Minden férfi vágyik az édes hármasra - gondolta az asszony -, de talán jobb lenne, ha egy dúskeblű, fehérmájú nőszeméllyel kellene esténként az ágyba bújnom, mint az, hogy a férjem szemében az a bizonyos harmadik az anyósom.
Halkan sóhajtott, tálcára rakta a vacsorát és bevitte az ebédlőbe. Az asztalfőn, mint minden este, az anyósa ült, mellette a férje és a gyerekek, az ő helye a sor végén volt. Elkezdte felszolgálni az ételt, de az anyós rögtön észrevételezni kezdett:
- Meg akarod ölni a fiamat, hogy ennyit raksz elé? Tudhatnád, milyen beteges, nem lenne szabad zsírosat vagy fűszereset ennie!
- De, drága mama, neki külön főztem diétásat! - azt már nem tette hozzá, hogy az a bizonyos diétás étel nem csak anyósa tanácsainak felel meg, hanem a jobb minőségű fűrészporra vonatkozó előírásoknak is.
A „drága mama” rájött, hogy a menyét túlságosan is megtisztelte azzal, hogy közvetlenül szólt hozzá, ezért fiához fordulva áttért az egyes szám nulladik személy használatára:
- Igazán nem akarok beleszólni az életetekbe, de beszélhetnél a nejeddel, hogy lehetne kicsit gondosabb háziasszony is. Tudod, én csak egy beteg öregasszony vagyok, de szívesen adnék neki tanácsokat, hogyan csinálja jól a dolgokat. Persze ő mindig mindent jobban tud, de majd rájön, hogy mennyire igazam volt, ha már egyszer meghaltam… Minek is koptatom a számat?
Az asszony csendben kanalazta a levest és közben arra gondolt, milyen jó is lenne, ha egyszer valóban elkopna az anyósa szája és legalább egy napig nem szólna bele semmibe…
Ha olyan ételt főzhetne, amilyet szeretne, és ami a férjének is ízlene. Ránézett a férfira, aki szemlesütve, gépiesen kanalazta az anyja által előírt diétás kosztot.
Ha olyan ruhát vehetne fel, amiben csinosnak érzi magát, még akkor is, ha az anyósa szerint olyat csak a piroslámpás házakban viselnek a nők. Ha egyszer ő választhatna a TV-ben műsort és nem kellene minden este szappanoperákat nézniük.
Amikor vacsora után leszedte az asztalt, a mama újra arra méltatta, hogy megszólítsa:
- Na, mi van? Megsértődtél? Odalököd elém az ételt, mint a vályúba szokás a disznók elé a moslékot, de arra már nem is méltatsz, hogy beszélgess velem? Pedig - fordult a fia felé -, nem szeretnék mást, csak azt a keveset, ami nekem még hátravan az életből, egy szerető családban leélni, és hogy majd azzal a tudattal halhassak meg - hüppögött kicsit önsajnálólag -, hogy jó kezedbe kerül a fiam és az unokáim. Na persze, neked hiába beszél az ember!
Éjfél körül járt, amikor az asszony végzett a háztartással: összetakarított, elmosogatott, megfőzött másnapra. Már mindenki aludt. Ilyenkor kezdődött az igazi élete: bekapcsolta a számítógépet, s egy fél órát csetelt a virtuális barátjával. Zenéről, amiket sohasem hallgathat meg élőben, filmekről, amiket sohasem fog megnézni, könyvekről, amiket sohasem lesz ideje elolvasni. De ez az este kicsit másképpen alakult. A barátja ezt írta:
- Holnap hivatalos ügyben a városotokba kell mennem. Nincs kedved egyszer élőben is találkozni? ;-)
Egy percbe telt, mire le tudta írni:
- Igen. Négykor végzek. Hol?
- A főtéren. Két szál rózsa lesz nálam, hogy felismerj.
Reggel kiválasztott egy ruhát, ami az anyósa miatt már régóta a szekrény mélyén árválkodott, majd titokban osont ki a házból, hogy megússza a csípős megjegyzéseket. A napja furcsa ünnepvárásban telt. A „napja” - mert érezte, hogy ez a nap végre az övé lesz. Most végre önmaga lehet, nem csak feleség, meny, anya, hanem NŐ.
A férfi ott várta két szál vörös rózsával, ahogy megígérte. Az első rózsákkal, amiket egy férfitől kapott.
- Szia! - köszönt rá a férfi.
- Szia! - köszönt vissza a nő, majd aggódva megkérdezte: - Ilyennek képzeltél?
- Nem képzeltelek semmilyennek sem. Vártalak - válaszolta a férfi, de közben azért alaposan végigsimította a nő testét a szemével. A nő boldog volt: Isten tudja mióta nem nézett rá férfi ilyen szemmel. Ebben a pillantásban nem volt semmi szexuális vágy, csak annyi, hogy végre valaki a „nő” kategóriába sorolta.
- Mit terveztél mára? - váltott témát a nő.
- Mit szeretnél?
- Szeretnék… - ízlelgette azt a szót a nő, amit évek óta nem mondhatott ki. - Szeretnék leülni a padra, fagyizni és semmit sem csinálni.
- Akkor legyen így - mosolygott rá a férfi.
Miközben ott ültek a főtéren és nyalták a gombócot, hagyva, hogy lustán folyjék az idő, a nő élvezte a titkos bűn, a házasságtörés örömét. Nem ért hozzá a férfihoz, még puszit sem adott neki, de mellette végre egy kicsit szabadon önmaga lehetett, nem a sok szerep egyike, amit nap mint nap fel kellett vennie.
Boldog volt. Egy órán keresztül nem gondolt se az anyósára, se a családjára, amit a drága mama zsarnoki uralma alá hajtott.
Talán éppen ezért.
Comments