Öreg utcát. Csak egy apró pár lábacska csoszogása és egy kisfiú szipogása hallatszott…

- Node, ifiúr, mit keres itt egyedül a legszentebb estén? – szólította meg a kisgyereket.

- Az igazságot.

- Ez nagyon komoly kérés – simogatta meg a szakállát az öreg örmény. – És pontosan hogyan képzeli el, hogyan szeretné megszerezni ezt?

- Úgy, hogy mindenkinek elmondom, hogy az egész Karácsony egy nagy hazugság.

- Ez nagyon súlyos állítás, ha szabad megjegyeznem. Elmondaná kérem, hogyan jutott erre a megállapításra?

- A szüleim mindig azt mondták, hogy a karácsonyfát az angyalok hozzák, és azért kell a másik szobában aludnom, hogy ne ijedjenek meg tőlem. Átmentem a szüleim ágyába aludni, ők bezárták a szobám ajtaját, és én el is aludtam, de éjszaka szomjas voltam, és amikor kimentem a konyhába inni, akkor hallottam, hogy valaki mozog bent és belestem. És nem az angyalok, hanem a szüleim voltak. Ők díszítették a fát! Az egész egy nagy hazugság! És ezt mindenkinek tudnia kell!

- És hol kezdené el a világ meggyőzését?

Válaszuk a kisfiú némán lógatta az orrát, így az öreg örmény folytatta:

- Engedelmével azt javasolnám, hogy kezdje velem. Hazakísérem, útközben mindent elmesél nekem részletesen, s otthon megmutatja mindazon bizonyságot, melyek alátámasztják igazságát.

A kisfiú bólintott, a boltos felvette a kabátját, és kézenfogva elindultak a szürkülő utcákon. Fél óra múlva már a kisfiú otthona előtt álltak. Már sötétbe burkolódzva várta a város a Karácsony kezdetét. Az ablakban látszódott a „bűnjel”: a feldíszített fa, alatta a becsomagolt ajándékok, sőt, még az izzósor is az ágakon várta, hogy belévezessék az áramot.

Az öreg örmény kérdőn nézett a kisfiúra:

- Kérem mondja el ifiuraságod, hogy mi mindent lát…

- A karácsonyfát?

- Az előbbiekben részletesen ki szíveskedett fejteni, hogy az hazugság. Kérem, ne azt mondja el, amit nem lát, hanem azt, amit igen.

- Egy fát, díszeket és csomagokat, és egy kitakarított szobát.

- Kiváló megfigyelés! Valóban, a szobában egy kivágott fenyőfa van, amire mindenféle díszáruféleséget aggattak, alatta meg papírosdobozok, amik sejtésem szerint ruházati és gyermekjáték termékeket csomagoltak. Valóban, ebben nincs semmi Karácsony, igazat kell adnom.

- Ugye? – nézett fel a kisfiú. – Az egész csak egy nagyhazugság.

- Azonban felhívnám ifiuraságod figyelmét arra, hogy nem is lehet más: még nem kezdődött meg a Karácsony. Még nem hirdették meg az ünnepet, még csak hétköznap van. Még csak az estében és nem az előestében járunk.

- Ezt nem értem…

- Az emberek Úrjövet idején egyfolytában csak rohangálnak, fáradtak, kimerültek. Sütnek, főznek, takarítanak, vásárolgatnak, nincs idejük se egymásra, se a saját lelkükre… Manapság az adventi időben nem étel-ital, hanem szeretet-böjtöt tartanak, s drága ajándékokkal igyekeznek kipótolni azt. Ezért van az, hogy ha bepillantunk egy lakásba, semmit sem látunk a Karácsonyból. Csak egy kivágott fát, dobozokat, művészi érték nélküli díszeket és megfakult arcokat. Ilyenkor igazat kell adnom ifiuraságodnak.

- És milyenkor nem?

- Amikor elérkezik az ünnep. Olyankor angyal érkezik, ha hívják, csodaport szór a házra és minden lakójára és megtörténik a csoda: a fából karácsonyfa lesz, az össze vásárolt javakból ajándék, az ételből, még ha csak egy szelet kenyér egy kis margarinnal, lakoma.

- És hogyan kell hívni egy ilyen angyalt?

- Sokféleképpen, mindenki másképp. Van, aki csenddel, van, aki imával, van, aki énekkel… Egyre megy, mert az igazi angyalok minden szóból értenek.

- Akkor a szüleim nem is hazudtak? Csak segítettek az angyaloknak?

- Ha megengedi, egy kérdéssel válaszolnék: tud hazudni az, akiben szeretet van?

- Nem… - gondolkodott el a kisfiú. – De… Kérdezhetek még valamit?

- Természetesen, ahogy parancsolja, s ha tudásom elégséges, legjobb igyekezetem szerint megválaszolom.

- Honnan… Honnan tudjam, hogy a bácsi nem hazudik? Hogy valóban vannak angyalok?

Az öreg örmény megsimogatta a szakállát.

- Tudja ifiuraságod, hogy mik is azok az angyalok?

- Olyan szárnyas izék, mint a tündérek, nem?

- Nagyon pontos a képi megfogalmazása, azonban, ha szabad, én kicsit pontosabban fogalmaznék. Régen az angyal szót úgy mondták, hogy „angelosz”, ami a köznyelven küldöttet jelent. Olyan valaki, akit Isten küldött az emberekhez. Lehetnek tiszta lelkek, mint a templomok freskóin, de valahol már az is angyal, aki Isten üzenetét viszik másokhoz, aki az Ő ügyében jár.

- És ez biztos?

- Ifiuraságodat igencsak éles elmével áldotta meg a Teremtő, hogy csak azt hiszi el, amiről bizonyosságot szerzett. Ezért azt javaslom, hogy menjen biztosra: legyen Ön is angyal! És ha azzá válik, akkor egy legalább biztosan lesz!

- Én nem tudom… Én azt nem tudom, hogy kell csinálni…

- Pedig nagyon egyszerű: be kell engedni a szívünkbe a szeretetet és tovább kell adni. Segítenünk kell, ha fáradtak is vagyunk, kedvesnek, ha kedvetlenek, jónak lenni akkor is, ha a rossz útja könnyebbnek tűnik.

- Akkor megpróbálok angyal lenni én is…

- Próbálja meg, ígérem, nem fogja megbánni! De ne fecséreljük a drága időt fecsegéssel! Siessen haza, a szülei már biztos hiányolják a jelenlétét!

A kisfiú besietett a családjához, és megpróbált aznap este ő is angyal lenni. És az öreg örménynek igaza lett, valóban nem bánta meg. Megtalálta a Karácsonyt.

#Karácsony #Boldogságbolt