Bécs sok minden mellett a szobrok városa, s amilyen szigorral száműzték egykor a Habsburgokat, olyan gonddal őrzik a múltat idéző szobrokat. Kivéve egyet… Bécsben egyetlen szobrot láttunk, amiről nem tisztították le a graffitikat, a festéket: a város egykori polgármesterének, Karl Luegernek (1844-1910) az emlékművét.
A múlt és a múlthoz való viszony kérdése merült fel itt is…
A múlt: Lueger 1897-től haláláig volt Bécs polgármestere. A város alatta lett olyan, amilyennek ma ismerjük: a kommunális cégeket (beleértve nem csak a gáz-, áram- és vízszolgáltatást, de az iskolákat, mészárszékeket, sörfőzést és a temetkezési vállalkozásokat is) városi tulajdonba vette, így biztosította az emberhez méltó életet a kétszeresére növekvő világvárosban, takarékpénztárakat hozott létre, hogy a polgárok ne legyenek kiszolgáltatva a bankoknak, közparkokat hozott létre, ellenezte a zöldterületek beépítését, így például a bécsi erdőt is ő óvta meg, s mindezt hosszúlejáratú kötvényekből finanszírozta. Bár a birodalmi főváros első embere volt, nem átallott az egyszerű emberek közé menni: a polgárok gyakran találkozhattak vele a kocsmákban és vendéglőkben is – közben leszállíttatta a vagyoni cenzust[1], így a kisemberek is választhattak.
Nos, mindennek a tükrében, az a kérdés, hogy miért csak ekkora szobra van Luegernek és miért nincs állandó díszőrség előtte – a kép azonban nem ennyire egyszerű. Lueger idegengyűlölő volt, s gyűlöletének tárgya a zsidók és magyarok voltak.
„A magyar zsidókat még a magyaroknál is kevésbé szeretem”
Sajátos humorral ő keresztelte át Budapestet Judapestnek, s állítólag egyszer így fakadt ki: „nem szűnünk meg mindaddig, míg Budapest falain a fekete- sárga zászló[2] nem lobog a nemzetiszínű helyett”.
Az biztosnak tűnik, hogy magyargyűlölete őszinte volt, miközben zsidóellenessége inkább csak politikai eszköz volt a kezében: népszerűségét növelte azzal, hogy rájátszott az emberekben lappangó antiszemitizmusra, miközben több zsidó barátja is volt (állítólag ő mondta először, „hogy ki a zsidó, azt én döntöm el”).
A szememben a felelősségét mindez csak növeli: a gyűlöletre még talán lehet magyarázatot, ha nem is mentséget találni, de a gyűlöletkeltésre már nem.
Ahogy írtam, 1897-től volt Bécs polgármestere – így személyesen is találkozott Hitlerrel, aki 1907-ben költözött a városba, s Lueger előtt tette le 1908-ban a bécsi polgári esküt. Később a Mein Kampfban így nevezte: „minden idők legnagyobb német főpolgármestere”.
Nem lehet egyenlőségjelet tenni Lueger és Hitler antiszemitizmusa közé – ő még nem korlátozta a zsidók jogait, és nem törekedett a zsidók fizikai megsemmisítésére, igaz, a gondolat már felötlött benne: „mi itt Bécsben antiszemiták vagyunk, de gyilkolni, agyonverni nincs szándékunk. Csak ha a zsidók fenyegetnék országunkat, akkor nem ismernénk irgalmat”. Az elvetett mag azonban Hitler lelkében kikelt…
Lueger 1910-ben halt meg, így nincs közvetlen felelőssége a Holokausztban, (megítélésem szerint közvetett igenis van), de felmerül a kérdés, hogy a Holokauszt után hogyan nézzünk a szobrára? Itt azt hiszem nagyon nagy különbség van a nyugati és keleti mentalitás között. Európa keleti részén csak makulátlan személyeknek emelni emlékműveket, s ha a legkisebb kétség is támad egy adott személlyel kapcsolatban, társadalmi szintű vitát indít el – nyugaton inkább átlagot vonnak az adott személy életművéből, s ha a közösség szempontjából pozitív az egyenleg, a köztéren hirdetik az emlékét. Így lehet emlékműve Franklin D. Rooseveltnek emlékműve Washingtonban (ne felejtsük el, hogy saját állampolgárait japán származásuk miatt koncentrációs táborokba záratta), lehet szobra Londonban „Bomber” Harrisnak[3] Bécsben pedig Luegernek.
Igaz, időnként mindkettőt leöntik festékkel, s a helyiek nem is nagyon igyekeznek letisztogatni azokat.
[1] ekkoriban a szavazati jog a vagyon függvénye volt, s a „cenzus leszállítása” azt jelentette, hogy a kevésbé vagyonosak is szavazhattak
[2] azaz a Habsburg-Lotharingiai ház zászaja
[3] Sir Arthur Travers Harris (1892-1984), 1942-1945 között a Bombázóparancsnokság főparancsnoka. Nevéhez kötődnek a civil lakosság ellen vezetett szőnyegbombázások, köztük a 135-200 ezer halottat követelő drezdai terrorbombázás is. Ragadványnevei: „Bombázó” vagy „Mészáros” (Butch) Harris. Londoni szobra 1992-ben készült el.
További képek bécsi utunkról ide kattintva érhetők el!
Comments