Este hősünk, mintha gáláns kalandra indulna, hagyta el a szállodát. Próbaképpen megkérdezte a recepcióst:
- Nem tudja, merre van a vasszobros park?
A portás csodálkozva nézett vissza rá: Belgrád tele van parkokkal és majd mindegyikben vannak szobrok is, de ő nem kohász, hogy megmondja, miből készültek. A férfi magyarázatként szívesen elénekelte volna neki:
„Ott ül Belgrádban Jelena egy vasszobornak tövében, ül mint magányos rózsaszál a történelem telében”*
- de zenei előképzettségének hiánya és a szláv nyelvekben való járatlansága megakadályozta ebben.
Vaktában vágott neki az utcáknak. Mindenfelé építkezés, a járókelők mosolyogtak, a nők csinosak, barátságos város, állapította meg magában. Csak a vasszobros parkot nem találta sehol sem… Talált parkot, talált szobrot, lányt is, aki a szobor alatt ült, de egyik sem volt Jelena. A lányok nem révedezve várták a fiúk közeledését, hanem mobiljaikkal vackoltak.
De a férfi nem adta fel: újabb és újabb parkokban folytatta Odüsszeiáját.
Egyszer csak egy pillangószárnyú kislány öntött szeme nézett le rá: „Gyermekek voltunk”
A szobor talpazata magyarázatként hozzáfűzte: „A NATO agresszió gyermek áldozatainak emlékére 1999”.
A férfi nem keresett fel több parkot.
Amikor hazaért, megkérdezték tőle, hogy mi érdekeset látott.
- Semmit – válaszolta.
* Cseh Tamás dala