Az újságíró unottan nézegette az igazgató poros vitrinjét. Magában mindig kőtöréshez hasonlította a PR-interjúk készítését. Rabszolgamunka, de legalább jól fizet, gondolta.
Kötelességtudóan tette fel a riport utolsó kérdését:
- Mi volt a legnagyobb sikere és a legnagyobb kudarca pályafutása során?
- Látom a relikviáimat nézegeti…
- Bocsásson meg… - döbbent rá az újságíró, hogy elkövette szakmája legnagyobb baklövését: kimutatta, hogy majd beledöglik az unalomba. Ráadásul, még bocsánatot is kért… Ez már végzetes. Kezd emberivé válni??
De az igazgató nem vette a lapot, a polcról levett egy kártyát és a riporter kezébe adta.
- Nyomja csak meg a bal alsó sarkát! Mind a két kérdésére ez a válasz.
Engedelmeskedett, mire egy háromdimenziós kép ugrott elő: egy pár, három gyerekkel, körülöttük galambok repdestek, majd az egész kép egy nagy piros szívvé olvadt össze, ami körül egy felirat keringett, mint a Szaturnusz gyűrűi: „szeretettel meghívjuk Önt és családját a szombaton tartandó ezüstlakodalmunkra”.
- Borzalmas, nem? - kérdezte az igazgató, majd a választ meg sem várva hozzátette: - Szerencsére a boldogság nem esztétikai kategória. Ha valóban érdekli, szívesen elmesélem a történetét.
Az újságíró már felkészültebb volt, mint az előbb, hitelesebben játszotta meg az érdeklődőt. A másik mesélni kezdett:
- Tudja, még a 2050-es években történt…
- A nagy globális válság idején?
- Igen. Mindenki tudta, hogy valami nagy szörnyűség közelít, nyomor, vagy háború. Ugrásszerűen megnövekedett az igény az időutazásra. Mindenki pár órára a múltba akart menekülni a nyomasztó jelen elől. Persze pénze alig volt valakinek, így pangott az üzlet. Velem is közölték, hogy elsejével elbocsátanak. Ilyen lelkiállapotban nyitott be hozzám egy nő…
- Mit akart?
- A férjének a születésnapjára valami orgiát ajándékozni. Őszinte volt, elmondta, hogy őt már nem érdekli a szex, de ha a párját visszaröpítenénk Caligula vagy Raszputyin bőrébe, azért az szép ajándék lenne.
- És mit ajánlott neki?
- Azt, amit minden magára valamit is adó értékesítő tett volna: hogy ő is utazzon el a férjével. A közös élmény, a kockázat nélküli kaland, meg hasonlók. És persze a szokásos bónuszt is megkapja: a második jegyet féláron számoljuk fel. Ráharapott és befizetett a Romló Róma fantázianevű időutazásunkra.
- Tiszteletreméltó, hogy annak ellenére, hogy kirúgták, mégis ilyen lojális maradt a cégéhez.
- A csudát! - tiltakozott az igazgató. - Épp az, hogy egy kiadós kártérítési pert akartam a nyakukba akasztani. Ugyani a gépen átírtam a koordinátákat. És néhány nap múlva nem az ókori Rómában találták magukat, de nem ám! - kuncogott hangosan.
- Hanem?
- Hanem a saját, egy héttel korábbi életükben. Erre ugyi nem számított? De ők sem!
- Szóval azért fizettek egy rakás pénzt, hogy átéljék azt, amit egyébként is?
- Hát, nem egészen, volt benne egy kis csavar. Ugyanis a nőt a férfiba, a férfit a nőbe vetítettem vissza…
Gondoltam, ha már amúgy is döglött a házasságuk, egy próbát azért megér. Nem árt, ha 24 órára átélik azt, amit nap mint nap a párjuk, hogy lássák magukat kívülről is…. Ha meg nem válna be, úgysem engem, a csórót, hanem a „Gyilkolj Szabadon!” Nyrt-ét perlik be.
- És aztán? Mi lett az eredmény?
- Izgatottan vártam én is… Amikor kikeltek a kapszulából, a férfi szájonpuszilt, a nő meg behúzott egyet a képembe. Valószínűleg a kezelés utóhatása volt.
Ez volt a szerencsém: ők nem pereltek be, hogy máshová küldtem őket, én meg nem jelentettem fel őket szexuális és fizikai zaklatásért.
- Ennyi volt az egész? - kérdezte csalódottan az újságíró.
- No, nem egészen. Pár hét múlva munkanélküli lettem, majd pár nap múlva a postafiókomban két levelet is találtam. Az egyik a meghívó volt, amit az előbb mutattam.
- Ez volt a legnagyobb sikere? Hogy együtt maradtak?
- Igen. Mert két embert, akik elhidegültek egymástól, csak azzal, hogy egy napra egymás bőrébe bújtattam őket, újra összehoztam. Megtanulták megérteni a másikat.
- Értem, ez volt a siker. És mi volt a másik levélben? Mégis beperelték magát?
- Nem, a főnököm írta. Hogy menjek vissza a céghez és szervezzem meg a párkapcsolati üzletágat.
- Gratulálok, így utólag is! Már csak azt nem értem, mi volt a kudarc?
- Hát épp ez! Az új üzletág egy éven belül befuccsolt.
- Miért? Elfogytak a tönkrement házasságok? Drága volt a szolgáltatás?
- Egyik sem. Csak figyelmen kívül hagytunk valamit, egy alapigazságot.
- Mit?
- Hogy az emberek kétségbeesetten ragaszkodnak ahhoz, ami elválasztja őket egymástól. Hogy jobban szeretik utálni egymást. A szeretet túl macerás.