A fiú, akinek kamasz teste és öregember lelke volt, rettegve nézett körbe a katlanban. Tudta, hogy a gyilkos, aki a barátaival végzett, most rá vadászik. És azt is tudta, hogy nem tud menekülni, hiszen a gyilkos minden gondolatát ismeri.
Hiszen az nem más, mint saját maga…
Az irodában az idősebb férfi idegesen nézett az ügyvédre:
- Vállalja kérem az ügyet?
- Nézze, megértem önt, de ez reménytelen ügy. Nincs holttest, a gyilkossági ügy meg hamarosan elévül. Csak a pénzét pazarolja.
- Kérem, nekem ő volt az egyetlen fiam, amíg ez a sorozatgyilkos nem végzett vele. Nekem nem maradt más, mint az igazság, hogy megszenvedjen érte.
- Nézze - gondolkozott el az ügyvéd. - Már régen történt.
- 14 éve - pontosított a férfi.
- Igen. Fugu rátört a hegyekben táborozó fiatalokra és mindenkit meggyilkolt. Kilenc rendbeli gyilkosságért ítélték el, két holttest nem került elő. Tényleges életfogytiglanit kapott, azonban a legfelsőbb bíróság ítélete alkotmányellenesnek ítélte ezt, ezért az ítéletet 21 évre módosították, amit jó magaviselete miatt harmadoltak. Ha minden igaz, egy hónapon belül szabadlábra helyezik.
- Ezt akarom megakadályozni. Mert ha szabad lesz, újra fogja kezdeni. Három hónapja az erdészek egy véres ruhadarabot találtak, ami a DNS teszt szerint a fiamé volt. Eddig nem volt holttest, ezért nem vádolták a fiam halálával, de most már van bizonyíték ellene.
- Erre alapozná a magánvádat?
- Igen - bólintott a férfi. - És tudni akarom, mennyiért vállalja el. Ön a legjobb ügyvéd az államban.
- Ez így van - bólintott az ügyvéd. - De a legdrágább is, ne felejtse el.
- A pénz nem számít. Már csak ezért élek.
Az ügyvéd elgondolkozott, majd bólintott: - Vállalom, de tudnia kell, ennyire reménytelen ügyet még nem képviseltem. Fugu az előző tárgyaláson arra hivatkozott, hogy az ön fiát hagyta elfutni, s mivel nem volt bizonyíték a halálára, ezt nem rótták a terhére.
A tárgyalás hetek óta tartott, de még mindig kétesélyes volt. A véres ruhadarab az esküdtek egy részét meggyőzte, de a többiek óvakodtak megalapozatlan ítéletet hozni. A védelem újfent azzal érvel, hogy a fiú csak elmenekült, elképzelhető, hogy az átélt borzalmak hatására amnéziás lett, így új személyazonossággal él valahol. Ez az érv meglehetősen nyakatekert és hiteltelen volt, de pont ezért cáfolhatatlan.
A vád meglepő indítvánnyal élt:
- Kérjük a tanúk padjára Fugu urat!
A bíró figyelmeztette a vádlottat, hogy erre nem kötelezhető, de az, hogy bizonyítsa jóhiszeműségét, vállalta a tanúskodást.
- Fugu úr, ön azt állítja, hogy az áldozatot futni hagyta.
- Tiltakozom! - szólt közbe a védőügyvéd. - Nincs bizonyítva, hogy az illető személy meghalt volna, különösképpen, nem, hogy gyilkosság áldozatává vált volna, ezért a vád képviselőjének nincs joga áldozatnak nevezni, ez az esküdtszék meg nem engedhető befolyásolása.
- Helyt adok! - döntött a bíró. - Kérem, másképp fogalmazzon.
- Elnézést, bíró úr - válaszolt az ügyvéd, majd a vádlotthoz fordult. - Ön azt állítja, hogy az eltűnt személy ellen nem alkalmazott erőszakot.
- Ez így van, miután a többiekkel végeztem, megcsömörlöttem és nem törődtem vele.
- Amennyiben a holttest előkerülne és nem lehetne bizonyítani, hogy gyilkosság áldozata lett, vagy kiderülne, hogy az eltűnt személy, még életben van, az Ön ellen felhozott vád összeomlana. Egyetért?
- Igen, de mint Ön is tudja, 14 év alatt nem jutottak egyiknek sem a nyomára.
- Ezért kértük Önt a tanúk padjára.
- Kérem, én már mindent elmondtam.
A vád képviselője széttárta a kezét: - Ezt nincs jogom kétségbe vonni.
- Akkor? Mit akar tőlem? - A vádlott hangján először lehetett érezni az idegességet.
- Időutazást. Térjen vissza az időben az eltűnt személy testébe és visszatérve tanúskodik arról, hogy hol található az illető teste vagy hová tűnt el.
- Tiltakozom! - csattant fel a védő. - Senki sem kötelezhető terhelő tanúvallomásra saját maga ügyében.
- Mi nem azt kérjük, hogy saját maga ellen tanúskodjon, hanem, hogy segítsen a védelemnek a bizonyítékok megszerzésében. Amennyiben sikerül tisztázni az eltűnés körülményeit és a vádlott ártatlanságát ebben, a visszavonjuk a vádat.
- A tiltakozás elutasítva, a vád ajánlata méltányos - állapította meg a bíró. - Már csak a vádlotton múlik, hogy kíván-e vele élni.
Fugu bizonytalanul visszakérdezett:
- Nem kockázatos ez?
A vádló megnyugtatta:
- Egyáltalán nem. Önnek csak a tudata kerül vissza az időben, és mivel a tudat a testtel ennyi idő alatt nem kerülhet összhangba, mindent látni és érezni fog, anélkül, hogy az eseményeket befolyásolni tudná. Közben állandóan nyomon követjük, hogy mi történik önnel, és ha bármilyen erőszakos cselekménynek esne áldozatul, visszahozzuk a jelenbe. Az Orpheus-ügy óta ezt nagyon szigorúan vesszük.
- És, nem akarok akadékoskodni, nem lehetne a nyomon követést nélkülem megoldani?
- Nem. Ehhez mindenképpen kell egy tudat, amit a jelenben beazonosítunk és így tudjuk követni a múltban.
- És miért éppen rám gondoltak? Hiszen én érintett vagyok az ügyben…
Az ügyvéd elmosolyodott:
- Mert ön az egyetlen, aki biztosan állítja, hogy az eltűnt személyt nem gyilkolta meg. Mindenki más bizonytalan ebben… Természetesen visszautasíthatja, de ebben az esetben kétség merülhet fel az esküdtekben az ártatlanságát illetően…
A csapda kész volt, a vádlott megtörten bólintott:
- Vállalom…
A bíró jóváhagyta:
- Elrendelem, hogy a vádlott holnap 10 órakor részt vegyen az időutazáson! A tárgyalást elnapolom.
Az idős férfi este ott állt a Gyilkolj Szabadon irodája előtt. Még nyitva vannak egy fél óráig, még meg tudná tenni. Nem kellene mást tennie, csak bemenni és megrendelni egy időutazást. Kitörölhetetlenül benne van az idő és a hely, ahol és amikor a fiát megölték. Nem kellene mást tennie, csak befizetnie egy utazást, hogy a gyilkos bőrébe bújjon és ő maga végezzen vele. Ugyanúgy, ahogy ő végzett a fiával. Ugyanazt kellene annak a gazembernek is átélnie, mint a fiának. És akkor egyensúlyba kerülne a világ. Szemet szemért, fogat fogért. Amióta a rendőrtiszt széttárt kézzel közölte, hogy bár nincs holttest, de remény sem, nem tudott hinni a megbocsátó Istenben. Csak az igazságosban.
Nem kellene mást tennie, csak benyitnia és befizetnie az utat. A fiával együtt az erkölcsi érzékét is megölték. Mégis: hiába kívánta, hogy a gyilkos átélje, amit az áldozatai, képtelen volt arra, hogy a bőrébe bújjon. Mindent megtett volna, de azt a határt, ami az áldozat és a gyilkos között van, nem volt képes átlépni.
Lemondóan hazaindult. Mindegy. Holnap időutazás. És holnapután legrosszabb esetben is tudni fogja, hol keresse a fia holttestét. A gyilkos meg kap néhány évet, amit egy luxusbörtönben lehúz, hogy a jó magaviselete miatt azt is harmadolják.
Fugut befektették az időkapszulába. A technikus elhelyezte az érzékelőket a fején, hogy probléma esetén közbe tudjon lépni és visszarepítse a jelenbe. Undorodva ért hozzá a gyilkos bőréhez, de hát ez is csak egy munka…
A technikus jól végezte a dolgát, Fugu újra ott volt abban az erdőben, de most az áldozat bőrében. A torkát elszorította a rettegés. A teste ezer sebtől vérzett, menekülés közben bezuhant a szakadékba, talán a csontja is eltört. A bozótoson keresztül próbált meg menekülni.
A fiú, akinek a bőrébe bújt, talán még reménykedett, de őt tudta, hogy a szakadék végénél ő fogja várni saját magát a bozótvágó késsel, és végezni fog vele. Hiába tudta, hogy mielőtt baja lenne, a technikus vissza fogja repíteni, nem tudott szabadulni a félelemtől.
A kölcsönbe vett test zihálva rohant előre.
Fugu megpróbálta kívülről nézni a történéseket. Néhány perc és vége. Újra ott lesz a kapszulában, és előadhatja a jó előre kitalált mesét arról, hogy a fiú a folyóba esett és beszorult egy szikla alá.
Még szerencse, hogy nem dolgozták ki annak a technikáját, hogy rögzíteni tudják, hogy mit látott pontosan.
Ahogy emlékezett, a gyilkos, ott állt a szakadék végén. Próbálta magában legyűrni a fojtogató rettegést, hogy ez csak olyan, mint egy álom, ami rögtön véget ér, és kimentik. Eszébe jutott az a pillanat, amikor lesújtott az utolsó áldozatára, a kéjes örömre, amit akkor érzett, amikor a fiú szemében meglátta a rémületet.
És most ugyanezt a kéjes örömöt látta a gyilkos, a saját szemében.
Aztán csak a bozótvágó kés csapásait érezte a húsában. Tudta, ha nem történik valamit, fél óráig fog tartani a szenvedése. Külön-külön egyik seb sem lesz halálos, könyörögni fog a gyors halálért, de a gyilkos perverz módon, sebészi pontossággal fogja kerülni a végső vágást…
Mielőtt a fájdalom végleg elborította volna a tudatát, csak arra tudott gondolni, hogy miért nem mentik ki, miért nem repítik vissza az időben…?
A technikus zavartan nézett a bíróra.
- Nem tudom, ilyennel még nem találkoztam. Nem tudom visszahozni.
- De mégis, mi történhetett? Időtörés?
- Nem, az semmiképpen sem. Az Orpheus-ügy óta külön algoritmust dolgoztunk ki arra, nehogy még egyszer valaki meg tudja változtatni a múltat.
- Akkor?
- A sötétben tapogatózom. Úgy tűnik, interferencia lépett fel.
- Nem vagyok szakember, magyarázza el.
- Az időutazások történetében most először fordult elő, hogy valaki önmagával találkozott, ez zavart okozhatott. Utólag könnyű okosnak lenni, de ha ezzel párhuzamosan valaki más tudatát helyeztük volna Fugu testébe, akkor elkerülhettük volna. Úgy tűnik ez az alak - a technikus hangjából kicsendült a megvetés - a múltban ragadt… Legalábbis egy időre. Jó időbe beletelik, mire sikerült kitörnünk ebből a szubrutinból.
- És addig? - nézett a bíró a kapszulára, amibe nem sokkal korábban a gyanúsítottat befektették.
- Addig, akármi is történt, újra és újra át kell élnie… Remélem, holnap reggelre ki tudom dolgozni a megfelelő algoritmust.
A bíró a kapszulára, majd a technikusra nézett:
- Nem kell sietnie… Nekem nem sürgős, nem teszek panaszt, ha pár napig ott hagyjuk a múltban. Ha többször átéli azt a valamit, legalább pontosabb lesz a vallomása.