A nő szeretett sétálni, szerette az ezerszer látott tájat ugyanúgy, mint azokat, amiket éppen most fedezhet fel, de volt egy hely, ahová mindig visszahúzta a szíve: a csobogó.
A víz: őselem, életelem, az élet forrása és fenntartója, legyen tó, folyó, patak, ér vagy éppen egy csobogó, de ez a hely különleges helyet foglalt el a szívében. Úgy érezte, mintha az anyatermészetet hallaná a víz csobogásában. Ez az utolsó nap volt: tudta, másnap útra kell kelnie, így búcsúzóul ezt suttogta:
- Isten veled, Csobogó.
A víz hangja azonban ebben a pillanatban emberi szóvá vált és felelt:
- Viszontlátásra! - majd kedves hangon hozzátette: - Tudom, még vissza fogsz térni.
- Honnan tudod? - Sóhajtott a nő: - A holnapot soha senki sem tudja.
- Ne felejtsd el, hogy én víz vagyok!
- Tudom - mosolyodott el a nő. - Ezért is szeretlek.
- Ha tudod, hogy víz vagyok, akkor az utamat is ismered: először érré válok, utána patakká, majd beleömlök a tengerbe… Ugyanaz a vízcsepp vagyok mindig. Ezt mindenki tudja. Mégis, azonban idehúz a szíved, ahol csobogó vagyok.
- Igen - gondolkozott el a nő: - Vajon miért?
- Mert a hegyek oldalában a csobogó olyan, mint a gyermeki szív: még bármi lehet belőle. Most legszívesebben lehajolnál, hogy igyál a vizemből, ha patakká válok, már meggondolnád és amikor már folyó leszek, legfeljebb fürödnél bennem. Az vonz téged, hogy az életed már folyóvá vált, valahol a forrás és a tenger között, de bennem azt látod, aki voltál: a gyermeki énedet. Ezért tudom, hogy vissza fogsz térni hozzám.
- Azt mondod, hogy az én életem már egy folyó csak?
- Igen. Sok mindent visz az életed árja, sok szennyet, fájdalmat. Sokszor te is életető vagy, de ha megárad az életed sodrása, pusztítóvá válsz.
- Jobb lenne, ha mindig csak éltetni tudnék…
- Az élet örök rendjéhez hozzátartozik az aszály és az áradás is… Ez teszi a folyót folyóvá, téged pedig azzá, aki vagy.
- A folyók nem tudnak visszafelé folyni…
- De te vissza tudsz ide térni hozzám. Ember vagy, a sorsodat a kezedben tudod tartani, formálhatod a lelkedet is jobbá és rosszabbá is. És tudom, hogy bár folyónak álcázod magad, annak lát a többi ember, de valójában te is csobogó vagy.
Az asszony elmosolyodott és visszaindult az erdei ösvényen, vissza a hétköznapi életébe, ami olyan mint egy folyó - de vitte magával a gyermeklélek tisztaságát, a csobogó ígéretét… És tudta, vissza fog még térni.
Comentários