Ahogy az arktikus jégsapkák olvadnak, egyre több titok kerül napvilágra. Titkok, amiket a fagy évmilliók, évezredek, vagy csak évszázadok óta őrzött… Titkok, amelyek talán jobban tették volna, ha nem kerülnek napfényre…
Az expedíció vezetője, az igazgató, óvatosan ereszkedett be a lyukba, a munkatársai már mindent előkészítettek: bár elképzelhetetlennek tűnt, hogy valaha is rátaláljanak, mégis, a XXI. század technikája megtalálta a hószemet a hómezőn, ahogy mondani szokta. Több éves előkészület után végre ott állt a titok kapujában.
- Ez lenne az? – kérdezte a helyettese.
- Igen… Mindenki azt mondta, hogy lehetetlenség megtalálni, hogy talán mese az egész, egy koptatott gótikus regény, nekünk mégis sikerült. Óvatosan vágják ki és helikopterrel vigyék be a központba. Utána még egy hétig folytassák a kutatást, hátha a másikat is megtalálják, de arra nem kell vigyázniuk annyira. Erre viszont – mutatott a jégtömbre –, igen!
S mindeközben, Victor Frankenstein halálrafagyott hullája meredten nézte őket a jégtömbből…
Nem sokkal később a központban található klinikán lassan hozzákezdtek a holttest újraélesztéséhez. Hetek teltek el, mire az agyi és az egyéb funkciók helyreálltak. Az igazgató jelenlétében ébresztették tudatára a megfagyott tudóst.
- Üdvözlöm újra az életben, Frankenstein úr!
A megszólított felemelte a kezét és hosszan nézegette: - Ez én vagyok… Azt hittem, a pokolban az lesz a büntetésem, hogy a saját teremtményemként kell újraélednem.
- Nem, biztosíthatom róla, hogy önben egyetlen lényeges szervet sem cseréltünk ki. Bár nem volt egyszerű több, mint két évszázad után regenerálnunk a testét, de sikerült. Csak a tüdejét kellett kicserélnünk.
- Akkor ez korszakalkotó kísérlet volt, ha jól értem…
- Mindenképpen.
- És?
- Mire gondol? – kérdezte az igazgató.
- Mi értelme van mindennek? Feltételezem, hogy ha csak egy újraélesztést akartak volna megpróbálni, nem keresik meg az én hullámat a jégmezőkön.
- Valóban, az újraélesztés ténye másodlagos volt a számunkra, nekünk önre van szükségünk! Az ön tudására és képességeire.
- Rám? Ha jól értem, már a XXI. században járunk, mi szükségük lenne egy olyan elmaradott tudósra, mint én?
- Nos, önnek sikerült létrehoznia egy mesterséges embert a maga korában, most sokkal jobb feltételekkel kell megismételnie a kísérletét. Rendelkezésére bocsátunk minden tudást, modern technológiát, minden erőforrást, hogy megismételhesse és tökéletesíthesse a művét.
- Hogy mesterséges embert alkossak?
Az igazgató mosolyodva felelt: - Hogy tökéletes embert alkosson!
- Ez lehetséges lenne? Az én kísérletem eredménye elég lehangoló volt…
- Most már egy új korban élünk, rendelkezésre áll minden technológia, csak egy integráló koponya kellene hozzá, aki a részekből létrehozza az egészt.
- És milyen lenne a tökéletes ember? Erre félek, nem a tudomány, hanem a filozófia tudna csak választ adni…
- A filozófusokat hagyjuk – rázta meg a fejét a jelenkor gyermeke – azok már az ön korában sem tudtak egyetlen épkézláb választ sem adni semmilyen kérdésre. Van azonban a jelen időknek egy olyan csodálatos találmánya, ami minden létező kérdésre azonnal tökéletes választ ad.
- És mi lenne ez a csodálatos forrása a bölcsességnek?
- A közösségi média… Ezt még részletesebben el fogjuk magyarázni, de a lényege: az emberek megosztják egymással, több ezer, több millió másik emberrel a véleményüket, a képeiket, s ebből kiderül, hogy mi a nép szava a világ nagy kérdéseiről. Vox populi, vox Dei[1], azt hiszem, ön is ismeri a mondást… A közösségi média egyértelmű választ ad arra, hogy milyen a tökéletes férfi… Vagy nő
- Nő? Nem rossz gondolat. Múltkor férfit próbáltam meg alkotni, most egy nővel próbálkozom.
- Én is éppen javasolni akartam. A női testben mi is sokkal jobb üzleti lehetőségeket látunk. Nos, most azonban pihenjen, holnap megkezdheti a munkát!
A következő hónapokban doktor Frankenstein éjt nappallá téve dolgozott csapatával a tökéletes nő megalkotásán. Végül hívatta az igazgatót, hogy megmutassa neki teremtményét. Az igazgató alaposan megfigyelte az előtte álló meztelen női testet, a 11. számú modellt, és elismerőleg bólintott:
- Valóban tökéletes! El kell ismernem, kiváló munkát végzett doktor!
- Köszönöm, szintetizáltam a női testtel kapcsolatos észrevételeket és képeket, végül egy körzővel rajzoltam meg az idomokat.
- Azonban nem teljesen világos nekem, hogy miért vannak illesztési pontok az ízületeknél?
- Kérem – magyarázta Frankenstein -, megfigyeltem, hogy az önálló akarat negatívan befolyásolja a személyiség megítélését, ezért a csontok csatlakozását szabadon mozgathatóvá tettem. Így, a másik ember szabadon mozgathatja bármilyen módon, nem kell megküzdenie az alkotás önálló akaratával.
- Briliáns! És miért nincs arca? – mutatott az igazgató a nő eltakart fejére.
- Bevallom, ezzel az eggyel nem boldogultam. Megpróbáltam egymásra helyezni azokat az arcokat, amiket a legtöbben kedveltek, de egyszer sem voltam elégedett. Mindegyik üres, semmitmondó, mondhatni butuska volt… Szégyelltem ilyen művet kiadni a kezemből.
- Az a jó! Minél üresebb, annál jobb! Annál többen ismernek magukra benne! Az egyéniség ma már nem keresett árucikk. Ne szégyellje a művét, drága doktorom! Piacra dobjuk a tökéletes embert és olyan gazdaggá teszem, amiről nem is álmodott!
- Én kicsit félek… - vallotta be a doktor.
- Hogy nem fog működni a teremtménye?
- Abban nem lesz hiba, már tíz korábbi változaton keresztül tökéletesítettem. Működni fog, jobban, mint Isten alkotásai.
- Akkor mitől tart? – faggatta az igazgató.
- Nos, ahogy néztem a közösségi médiát, félelmeim támadtak, hogy valóban el tudjuk-e adni a teremtményünket… Túl nagy a konkurencia, túl sok gondolatok nélküli, de szemre tetszetős ember akarja magát eladni a közösségi médiában…
[1] A nép szava Isten szava (latin)
Így igaz. Aki a műszempilláit nemzetközi temetésen az őserdőben helyezi örök nyugalomra, letakart arcot érdemel, mert nem csak arc nélküli, hanem agy nélküli is.