- Nézd! – mutatott Justin egy ampullát a barátjának, Atonnak. Az ampulla ott lebegett előttük a pilótafülkében.
- Nézem… - próbálta Aton kitalálni, mire gondolhatott a másik. Egy szabvány ampulla volt, amit az űrjárók a kezdetektől fogva hordoznak magukkal: víz és olaj. A gravitációs térben élesen különválik a kettő, de a világűrben a legkisebb rázásra is homogén folyadékká válik. Az ampullában, a súlytalanság állapotának megfelelően, most is egységes trutymó volt.
- No, akkor most figyelj! – és Justin megpöckölte, mire a víz és az olaj szép lassan különvált.
- Mi? – kerekedett el Aton szeme. – Ez lehetetlen…
- Normál esetben, egy normális világmindenségben igen. Azonban ne felejtsd el: berepülőpilóták vagyunk, akik éppen most hagytuk el a remek GM-24-es hajtóművünknek köszönhetően a normál teret, hogy bebizonyítsuk, hogy igenis lehetséges az űrugrás. A kísérlet sikerült, a mellékhatás: egy olyan világegyetembe kerültünk, ahol nem érvényesek a fizika általunk ismert törvényszerűségei. Ahol a súlytalanságban is különválik a víz és az olaj.
- Na ne izélj… - próbált magához térni Aton. Akkor lehet, hogy más törvények sem érvényesek?
- Igen. Lehet, hogy a DNS-ek stabilak, így senki sem öregszik, a kis hal falja fel a nagyobbikat, így az életképtelen fajok maradnak fenn az evolúció során, a motorok nem zabálják, hanem termelik az energiát. Mit tudom én!
- Ez lehetetlen… - próbált ellenkezni Aton. – Ha ez igaz, akkor az emberiség összes gondját megoldottuk.
- Pontosan! Képzeld el! Lyukat vágunk a két világegyetem között, ide átdobjuk az összes atomhulladékot, mit tudom, én, lehet, hogy itt csak annyi, mintha megtrágyáznánk a virágokat. Ja, és ellopjuk az összes nyersanyagot és energiát, ami nekik olyan, mint a szemét. Persze ne szaladjunk messzire. Mielőtt bármit mondanánk, szálljunk le egy bolygóra és ellenőrizzük le a teóriánkat.
- Ezt nem tehetjük. A parancs egyértelmű volt: hagyjuk el a Naprendszer belső övezetét, kapcsoljuk be a GM hajtóművet, hajtsuk végre egy űrugrást, majd térjünk vissza ellipszispályán a Földre.
- De gondolj bele a lehetőségbe; egy új világegyetemet fedezhetünk fel...
- Nekünk nem ez a feladatunk. A parancs, az parancs – ellenkezett Aton.
- Akkor közelítsük meg másképpen a kérdést: ha nem érvényes a gravitáció és az entrópia törvénye, akkor miért pont az erkölcsi törvények lennének állandóak? Ha ebben a világegyetemben nem az engedelmesség, hanem az engedetlenség számít erkölcsösnek? Ha a hűség a természetellenes fajtalankodás és a paráznaság az erény? Te nem szeretnél egy ilyen világban élni?
- És a gyilkosság a jótett? Köszönöm, nem.
- De nem tudjuk meg, ha nem szállunk le – győzködte Justin.
- Szerintem kövessük az utasítást és menjünk haza. Majd küldenek egy újabb hajót, akik felkészültek mindenre.
- És arassák le ők a babért? Kösz, nem! Én akarok az első lenni, én akarom a lóvét, a dicsőséget és a nőcskéket!
Aton elgondolkozva rázogatta az ampullát, amiben hol összeállt, hol különvált a víz és az olaj.
- Közelítsük meg másképpen a kérdést. Mi vagyunk a 24. űrhajó, amelyiken kipróbálták az új hajtóművet. Eddig egy sem érkezett vissza. Valószínűleg mindannyian ugyanazt élték át, mint mi és mindegyikük logikus döntést hozott, az egyetlen ésszerűt, amit az adott helyzetben lehetett.
- Ezt honnan tudod?
- Nagyon egyszerű. Logikátlan döntésből sok van, logikusból csak egy. Ha csak az egyik expedíció tagjai is logikátlanul döntöttek volna, akkor visszatértek volna és tudnánk róluk.
- És ha csak szimplán baleset érte őket hazafelé menet?
- Valószínűtlen, hogy mindegyikkel ugyanaz a baleset történt volna, hiszen mindegyik űrhajó más és más volt.
- Nem értelek. A kérdés az, hogy leszálljunk-e vagy sem?
- Várj egy kicsit… hadd gondoljam végig. Az első lehetőség, hogy úgy döntünk, a parancs szerint megállás nélkül hazamegyünk. Kapunk pár pelcsnit, mint az első űrjárók, akik visszatértek az űrugrásból. És jönnek az újabb expedíciók és elkezdjük kihasználni azokat a korlátlan lehetőségeket, amiket ez az univerzum rejt.
- És a másik? – érdeklődött Justin.
- A másik lehetőség, hogy leszállunk. Akkor vagy otthagyjuk a fogunkat, vagy azért nem térünk haza, mert nagyon is a fogunkra való világot találunk. Legfeljebb két főt veszít az emberiség, igazán nem nagy áldozat, legfeljebb nekünk kellemetlen, hogy pont mi vagyunk azok.
- Akkor azt mondod, szálljunk le?
- Igen. Ha kiderül, hogy ott is minden úgy működik, mint a földön, akkor szépen hazatérünk.
- És ha nem? Akkor nem megyünk haza? – csodálkozott Justin.
- Pontosan. Akkor felrobbantom a hajót, és ha megpróbálsz megakadályozni, akkor keresztüllőlek, mint egy kutyát.
- Mi?
- Ha már egyszer nem akadályoznak meg az erkölcsi törvények, amik sokkal képlékenyebbek, mint a fizikáé, mi akadályozna meg benne?
- Na várj. Nem értelek. Miért lőnél le? Egy új aranykor kezdete lehetne az emberiségnek, korlátlan lehetőségekkel…
- Pontosan… Képzeld el, mi történne az emberiséggel, ha korlátlan lehetőségekhez jutna. Amikor felfedezték az atomenergiát, először bombát készítettek és csak valamikor később erőművet. Először mérgeket gyártottak, utána kezdtek el műtrágyázni.
- Nem vagyunk képesek valamilyen ésszerű megállapodásra jutni, bolygószinten?
- Dehogynem… Ha már az összes többi lehetőséget kipróbáltuk. Itt viszont nincs második esély, egyetlen őrült politikus, vagy felelőtlen üzletember, egy hiú hacker azonnali pusztulást jelentene az egész fajunknak. Tehát, ha a legkisebb esély is van erre, nem szabad hazamennünk.
- Az előbb még azt mondtad, haza kell mennünk a parancs szerint – vetette ellen Justin.
- Valóban. De látod, én is csak ember vagyok, tehát elsőre én sem találom a helyes megoldást. Tehát az, hogy először mást mondtam, a második következtetésemet támasztja alá. Tehát: landolás!
Justin csendben beprogramozta a legközelebbi bolygó koordinátáit és kényelembe helyezte magát az ülésében.
- Ha valóban igaz, hogy itt semmilyen törvényszerűség nem érvényesül, három dögös maca vár majd rám…
- Szívesen megismételnéd velük az ampullás kísérletet? – húzta a barátját Aton.
- Naná! Szigorúan tudományos alapon!
Még öt újabb űrhajót küldött a föld, hogy kipróbálják a GM hajtóműveket, aztán feladták. És folytatták azon reményteli próbálkozást, hogy a rendelkezésekre álló erőforrásokkal pusztítsák ki az emberiséget.
Az író megjegyzése: a két név nem véletlen: Julianus (Hitehagyó) császárra és Szent Atanáz püspökre utalnak. Hiszen az ő vitájuk, párbeszédük az idők kezdete óta tart, s amíg a Teremtés véget nem ér, folytatódni is fog: a hit és a kétely egy hajóban, jelen esetben űrhajóban utazik...
Comments