A lány ránézett a fiúra:
- Szép vagyok?
A fiú elgondolkodott:
- Nem tudom. Fiatal vagy és ki ne látná szépnek a fiatalságodat?
A lány szomorúan elment.
Tíz év múlva a nő megkérdezte a férfit:
- Szép vagyok?
A férfi elgondolkodott:
- Nem tudom… Nő vagy, aki szeretetre és szeretni vágyik, van-e férfi, aki ne látna szépnek egy nőt, aki szeretni és szerelemre vágyik?
A nő szomorúan elment.
Tíz év telt el… Az asszony újra megkérdezte a férfit:
- Szép vagyok?
A férfi ránézett a nőre és így válaszolt:
- Nem tudom… Látom az arcodat, a hajadat, az alakodat: mint egy minden részletében tökéletes festmény… De a kép mögött, a frizurád és a sminked alatt nem látlak téged. Elég, ha azt mondom neked, hogy csinos vagy?
Az asszony szomorúan elment.
Sok évtized múlt így el… Végül az öregasszony csak ennyit mondott a férfinak:
- Most már nem kérdezem, hogy szép vagyok-e. Megkoptam, megöregedtem, meghíztam, megőszültem… Már tudom, hogy nem vagyok szép.
A férfi ránézett és így válaszolt:
- Most már nem vakít el a fiatalságod, a vonzerőd, a csinos külsőd. Most már mindezek eltűntek és téged látlak. Most már ki merem mondani: szép vagy. És valahányszor meg fogod kérdezni, mindig ezt fogom válaszolni.
A nő elmosolyodott, és soha többé nem kérdezte meg a férfit. És már nem indult többé útnak.
Mák Klári érző előadásában:
Kép: Orazio Borgianni: Öreg hölgy (1610)