2021. november 21-én rendezte meg a Gyóni Géza Irodalmi Kör a "Kávémesék Rozványi Dáviddal Dabason" c. irodalmi találkozójukat.
Az eseményről az Irodalmi Kör Facebook felületén az alábbi beszámoló jelent meg:
"Rendhagyó Irodalmi találkozót tartottunk 2021.11.22.-én 17,30 órától a dabasi Kossuth Művelődési Központban. (Dabas Szent István út 58)
Meghívásunkra ellátogatott a Gyóni Géza Irodalmi Körbe Rozványi Dávid solymári keresztény író, aki egy izgalmas előadást tartott az alábbi gondolatokról: Van-e jövője az irodalomnak? Melyek az írók feladatai a XXI. században? Rozványi Dávid előadása, és elhangzó alkotásai betekintést engedtek az író lelkébe, munkásságába. Szerettük volna vendégünknek megmutatni a Gyóni Géza emlékszobát, és városunkat, ám ezt a vírusveszély miatt el kellett halasztanunk. Helyette Gyóni Géza versein, és Dabas városáról írt saját verseinken keresztül kalauzoltuk el Rozványi Dávidot. A verseket mi, az Irodalmi körünk tagjai mondtuk el, és mi olvastuk fel az író műveit is. Egy másik jeles vendéget is köszönthettük e napon Kobály Éva személyében, aki zongorajátékával varázsolta még ünnepélyesebbé irodalmi műsorunkat. Igaz, hogy tagjaink közül többen nem tudtak eljönni, ám örömünkre külső érdeklődőket is köszönthettünk. A betegeknek mielőbbi gyógyulást kívánunk. Rozványi Dáviddal gondolatain, alkotásain keresztül tanulságos, elgondolkodtató, tartalmas, misztikus, érzelem dús, izgalmas….utazást tettünk. Utunk során fényesedett a lelkünk, tágultak ismereteink. Kobály Éva csodálatos zongorajátékával megidézte Beethoven szellemét. Dr. Török György Bartók Béla csodás művét játszotta. Elbűvölten hallgattuk a verseket, novellákat, a zongora játékokat, a melodika hangját. Magunk előtt láttuk Krasznahorka büszke várát egy ének kapcsán. Gyóni Géza versei elvittek minket az egykori szülőfalujába, tanítottak hazaszeretetre. Verseinken keresztül bebarangoltunk Dabas városát, megpihentünk a platánfák alatt, hallgattuk a templom megkonduló ősi harangját… A vírus veszélye miatt maszkot viseltünk, fertőtlenítettünk, fizikailag távolságot tartottunk egymástól, ám lélekben egyé váltunk. Az idő gyorsan eltelt, és búcsúzóul megköszöntük vendégeinknek Rozványi Dávidnak és Kobály Évának mindazt, amit tőlük, általuk megéltünk. Megköszöntük az érdeklődőknek, a közreműködőknek, hogy velünk tartottak. Útravalóul a lelki, szellemi feltöltődés mellé még a Jávor cukrászdától kapott süteménycsomagokat is magukkal vihette minden kedves jelenlévő. Köszönjük szépen Jávorné Marika! . Azzal búcsúzunk: lesz folytatás…."
Amit ehhez hozzá tudok tenni: csodálatos találkozó volt, nagy ajándék volt, hogy értékes embereket, értékes alkotókat és alkotásokat ismerhettem meg, csodálatosan éreztük magunkat!
Az előadásom szerkesztett változata:
Van-e jövője az irodalomnak?
- Van-e jövője az irodalomnak?
- Melyek az írók feladatai a XXI. században?
Bevezető
Miért jöttem el Dabasra? A legegyszerűbb és legpontosabb válasz, mert a Gyóni Géza Irodalmi Kör meghívott. De ha úgy tennénk fel a kérdést, hogy miért jöttem el örömmel, bővebb választ kell adnom.
Az első öröm, hogy egy irodalmi, bár szerintem helyesebb lenne alkotói kört mondani, hívott meg. Úgy érzem, hogy egy közösségbe megérkezni, egy kicsit a tagjává válni mindig nagy ajándék, mert az alkotó, de egyáltalán minden ember, csak közösségben tud kiteljesedni. Bár a mai világ az „énről”, az egoról szól, virtuális elefántcsonttornyokba zárva magunkat, a világ az ilyen közösségekre épül. A nemzetet sem az egyének, hanem a közösségek építik és gazdagítják. Gondoljunk a reformkorra, amikor arra a kérdésre, hogy mit jelent Magyarország és mivé kell válnia, pont az ilyen közösségekben, korabeli szóval kaszinókban fogalmazták meg a választ.
Örömöm második oka az volt, hogy Dabasra jöhettem: átutazóban sokszor megálltam itt és csodáltam a város hangulatát, kíváncsian készültem arra, hogy végre jobban is megérezhessem a helyet.
A harmadik ok, hogy a Gyóni Géza nevét viselő közösségbe jöhettem el. Ez a meghívás hatalmas felelősséget is jelent: a Gyóni Géza Irodalmi Kör meghívására előadást tartani kicsit olyan, mint Mózes székébe ülni és úgy megszólalni. Ma este ennek a hatalmas felelősségnek igyekszem eleget tenni.
Van-e jövője az irodalomnak?
Az első kérdés, amiről ma este beszélnünk kell: van-e jövője az irodalomnak? Vagy egyáltalán, mi is az irodalom? Nekem az irodalom, hogy szavakba öltöztetjük a gondolatot, mindig az alkalomhoz illő öltözékbe. Fontos az öltözék, de csak kiegészíti a gondolat szépségét és igaz voltát. Egyéni véleményem, hogy manapság túl sok formailag tökéletes mű születik eredeti és örök gondolat nélkül. A mű halála, amikor a gondolat helyére az én kerül. Így megfordítanám a kérdést: van-e jövője a gondolatnak, az isteni Logosznak?
Az első választ a félelem diktálja: nincs. Hiszen azok az eszmék, amik évszázadokon, évezredeken keresztül hajtották előre a világot, ma már kimentek a divatból, vagy, ami még rosszabb, ideológiává silányultak.
Ha a gondolat, az isteni üzenet, a Logosz, amik közül a legfontosabb a hit, a remény és a szeretet és minden gondolat, ami ebből születik, megmarad, akkor lesz jövője az irodalomnak.
Igaz, az irodalomnak meg kell változnia, alakulnia kell, hogy megtalálja a jövő és a jelen nyelvezetét, formavilágát, hangsúlyait, de ettől nem szabad félnünk. Hiszen, az irodalom, mint minden művészet azt a feladatot kapta örökül, hogy az örök értékeket jelenítse meg a jelenben. Más nyelvezeten és formákban alkotott Pázmány Péter, Balassa Bálint, Petőfi, Örkény vagy Radnóti, mégis mindegyik egyformán örököt tudott alkotni.
Sokszor aggodalomra ad okot, amikor látjuk a fiatalokat, hogy már nem olvasnak, már unalmasnak tartják a klasszikus filmeket, ásítanak, amikor a hitünkről beszélünk. Az ember néha lefeküdne aludni, miként Illés próféta, hogy ne kelljen többé fel. De ahogy az Úr hozzá is elküldte vigasztaló angyalát, úgy mi is kapunk megerősítést, hogy érdemes.
Magamat én is leginkább nemzedéki írónak gondoltam, olyan értelemben, hogy úgy gondoltam, hogy az írásaimat elsősorban azok értik meg, akik az én korosztályomba tartoznak, akikkel közösek az élményeink és a történelmünk, de meglepetéssel élem meg, hogy az író-olvasó találkozóimra betévedő fiatalok mennyire értik és érzik a műveimet.
Nekem ők jelentik a vigasztaló angyalt, s hiszem, hogy ha hiszünk a fiatalokban, ők is hinni fogják a hitünket, amit képviselünk a világban.
Gondolkodjunk el azon, hogy az irodalomnak hányszor kellett egy-egy kommunikációs forradalommal szembenéznie! Kezdetben csak úgy maradtak fenn a versek, ha megtanulták őket és megtanították másoknak, így csak azok a művek maradtak fenn, amik elég fontosak voltak ahhoz, hogy szó szerint megjegyezzék, és nemzedékeken keresztül csiszolják. Aztán jött az írásbeliség, aki tudott írni, leírhatta a gondolatait, akár értékes volt, akár nem: higult az irodalom. Aztán a rómaiak kitalálták a könyvkiadást és már az eladható művek kezdtek terjedni, megjelentek a pletykalapok. Sorolhatnánk tovább a kommunikációs forradalmakat: könyvnyomtatás, napilapok, rádió, TV, internet, közösségi média: ahogyan egyre könnyebbé vált az információk megosztása, egyre könnyebb művek jutottak el a közönséghez. A kérdés: mit tegyünk? Álljunk a változások útjába XXI. századi Don Quijoteként, vagy tanuljunk meg az új nyelvezeten alkotni?
Örkény István a hatvanas években mérnöki pontossággal meghatározta, hogy az emberek figyelme már csak 60 másodpercen keresztül tartható fenn, kelthető fel: könnyen lehet, hogy nekünk már csak 10-15 másodperc maradt arra, hogy átadjuk az üzenetet, vagy felkeltsük a befogadó érdeklődését. Nekem is azok a műveim a legsikeresebbek, amiket egy csésze kávé mellett végig lehet olvasni, innen a kávémesék sorozatcím.
Melyek az írók feladatai a XXI. században?
És itt térnék rá beszélgetésünk következő témájára: melyek az író feladatai a XXI. században?
Mint minden korban, vannak változó és változatlan feladatai.
A változatlan: képviselni az örök értékeket, válaszolni a kor kihívásaira, őszintének lenni és újat alkotni. Kérdéseket tenni fel magunknak és a közösségnek és a legjobb és legigazabb választ adni rá.
Ha képesek vagyunk fontos kérdéseket feltenni, amik nem csak nekünk, és nem csak a közönségnek, hanem a kornak is fontosak, és képesek vagyunk rá nem csak jó, de új választ is adni, amit még senki sem mondott ki, akkor elégedetten dőlhetünk hátra, hogy teljesítettük a feladatunkat.
A változó: a kornak megfelelő forma megtalálása, de a kornak a szükségleteit és nem az igényeit kell kielégítenünk. Nem szabad behódolni a kordivatnak és a közszellemnek, hiszen senki sem olyan közhelyes, mint aki eredeti akar lenni, de olyan hangon kell megszólalnunk, amit meghallanak és olyan csatornát kell választanunk, amivel eljutunk a közönséghez.
Ilyen szempontból csak a legnagyobb elismeréssel beszélhetek a Gyóni Géza Irodalmi Kör tevékenységéről, ahogyan a közösségi média nyelvére lefordítják a klasszikus és örök értékeket. Ne féljünk használni a YouTube-ot, az Instagrammot de a Twittert se, azokat a felületeket!
Nagyon nagy kihívás egy mondatban, egy képben összefoglalni egy mű lényegét, legfontosabb üzenetét, s így adni tovább, de ne feledjük: a felgyorsult világban másodpercek alatt döntik el az emberek, hogy továbblépnek-e a műhöz.
Ne temessük azonban a nyomtatott szó világát, a Gutenberg-galaxist sem, azonban ez is változóban: míg korábban, a könyvek elsősorban az információszerzést szolgálták, addig ma az információ megőrzését. Ami érték, amit meg akarunk őrizni magunknak és az utódainknak, azt nyomtatásban fogjuk megőrizni. Úgy vélem, ha száz év múlva vesszük elő az Alkotó egy számát, ugyanolyan friss, ugyanolyan értékes lesz, mint most. Gondoljunk bele, ez mit jelent: régen csak a főurak, az apátságok vagy egyetemek rendelkeztek akkora könyvtárral, mint most egy átlagember. Nagy László feltette a kérdést: ki viszi át a szerelmet? A válasz: mi. Alkotók és befogadók, akik megőrizzük és alakítjuk a világot. Legyünk olyanok, mint az írástudó, akit Jézus példaként állított elénk, aki kincseiből régit és újat hoz elő.
Mi az írói siker?
Először soroljuk fel, mit nem tartok írói sikernek.
Nem hiszem, hogy az a sikeres író, aki sok pénzt keres: Edgar Ellen Poe állítólag csak egy versét tudta pénzért eladni: a Hollót, 9 dollárért, pedig nem lehet túlbecsülni az irodalomra gyakorolt hatását.
Nem hiszem, hogy az olvasók száma döntené el a sikeresség mértékét. A legismertebb magyar író a világban báró Orczy Emma, akinek Vörös Pimpernel c. egyébként kiváló regényét az egész világon ismerik, mégis óvakodnék őt a legnagyobb magyar írók első sorába helyezni.
A kritika határozza meg talán az írói sikerességet? Életünk végéig sorolhatnánk azokat az alkotókat, akiket a maguk korában nagyra értékelt a kritika, de ma már legfeljebb csak az irodalomtörténészek olvassák őket. Mozart és Salieri képzelt harcából Mozart került ki győztesen.
Talán az, hogy hányszor adják elő a műveit? Bár nagyon boldog vagyok, amikor hallom, hogy az írásaimat hány helyen, templomokban, iskolákban, művelődési házakban, idősotthonokban, tereken keltik életre, mégsem ez a sokaság, amit sikernek tartok: sokszor azokat a műveket veszik elő, amiknek a legegyszerűbb a mondanivalója, amit a lehető legtöbb ember, a lehető leggyorsabban be tud fogadni. Rossz látni, ahogy sokszor közhelyessé válnak legnagyobb nemzeti ünnepeink.
Vagy legyünk korszerűek: az a sikeres író, aki a legtöbb interakciót kapja a közösségi médiában? Nem akarok senkit elkeseríteni, de nincs az az értékes alkotás, ami annyi kedvelést és megosztást kapna a közösségi médiában, mint egy cicás fotó.
Akkor mégis, mi a siker?
Számomra az a siker, hogy egy alkotás milyen hatást vált ki a befogadóból. Ha több lesz általa, ha magasabb szintre emeli a lelkét és az életét, akkor az sikeres mű.
A legnagyobb ajándék, mondhatjuk, siker, amikor egy-egy olvasóm elmeséli, hogy milyen hatással volt az életére egy-egy írásom. Ezeknek a történeteknek a többsége nem adható tovább, de a legmegrendítőbb, amit hallottam és ami megértette velem, hogy érdemes írnom, az volt, amikor elmesélték, hogy a börtönökben a Boldogságboltot elemzik irodalomterápia keretében, hogy a foglyokat visszavezessék a szabad életbe. Kívánhat nagyobb sikert magának egy író?
Bár a korona megritkította sorainkat, mégis várakozáson felül sokan gyűltünk össze
Nem csak szellemi és lelki kincsekkel gazdagodtam :)
És én is csak azt tudom mondani: vissszatérünk!