Nizzában, 2020. október 29-én megöltek három embert. Három keresztényt, akiknek nem volt más bűnük, csak annyi, hogy egy templomban, a Miasszonyunkban, voltak. Imádkoztak. Mondhatnánk, semmi különös, hiszen Jézus is megmondta: „Nem nagyobb a szolga uránál. Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.” (Jn 15,20). A statisztikák visszaigazolják Jézus szavait, a kereszténység a legüldözöttebb vallás: ma a világban 73 országban 260 millió keresztényt üldöznek a hitéért[1], közülük csak 2019-ben közel háromezret gyilkoltak meg.
Európában az elmúlt évtizedekben kényelmes helyzetben éltünk, viszonylag ritkán gyilkoltak meg bárkit is a hitéért, azonban mindez megváltozott, elég, ha Jacques Hamelt atyát említjük[2].
Eszembe jut egy gyerekkoromban hallott történet, melynek valóságtartalmáért nem merek felelősséget vállalni, de igazságáért igen. Dél-Amerikában baloldali gerillák törnek be egy templomba. A pap épp Szentmisét tart, tömve van hívekkel. A gerillák vezetője elkiáltja magát: csak az maradjon itt, aki hajlandó meghalni a hitéért! A tömeg kirohan, csak pár halálra vált ember maradt benn. A gerillavezér a halálra vált pap felé fordul: nos, padre, most már folytathatja, csak igazi keresztények maradtak itt!
Vajon mi mit tennénk hasonló esetben? A kereszténység nem arról szól, hogy jó emberek, jó helyen, jó körülmények között jó dolgokat mondanak a jó Istenről, hanem igenis kemény feladat.
Az elmúlt években hozzászokhattunk a „Je suis…” kezdetű mondatokhoz. A véleményvezérek mindig kiadták a jelszót, hogy kikkel kell együtt éreznünk. Az együttérzés az egyik legfontosabb emberi érték, együtt érzek mindenkivel, akit igazságtalan megkülönböztetés ér - de pont az áldozatok iránti tisztelet akadályoz meg abban, hogy azt valljam én is ők vagyunk. Mintha egy bilétával átélhetném, amit nekik kellett.
A másik szempont, ami miatt nem mondtam ki eddig: „Je suis…”, hogy mindig a politikai érdek határozta meg, hogy kikkel kell közösséget vállalnom. Vajon akkor is ennyire eldurvult volna a helyzet, ha a vulgáris és valóban sértő Mohamed-karikatúrák idején a megbántott muzulmánokkal vállaltak volna közösséget egy „Je suis mahométan” mondattal? A közösségvállalás elmaradt és a válasz a muszlim szélsőségesektől érkezett meg, igazolhatatlan gyilkosságok formájában.
Három embert, három keresztényt meggyilkoltak meg Nizzában. A mindig mosolygó sekrestyés, egy brazil bevándorló és a harmadik, akinek arca még rejtve maradt előttem. Nem tudom, hogy indul-e rájuk emlékezve egy újabb mozgalom: „Je suis chrétien”? Nem tudom, de én kimondom: keresztény vagyok.
Comments