A férfi és a nő összefutott egy éjszaka. A férfi rácsodálkozott a nőre és így szólt:
- Lehet, hogy fáradt vagyok, vagy csak szimplán magányos, de nagyon szépnek látlak.
- Úgy látszik, hogy én nem vagyok elég fáradt, vagy elég magányos, mert észre sem vettelek.
- Úgy érzem, ez egy különös éjszaka és félek, hogy véget ér…
- Különös? – húzta fel szemöldökét a nő.
- Igen. Ma éjjel képes lennék olyan dolgokat kimondani, amiket nappal sohasem.
- Akkor azokat a dolgokat nem is érdemes kimondani.
- De félek, hogy holnap reggel eljön a józanság, ezért kihasználom az időt, amíg nem rohansz el és elmondom, amit akarok.
- Muszáj? Eddig is megvoltam valahogy. Nem mondom, hogy remekül, de megvolt a magam kis élete, nem nagy szám.
- Öt percet kérek, aztán elmegyek. Rendben?
- Na jó.
- Láttam már szebb nőt, mint te, láttam szenvedélyesebbet, szerintem okosabbal is találkoztam… De olyannal, mint te, akiből kinézhetem a csodát, még nem nagyon találkoztam.
- Ez béna szerelmi vallomás volt.
- Nem is az akart lenni. Egyszerű ténymegállapítás. Sohasem lennék szerelmes beléd, de ettől függetlenül még felismerhetem benned a csodát.
- Ez kár. Nekem szükségem van arra az illúzióra, hogy ha már felismerted bennem a csodát, akkor, ha akarom, szerelmes is lennél belém.
- Hát ez nem jött össze.
- Idegesítő alak vagy. Ilyen idegesítő alakkal még nem találkoztam.
- Te meg cinikus.
- Lehet. Neked meg szőrös a füled. És foltos az inged.
- Csak ennyi?
- Nem. Ahogy ma este leszólítottál engem, biztos, hogy millió másik nőnél is próbálkoztál már. Nincs kedvem sorszámozott nőnek lenni az életedben.
- Ezt sajnálattal hallanám, de korábban már megpróbáltam utalni rá, hogy női mivoltodban nem keltetted fel az érdeklődésemet, így a fent említett kategóriában nem is gondoltam rád.
- Akkor mit értettél azon, hogy csoda van bennem, ha még arra sem méltatsz, hogy lefeküdjél velem?
- Valami olyasmit, hogy nem vágyom különösképpen arra, hogy lefeküdjek veled, de arra igen, hogy reggel melletted ébredjek.
- Nem gondolod, hogy ez sértő női mivoltomra nézve?
- Ha azt mondanám, hogy csak le akarok feküdni veled, az nem lenne ugyanolyan sértő?
- Dehogynem.
- Szóval bármit teszek, csak hibás lehetek?
- Igen. Utállak – és valami különös fény csillogott a nő szemében.
- Én is. Ebben megegyezhetünk.
- Mindenért te vagy a hibás. És te is leszel.
- Tudom. De legalább nem kell tovább keresned a felelőst. Szeretlek.
- Ha én is elismerném, akkor igazad lenne. Te mazochista.
- Miért?
- Mi ebben a jó neked? Mi a jó neked abban, hogy állandóan piszkálni foglak és mindenért téged hibáztatlak?
- Hogy nem leszek egyedül. És ha átölelsz, akkor a csoda fog átölelni.
- És ha kiderül, hogy a csoda csak ma éjszaka volt meg bennem? – kérdezte kicsit elbizonytalanodva a nő.
- Ha ma éjjel megláttam, de holnap reggel már nem, akkor örökké keresni fogom benned.
- És ha nem találod meg?
- Akkor tovább keresem. Lehet, hogy rossz döntés, de ha most hagynám, hogy elmenjünk egymás mellett, egész életemben bánnám.
- Nem baj, hogy ha nem tudom kimondani, hogy szeretlek?
- Majd kimondod a szemeiddel és a mosolyoddal. Talán…
- Akkor?
- Mi akkor?
- Akkor örökké?
- Örökké.
Comments