Tiff és Wiff rajongtak a valós idejű stratégiai játékokért, képesek voltak végtelen ideig is eljátszani egy-egy új fajjal, amit kifejlesztettek. A játék menete egyszerű volt: vettek egy-egy alaplényt, amihez különböző hatásokat adtak, kis klímaváltozás, genetikai sérülések, mutációk, a rengeteg fajjal aztán megpróbálták kiirtani a másik figuráit. A parti elején sorsoltak: Tiff a saurischiánokat húzta, Wiff a theropodákat. Csak úgy repültek a számlálón az évtízmilliók, időnként felálltak, kinyújtóztatták összes végtagjukat, de pár pillanat múlva már vissza is tértek a játékhoz, nem bírták abbahagyni. Igényesek voltak, szinte művészi szinten űzték a játékot: először csak a tengereket, aztán a szárazföldet is meghódították, sőt Wiff még a repülő lényekkel is kísérletezett, amit persze Tiff hülyeségnek minősített. Ezen majdnem összevesztek, főleg, amikor Wiff kritizálni merészelte Tiff zsarnokgyíkjait. De hiába vetettek be mindenféle vízi és szárazföldi szörnyeket, nem bírtak egymással…
- Te, Tiff, nem érzed úgy, hogy kezd leülni a parti?
- Dehogynem! Már nem tudok semmi újat kitalálni… nem bírok veled.
- Akkor ne kezdjünk egy új partit?
- Asztalsöprés?
- OK. Egy pill, mindjárt csinálom.
Rexi épp a menyasszonyához készült. Tudta az illemet; megtisztította fogsorát, meghempergőzött egy oszlásnak indult dögben, mivel tudta, hogy a kedvesének sokat számítanak az illatok, s mindenképpen jó benyomást akart tenni rá. Bár kapcsolatuk már túljutott a kezdeti etikettszerű ismerkedésen, de azért lecsapott egy csapat rágcsálóra, egy kövérebbet a szájába kapott, vigyázva, nehogy összeroppantsa a gerincét, hogy még élve, melegen tudja átadni Neki, ahogyan szereti. A drágának.
Bár Rexi hidegvérű volt, mégis szinte lángolt a teste, ahogy szerelme püspöklila és aranyszínű pikkelyeire gondolt. Könnyed ügetésbe kezdett, alig bírt magával.
Hirtelen sivító hangot hallott az égből. Már megint ezek a hülye repülők ijesztgetik a becsületes földi dínókat, nem tanulnak illemet, de kapja csak el ezeket a földön, majd móresre tanítja őket!
Eddig jutott a gondolataiban, amikor a földrengés és a nagy villanás elérte. Ahogy megpörkölődött húsával a földön feküdt, utolsó pillantásával még látta, hogy a rágcsáló, amit ajándékba vitt, kislisszan és megbújik egy üregben.
- Szia, Tiff, akkor tisztára söpörtem a pályát. Van kedved egy újabb partihoz?
- Noná! Milyen karaktereink vannak?
- Rovarok, emlősök… Persze szívem szerint továbbvinném a repülőgyíkokat is, azt hiszem, madarakat tudnék belőlük kifejleszteni, de már unom, hogy mindig cikizel miattuk.
- OK, akkor a madarak ugrottak. Melyiket választod?
- Azt hiszem, az emlősöket. Tudod, ha már a repüléssel így befürödtem, akkor valami újjal próbálkozom. Ha nem jön be, mondjuk 165 millió éven belül, vagy rosszul sül el, megint kezdünk egy új partit, rendben?
- OK, és mi lesz az a híres csodafegyver?
- A civilizáció…
Illusztrációk: Krakatit
Comments