A Boldogságbolt gyulai könyvbemutatója különleges esemény volt, hiszen nem csak a könyvről beszéltünk, de kiegészítette egy különleges kiállítás is: Ungváriné Spiegel Julianna írásaim ihlette műveit állították ki a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban.
Julianna művei azonnal felismerhetők, de be nem sorolhatók egyetlen művészeti stílusba sem, gondolatisága egyetemes, de formavilága egyedi. Büszke vagyok arra, hogy alkotásaink ebben a formában találkozhattak.
Török Tündével elhatároztuk, hogy ezt a kiállítást különleges módon örökítjük meg az utókornak és azoknak, akik személyesen nem láthatták: a képeket párosítottuk írásaimmal. Az elkészült videó ide kattintva nézhető meg!
Kép: Utak keresztje
Írás: Nagypénteki példázat
S eljött a nap,
mikor már a világ minden csúfságát,
sebét testében hordozta.
Akkor, akiken korábban segített,
mind rátekintett, s így csúfolta őt:
„Nem vagy szép, sem ékes,
hiszen látjuk,
a külsődre nézve nem vagy vonzó –
pusztulj hát!”
S nagy tömegben rá mind halált kiált.
Ekkor a Gyermek,
ki egykor legszebb volt az emberfiak közül,
a világ minden bűnét, csúfságát, s sebét
saját testében keresztfára vitte.
De aki felismerte őt csúfságában is,
megismeri majd őt dicsőségében is.
Kép: Ég és föld között
- Mit néz a bácsi?
- A naplementét.
- Minek azt nézni? Lemegy az magától is – csodálkozott a kisfiú.
- Hogy elvigye magával a lelkemet.
- Hova? A lelkünk mindig velünk marad.
- Pedig hidd el, oda viszi, ahová minden lélek tart.
Kép: Az egészhez tartozol
Csendbe burkolózott a város,
felettem a Hold ragyog,
előttem a templom,
szívemben a nap
ezer színe kavarog
s átérzem, milyen kicsiny vagyok.
Az éjféli csendben
lassan lekopik rólam
saját magamba vetett hitem
s megérzem, hogy része vagyok
a nagy egésznek, a teljességnek:
embernek, világnak, Istennek.
Kép: Leperegsz, mint rég elszáradt
Írás: Ősz
Szeptemberbe tarkul a nyár,
lop és ígér ezer csodát,
vágyat és álmot összefon:
színe annak, mi lenni vágyom,
mert már az őszbe is a tavaszt látom.
Kép: Tornyok a kastély súlya alatt
Írás: Imakönyv a padláson
Amikor elindultak a kastély felé, hogy kifosszák, megpróbáltam eléjük állni, de ahogy közeledtek felém, megijedtem. A hang a torkomon akadt, lebénult a testem. Csak álltam, hagytam, hogy szó nélkül kikerüljenek és menjenek pusztító útjukra. Megéreztem, hogy évszázados gyűlölet munkál bennük, nincs se ember, se Isten, aki meg tudná őket állítani. Ebben a pillanatban értettem meg a Sans-culotte-tok gyűlöletét: a rombolás-vágyat. Le akarták rontani azt a világot, ami nem volt képes se boldog életet adni neki, se megvédeni őket. Azoknak az osztályoknak a tehetetlen haragját, akik építeni nem tudnak, talán azért, mert nem is engedték meg nekik, ezért a pusztításban élik ki magukat. Azt hiszem, ezt az ősi ösztönt ébresztette fel bennük az a néhány elvtárs… Azt hiszem, nagyon okosak voltak: sejtették, hogy olyan erőt szabadítanak fel, aminek a mi régi világunk nem képes ellenállni.