A férfi a nő szemébe nézett:
- Megérkeztem.
- Látom – mosolyodott el a nő. – Nehéz utad lehetett.
- Igen… Érezted azt, hogy minden ellened van? Régóta terveztük ezt a találkozót és mintha minden összeesküdött volna ellenünk.
- Emlékszel, egyszer azt mondtam neked, hogy úgy érzem Isten rendelte azt, hogy mi sohase lehessünk együtt? A mai nap is, leálltak a vonatok, de te nem adtad fel.
- És te elém jöttél. Köszönöm – válaszolta a férfi.
- Alig maradt időnk.
- De ez az alig-idő a miénk. Sétáljunk egyet, szeretném látni a városodat.
A férfi és a nő hosszan sétált, mindenféle dolgokról beszélgetve, amik nem attól fontosak, amiről szólnak, hanem attól, hogy a másik meghallgatja. A folyóparthoz érve a férfi megkérdezte:
- Gondolkoztál azon, hogy bár minden ellenünk van, mégis annyi éve részei vagyunk egymás életének? Még, ha hónapokig nem is beszélünk, vagy írunk egymásnak, tudjuk, hogy a másik a barátunk?
- Azt hiszem, ezen, nem is kell gondolkoznunk. Fogadjuk el egyszerűen. Mire mennénk a kérdésekkel? Süt a nap, és a leállt vonat és a kiáradt folyó között miénk a világ – válaszolta meg a nő a kérdést.
- Úgy érzem, olyanok vagyunk, mint a görög tragédiák hősei: küszködünk a végzettel, ami elválaszt, de akármi is történt az elmúlt években, most itt vagyunk. És érzem, hogy még sokszor fogunk errefelé járni.
- Szóval, mint egy balladában, a hős megharcol szíve hölgyéért? Legyőzi a sárkányt egy keszkenőért?
- Itt vagyunk, legyőztük a sorsot. De az igazi harc még előttünk van és lehet, hogy erre egy élet is kevés lesz: magunkat meggyőzni arról, hogy mi is ez.
- Látod, ezért mondom, hogy felesleges. Inkább csak örüljünk annak, hogy süt a nap, meleg az idő és finom a kávé.
A férfi éppen azt akarta mondani, hogy valóban nincs értelme se a kérdéseken, se a válaszokon rágódni, de a Sors abban a pillanatban kegyes volt és megkímélte attól, hogy el kelljen ismernie a nő igazát: a sarkon észrevett egy utcanévtáblát.
- Nézd! Ez a válasz… - mutatott a nőnek a tábla felé.
- A „Barátság útja”. Igen, ezen megyünk. De figyelmeztetlek: nézd meg a keresztutcákat is: azok női neveket viselnek. Mielőtt mindent a fátumra kennél, azért figyelmeztetlek, hogy a mi barátságunk útját női nevek keresztezik.
És ezen mindketten nevettek és úgy érezték boldogok, hogy együtt sétálhatnak a Barátság útján – mint két idegen és mint két ember, aki mégis összetartozik.