top of page

Látogatóim száma

  • Szerző képeRozványi Dávid

#Boldogságbolt - egy könyvbemutató boldogsága

Frissítve: 2022. jún. 7.



Egy könyvbemutató mindig hatalmas ünnep, s ahogy fejlődik a világ, még nagyobb lesz. A gondolatok ma már vírusként terjednek az interneten, milliókhoz eljutnak, sokan úgy gondolják, hogy nincs is szükség a könyvnyomtatásra, de tévednek, mert az igazán értékes gondolatokat a könyv fogja megőrizni a jövőnek.

Különleges péntek volt az életemben, amit még különlegesebbé tett, hogy a dedikálás és a könyvbemutató is a Szent István Könyvhét hivatalos programja volt.



Ez a péntek az ünnepvárás jegyében telt: reggel interjú a Mária Rádiónak (33:20), még egy megbeszélés Tündével és a Szent Gellért Kiadóbéli barátaimmal, körbejárjuk a helyszíneket, utolsó egyeztetések a programról. Aztán leültem az asztalkához, fejemen örmény sapkám, mint Mambrino aranysisakja. Az első percekben még abban a megnyugtató tudatban dőltem hátra, hogy úgy látszik, az Úr sziesztát rendelt nekem a könyvbemutató előtt. Aztán feltűnt az első arc a tömegben, aki felém tartott. Igaz, csak ritkán rendeződtek sorba az érkezők, de sohasem voltam egyedül, öröm volt látni, hogy ennyi ember számára volt fontos ez a könyv. Jó volt, mindenkivel váltani pár mondatot és megtalálni azokat a szavakat, amiktől egyedivé válik a dedikáció. Nekem csak perceknek tűnt, de már jöttek figyelmeztetni, hogy itt az idő, el kell kezdenünk a könyvbemutatót.



A helyszín a Stephanus Könyvesház volt, kevés méltóbb helyszínt lehetne találni egy ilyen alkalomra. Nagyon bántott, hogy jóval többen voltunk, mint a terem befogadóképessége, így a társaság több, mint felének nem jutott ülőhely, de erőt vettem jónak nevezhető neveltetésemen és nem adtam át senkinek sem a székemet.

Különleges érzés volt végignézni az arcokon: itt volt a családom, barátaim, olvasóim... Sokan közülük, így vagy úgy, de belekerültek a Boldogságboltba. Vajon a jelenlévők tudták, hogy a könyv hősei ott ülnek mellettük, előttük?

Szívem szerint mindenkiről külön írnék, aki ott megjelent, de ez nem lenne decens, ahogy az öreg örmény mondaná, ezért csak két nevet emelnék ki: Diramerján Artinét és Alex Avanesianét, akik az Örmény Kulturális Központ részéről megtisztelték jelenlététükkel a rendezvényt.



Miután Edit köszöntötte a megjelenteket, Török Tünde, a közreműködésemmel előadta az első Boldogságbolt történetet. Tünde hihetetlen tehetség, pillanatról pillanatra változtatva a személyiségét keltette életre a Boldogságboltot, a lehető legautentikusabb környezetben.



Az előadást egy jó félórás beszélgetés követte, Czmerk-Prisztács Edit kiváló érzékkel, műveltséggel és, ami talán a legfontosabb hittel vezette. Erről videófelvétel készült, amit remélem, hamarosan megoszthatok itt is.

Nagyon jót beszélgettünk az irodalomról, a boldogság természetéről és arról, hogy hogyan született meg ez a mese. A beszélgetés utolsó kérdése ez volt: miért örmény a boltos? Talán megsötétítette a hangulatot, de beszélnem kellett az örmény népirtásról, hiszen ez is része a Boldogságbolt-gondolatvilágának: a szenvedés, ami erőt ad és a boldogság magjává válik.

Az eredeti tervek szerint itt adtam volna át a szót Alex Avanesiannak, de Tünde javaslatára még egy újabb részt beszúrtunk a programba: az áldozatokra emlékezve felálltunk és meghallgattuk az örmény himnusz szövegét:


Szabad hazánk független túl sok évszázadon át, hűséggel várja fiait, a szabad Örményország.


Bátyám, e zászlót neked, két kezemmel szőttem meg, sok átvirrasztott éjjelen, tisztára mosta könnyem.


Három színében nézzed, mindazt, mi fontos neked, ragyogjon barbárok felett, Örményország dicsfénye.


A halál mindent elér, mindenki meghal egyszer, de boldog lesz az az ember, ki a honért teszi ezt.


(a himnusz szövege mélyen megérintett, ezért az áldozatok iránti tiszteletem jeléül versbe formáztam)


A könyvbemutató utolsó része volt számomra a legfontosabb: Alex Avanesian emelkedett szólásra. Személyében, mintha az öreg örmény jelent volna meg közöttünk: ugyanazzal a humorral, bölcsességgel mesélt és tanított az örménységről, az örmény történelemről és kultúráról, az örmény-magyar sorsközösségről, mint a budai Öreg utca lakója.

Zárógondolata lelki útravaló volt minden mindannyiónknak: Noé atyánk hajója az örmények szent hegyén, az Araráton feneklett meg, így mindenki örmény egy kicsit… És, tenném hozzá, mindenki egy kicsit öreg örmény is, akinek a boldogságot kell terjesztenie a világban.


Véget ért a könyvhét, véget ért az ünnep, de reméljük, hogy a Boldogságbolt még sok embernek fog örömöt szerezni.


2022.05.20.



Hangulatképek Milánovics Danica videójából:



75 megtekintés2 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page