A férfi és a nő, akik sohasem voltak egy pár, a folyóparti vendéglőhöz értek.
- Mit innál? – kérdezte a nő.
- Hideg van, valami alkoholt – válaszolta a férfi.
- Hideg van, valami forrót – nevetett a nő.
- Forralt borhoz mit szólnál?
- Az nem lenne stílusos, még nincs karácsony. És különben is, nézz rá erre a helyre: nem egy belvárosi borozó, hanem egy folyóparti fogadó.
- Akkor mit szólnál, egy kompromisszumhoz: igyunk ír kávét.
- Kissé kételkedem abban, hogy itt kapnál… de próbáljuk meg.
A férfi és a nő már évek óta nem jártak itt, de ugyanabba a boxba ültek, mint egykor. Amíg a pincérre vártak, a férfi végre összeszedte a bátorságát és bevallotta:
- Valamikor nagyon vágytam arra, hogy egyszer azt mond nekem, hogy szeretsz. Nagyon szerettem volna, ha szeretsz és ezt ki mered mondani.
- Vannak… - próbált válaszolni a nő, de a férfi közbeszólt.
- Nem, ne magyarázkodj és ne mondj semmit. Már nem várok erre.
- Már nem? Remélem, érezted a hangomban a megkönnyebbülést - mosolyodott el a nő. – Van elég nő az életedben, akitől megkapod ezt a szót. Nem szorulsz rá arra, hogy öreg barátnőd is ezzel nyaggasson.
- Azt hiszem, amit tőled kaptam, az sokkal több.
- Mire gondolsz? – De a férfi már nem tudott válaszolni, végre megjelent a pincér.
- Két ír kávét kérek! – adta le a rendelést a férfi.
A vendéglátóipari egység képviselője a szent bolondoknak kijáró tisztelettel nézett a vendégre.
- Sajnos azzal nem szolgálhatok. De remek eszpresszónk van. Parancsolnak?
A férfinak nem kellett a nőre néznie, úgyis érezte a mosolyát, melyet egy csipetnyi kajánság fűszerezett meg.
- Akkor kérek két kávét és két whiskyt.
- Tejszínt is kérnek hozzá? – csillant fel a pincér szeme.
- Isten ments! – tiltakozott nő – ez az összeállítás így is elég perverznek hangzik – súgta oda a férfinak. – Na de mondd, mi az a több, amit kaptál tőlem? Mi értékesebb a szeretetnél?
- A hit.
- A hit?
- Igen. Te mindig hittél bennem. Hogy jó ember vagyok. Ha te nem hinnél bennem én sem tudnék magamban. Nem vagyok jó ember, de mert ezt hiszed rólam, ezért jobb akarok lenni.
- Ez hülyeség, te önmagadtól vagy értékes. És most jól figyelj, mert nem fogsz tőlem több ilyen érzelmi kitörést hallani: köszönöm a barátságodat.
- A Te barátságod jelenti a hűséget jobbik részemhez.
- Túlzol, mint mindig, de jól esik.
Ebben a pillanatban jelent meg a pincér a két kávéval és whiskyvel. Lerakta az asztalra és két lépést visszalépve leste a fejleményeket.
A férfi az alkoholt beleöntötte a kávéba, cukrot rakott bele és megkóstolta. A nő mosolyogva figyelte: - No, milyen?
- Borzalmas – vallotta be a férfi.
A nő csak a whisky felét töltötte bele a kávéjába, és csak egy cukrot, majd ő is megkóstolta.
- Te, ez egész finom.
A férfi még egyet kortyolt a kávéjába és már nem tűnt borzalmasnak.
- Valóban… Látod, ez a kávé is olyan, mint én: önmagában véve szörnyű, de mert hitted, hogy a ma estéhez csak egy finom kávé illik, finommá vált… És mert hiszed, hogy jó ember vagyok, talán én is jobbá válok. Ne válaszolj, kérlek.
De a nő válaszolt: csak nem szavakkal, hanem a pillantásával.
A buszmegállóban ügyetlenül megpuszilták egymást, ügyetlen kamaszoknak érezték magukat.
- Legközelebb mikor? – kérdezték szinte egyszerre.
- Jó lenne még Karácsony előtt – javasolta a nő.
- Igen… Az mindig jó. És pontosan mikor?
- Amikor már felszolgálnak forralt bort is – mosolyodott el a nő és a férfi felszállt a buszra.
Török Tünde gyönyörű előadásában: