Ez volt az első kávémesém, s ennek a mesének is meséje van: egy barátom egyszer azt mondta, biztos nagy író vagyok, mert csak azok írnak ilyen unalmasan... De írjak olyan rövid történeteket, amiket egy kávé mellett is el lehet olvasni, akkor még ő is olvasni fogja az írásaimat! Szaván fogtam és megírtam első kávémesémet, melyet még számtalan követett...
Rajz: Juhász Ernő
1. találkozás
A fiatalember kinyitotta az ajtót és belépett a lakásába. Egy öregember ült a díványon. Felállt és udvariasan bemutatkozott:
- Jó estét kívánok, X. Y. vagyok.
- Minő érdekes véletlen! Én is X.Y. vagyok.
- Nem véletlen. Én maga vagyok, csak kicsit öregebben. Egész pontosan: olyan öreg vagyok, hogy csak pár percem van hátra az életből.
- Tessék? Lehetne egy kicsit bővebben?
- Természetesen, de sietnem kell, mert mindjárt lejár az időm. Szóval leéltem az egész életemet, tisztességesen, becsületesen. Tegnap este megjelent nálam a Halál Angyala és közölte, hogy egy nap múlva értem jön, de mert olyan jó ember voltam, még itt az életben teljesíti egy kívánságomat.
- És azt kérte, hogy találkozhasson velem, bocsánat, saját fiatalkori önmagával?
- Igen. Tudja elgondolkoztam. Egész életemben jó voltam, becsületes, soha nem csináltam semmi rosszat, még a villamoson sem blicceltem… És rájöttem, hogy milyen unalmas volt az egész. Mintha nem is éltem volna.
- Nem hiszek magának.
- Ha szabad kérnem, tegeződjünk. Végtére is, elég közel állunk egymáshoz.
- Rendben. Akkor nem hiszek neked.
- Számítottam erre. Kérlek, nyúlj be a kabátzsebedbe. Egy füves cigi van benne. A barátaidtól kaptad, nem akartad meggyújtani, azt tervezted, hogy majd itthon kidobod, és azt mondod nekik, hogy elszívtad, de nem jött be. Első lépésnek megteszi, ha elszívod. Aztán majd jöhetnek az egyéb gazemberségek.
- Egy csudát! Azt akarod, hogy rontsam el az életemet, adjam fel az erkölcsi elveimet, csak azért, hogy elégedettebb legyél életednek az utolsó napján?
- Leköteleznél. Tudod milyen rossz úgy meghalni, hogy előtte nem is éltél?
- A francokat! Nézzd! - és megfogta a füves cigit és lehúzta a WC-ben. - Most mit lépsz?
- Nem baj, van más lehetőség is… Ott van a mennyasszonyod… Nem unalmas, hogy elveszed és hűségesen leéled mellette az életed?
- Szeretem és így fogok tenni.
- Semmi megcsalás, lemondanál a gruppen és a swinger édes ízéről?
- Le! És ha még sokat piszkálsz, megígérem, hogy ezentúl csak magyar művészfilmeket nézek meg a moziban!
- Jaj ne! Ennyire nem lehetsz gonosz! Képes lennél lemondani az élet megannyi apró öröméről, csak azért, hogy ellentmondjál egy öregembernek!?
- Természetesen! Csak azért, mert öregebb vagy és én, nem fogsz parancsolni nekem!
- Pedig annyi szép dolog várna még az életben! Gondolj az ellopott bankjegyek édes susogására, a felszarvazott férjek mulya pillantására, a kidobott szeretők csalódott arcára, a gyilkolás édes örömére…
- Most aztán tűnés! Ha egy perc múlva is itt leszel, nem állok jót magamért…
- Egy kis verés? Nem olyan nagy bűn, de azért…
- Vedd tudomásul, hogy mentateát főzök magunknak!
- Jaj, ne! Ennyire nem lehetsz önző! Legalább azt ígérd meg, hogy ha a feleséged elutazik az anyósodhoz, majd belepillantasz a pornócsatornába!
- TŰNÉS!
2. találkozás
Az öregember kinyitotta az ajtót és belépett a lakásába. Egy zavart fiatalember várta.
- Bocsásson meg, talán emlékszik rám, tegnap este már voltam itt… a Halál Angyala vagyok.
- Persze, Isten hozta.
- Köszönöm. Tudja valami végzetes félreértés történt. - elővett egy dossziét és idegesen lapozgatta. - Higgye el, évezredek óta vagyok a szakmában, de még ilyen nem történt velem.
- Csak nem rossz dossziét hozott magával?
- Hát… nagyon úgy tűnik. Tegnap még az állt a dossziéjában, hogy ön nagyon rossz és önző életet élt, sikkasztás, házasságtörés, promiszkuitás, verekedés, alkohol, kábítószer… Egyértelműen a pokol. De mert azért néha csinált egy kis jót is, úgy döntöttek odafent - áhítattal a plafon felé nézett -, hogy egy kívánságát még teljesítjük.
- Igen és azt kértem, hogy még egyszer beszélhessek ifjúkori önmagammal.
- Ma, amikor meg visszaindultam, láttam, hogy Ön szinte szent életet élt… Így természetesen, ma a Mennybe indulunk. És még egyszer elnézését kérem az okozott kellemetlenségért.
- Semmi baj. A fő, hogy rájöttek a tévedésre. Emberek vagyunk. Óh, bocsánat… Akartam mondani, mindenki tévedhet.
- Engedje meg, hogy kezet csókoljak Önnek. Ritka az olyan alázat, hogy valaki zokszó nélkül tudomásul veszi az igazságtalan ítéletet, nem kezd el kiabálni, ellenkezni.
- Igazán felesleges. Csak azt tettem egész életemben, amit kell. Indulás előtt esetleg kér egy csésze mentateát? Vagy időre várnak minket?
Comments