A szilveszteri műsor egyik legmeghatóbb pillanata, amikor 11-kor lélekben koccintanak az erdélyi és partiumi nemzetrészekkel, s ezt követően eléneklik a Székely Himnuszt. A gesztus szép és megható, még akkor is, ha ezzel kicsit visszafokozzuk azokat, akik bár a jelenlegi román vagy ukrán államhatárokon belül élnek, mégis a magyar éjfélkor köszöntik az új évet. Ne feledjük, az ottani többségi társadalom szemében nemzethűségi kérdés, hogy ki mikor koccint az új évre…
Mégis, lehetetlen nem észrevenni, hogy a Székely Himnusz lassan a társhimnusszá válik, amivel az elszakított nemzetrészekkel érzett közösségünket fejezzük ki; nem törvény rendeléséből, hanem a nemzet akaratából. És itt már lényegtelen, hogy a vájtfülűek hogyan értékelik művészi értékét. Még ha el is fogadnánk azt a tételt, hogy a székely himnusz giccses lenne (amit én tagadok), akkor se feledjük el azt az alapigazságot, hogy egy kor lelkületét a legmagasabb művészet és a legelterjedtebb giccs képes visszaadni… (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a mai tehetségkutatók énekversenyek még ezt a kategóriát sem érik el, hiszen csak lejárt szavatosságú slágerek szerepelnek bennük – ezek az igazi giccset még alulról sem súrolják.)
Nemrég még a Szózat kapcsolódott a Himnuszhoz, de változnak az idők.
De ne feledjük azt sem, hogy minden előtt volt egy csodálatos himnuszunk, igaz, túl katolikus volt a reformkornak: a Boldogasszony Anyánk…
Boldogasszony, Anyánk, régi nagy Pátronánk, nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, romlott hazánkról, ne feledkezzél el szegény magyarokról.
Romlott hazánk… A Haza, amit megrontottak. Amit megszálltak, kizsákmányoltak, aminek lakóit elüldözték és leölték – mégis haza, Szűz Mária birtoka. Szűz Máriáé, aki II. Józsefig Magyarország, a Regnum Marianum uralkodója volt, akinek a nevére kellett még egy egyszerű postamesternek is esküt tennie.
A „romlott” szót, csak később cserélték le „édesre”, ahogyan ma is szokás énekelni – bár pl. Cseh Tamás az eredeti formához nyúlt vissza csodálatos dalában:
Én meg öledbe fúrt arccal, káromkodó kedvben, utoljára mondom, utolsó percemben, hogy Magyarországról, romlott hazánkról, ne feledkezzél meg szegény magyarokról!
Négy himnusz: a Boldogasszony Anyánk, a Szózat, a Himnusz és a Székely Himnusz – talán, ha a nemzeti énekek sorában említjük, nem túlzás nagy betűvel írni.
S mivel közgazdász vagyok, hadd készítsek egy kis statisztikát erről a négy énekről, mert azt hiszem, ez sokat elárul a magyar néplélekről:
– a négyből három ima;
– mind a négy látszólag a magyar fájdalmat fejezi ki, de megjelenik bennük az élni akarás, az életigenlés is;
– a négyből csak kettő énekelhető könnyen (a Boldogasszony Anyánk és a Székely Himnusz), mégis, minden nehézség ellenére közösen énekeljük.
Ez a négy ének erre tanít minket: közösen fordulunk Istenhez és nem adjuk fel. Ne feledjük el ezt év közben sem!
Kiegészítés: Kiss Anita Zsuzsanna ajándékozott meg az alábbi képekkel, igazolván, hogy őseink valóban ezzel a szöveggel énekelték a Boldogasszony Anyánkat:
Comments