Bevallom, sokáig Tapolcáról csak annyit tudtam, hogy ott található a Tavasbarlang, ami természetesen szerepelt az okvetlenül megnézendő célok listáján. Tapolca azonban ennél sokkal több - tudom, ez közhelynek tűnik, de másképpen nem tudom megfogalmazni azt a bizonyos „aha-élményt”, amit a belvárosi Malom-tó láttán éreztem. Életemben talán csak egyszer éltem át hasonlót, amikor Velencében leszálltam a vasútról és megláttam a csatornát a számtalan gondolával és vízibusszal. Valami hasonló dimenzióváltás élhetünk át, ha lerakjuk a kocsit a parkolóban és a patak mentében elsétálunk a Malom-tóig. Talán egyedülálló Magyarországon, hogy a belváros egy tó köré épüljön, a legtöbb esetben a tó a városközponton kívül esik. Bár a jelenlegi tó jelenlegi formáját az 1930-as években nyerte el, amikor a Tapolca tavat felduzzasztották, de hasonló vízművek már a római korban is voltak. Érdekesség, hogy a tó vize állandóan 18 fokos, így télen sem fagy be.
Régebben a tavat házak vették körül, ma már szerencsére a park majdnem teljesen körülöleli a vizet, így semmi sem akadályoz meg minket abban, hogy a tóparton ülve élvezzük az őselemek ölelését. S közben némán beszélgethetünk a szobrokkal: kérdezhetjük őket és hallgathatjuk, miről mesélnek. Mert Tapolca belvárosa számtalan szoborral és kőbe vésett emlékkel dicsekedhet. Ezek közül hármat emelnék ki: a legnépszerűbbet, a legérdekesebbet és a legtörténelmibbet – ezen keresztül ismerhetjük meg a várost.
A legnépszerűbb szobor: a Négy évszak
Kétségtelenül Tapolca legnépszerűbb köztéri alkotása Marton László alkotása: a négy évszakot négy női alak személyesíti meg. Bár az alkotás középpontosan szimmetrikus, a két végpontja a nyár a maga meztelen életörömével és a tél halál-ízű melankóliájával. Mintha a nyári akt azt mondaná: Carpe diem! (ragadd meg a napot!), a tél pedig csuklyája alól ezt suttogná válaszul: Memento mori! (emlékezz a halálra!). A tavasz és az ősz pedig csendben egyensúlyoz az élet és a halál között.
Ha az interneten rákeresünk erre az alkotásra, akkor a legtöbb képtalálat a nyár fedetlen kebleit mutatják, de számomra a tél sejtelmessége, amely a középkori haláltáncokat idézi a maga mozdulatlanságában jelenti a legnagyobb értéket – de a teljességet, az idő és az élet örök körforgását a négy alak együtt adja meg.
A legérdekesebb: az emlékfal
Kőbe általában a szépséget és a hírességeket szokták formálni, de mi van azokkal, akiknek életéről nem emlékezik meg a história? Tapolcán az Alsó-tó melletti kőfalon alakították ki azoknak az emlékfalát, akik életükkel és munkájukkal alakították a város és az ország jövőjét. Nem lettek híresek, nem lettek gazdagok, „csak” tették a dolgukat.
Az egyik táblán azokra emlékeznek, akik a „filloxera” (másképp: filoxéra) ellen küzdöttek. Talán egy műveltségi vetélkedő millió forintos kérdése lenne, hogy mi is volt ez, ma már nincs benne a köztudatban. Pedig a filoxéra, ez a törpetetű a XIX. század második felében a magyar szőlők több mint felét kipusztította. Gondoljunk arra, ha nincsenek ezek a névtelen hősök, a „magyar bor” már csak egy történelmi fogalom lenne (ahogyan a középkori halgazdálkodás és fogyasztás is)… A filoxéra elleni küzdelem hősei: egyesületek, vincellériskola, kétkezi munkások. Nem voltak díszes egyenruháik, csillogó kitüntetéseik, mégis a művük még ma is él. Lehet, hogy az emlékfal nem az, aminek képei a közösségi médiában kedvelés rekordokat mérnek el, mégis, ha meg akarjuk érteni Tapolca lelkét, érdemes időt szánni rá, megállva egy-egy tábla előtt ne szégyelljünk rákeresni a mobilunkon, hogy kik is voltak ők.
A legtörténelmibb: Batsányi János
Megkockáztatom, hogy Tapolca leghíresebb szülöttje Batsányi János (1763-1845). Híres, hiszen még kötelező tananyaggá vált. A legtöbben idézni tudjuk „A franciaországi változásokra” c versét is:
Nemzetek, országok! kik rút kelepcében Nyögtök a rabságnak kínos kötelében, S gyászos koporsóba döntő vas-igátok Nyakatokról eddig le nem rázhatátok; Ti is, kiknek vérét a természet kéri, Hív jobbágyitoknak' felszentelt hóhéri, Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek, Vigyázó szemetek Párisra vessétek!
A műveltebbek még hozzáteszik, hogy ő fordította le Napóleon kiáltványát a magyar nemzethez (1809), amelyben a francia császár a magyarokat a Habsburg háztól való elszakadásra biztatta, illetve hogy egyik alapítója volt az első magyar irodalmi társaságnak (1787 – Kassai Magyar Társaság) és az első magyar irodalmi folyóiratnak is (Magyar Museum – 1788-11792). Nevét hallva feltűnik lelki szemeink előtt Friedrich Heinrich Füger festménye - ilyennek szeretjük látni a nemzeti ébredés hőseit: kemény akaratú, nagy szellemű embereknek. Stabil képnek tűnik alakja a nemzeti és irodalmi panteonban. De vajon elviselné-e a közvélemény, ha árnyalni akarnánk ezt a képet? Ha beszélnénk a közte és Kazinczy között feszülő ellentétről, vagy arról, hogy a magyar jakobinus mozgalom bukása után börtönbe került, de nem sokkal később a kancellárián vállalt állást?
A közvélekedés szerint politikailag Batsányi radikális volt, mégis, ha elolvassuk I. Napóleon császárnak a magyar nemzethez intézett kiáltványát, melynek születésénél döntő befolyása volt Tapolca szülöttjének, sokkal inkább egy reálpolitikus képe rajzolódik ki. Érdemes átolvasnunk, hogy ebben a kiáltványban milyen célok szerepelnek:
- a történelmi alkotmány fenntartása, kisebb módosításokkal;
- nemzeti függetlenség;
- közjó növelése;
- önálló nemzetgazdaság;
- magyar nyelv helyzetének erősítése;
- szabadkereskedelem;
- nemzeti király.
Ha az utolsó két ponttól eltekintünk, szinte egy az egyben a reformkor céljait látjuk magunk előtt.
A történelemtudomány szerint a kiáltvány hatástalan volt, hiszen a magyar nemzet hűséges maradt uralkodójához, s hadra kelt Napóleon ellen. Mint tudjuk, ez volt az utolsó nemesi felkelés, s gyakorlatilag csak a sikertelenségének emléke maradt fenn. „Retirálj, retirálj, Debrecenig meg se állj!”, csúfolták a résztvevőit, bár Jókai Mór A névtelen várban visszaadta a felkelők becsületét. Mégis, talán nem merész feltételezés, hogy a hazájukat szeretők a kudarc után elővették a korábban elvetett kiáltványt, s újragondolták a benne foglaltakat. S ha nem is a francia császár, de a Habsburg-ház uralma alatt kezdték el megvalósítani a Batsányi által megfogalmazott célokat.
Mi a tanulság? Lehet, hogy Batsányi magányosan, látszólagos elfeledettségben halt meg, de megérhette, hogy az általa megfogalmazott célok lassacskán megvalósulnak. Gondoljunk arra, Tapolcán, Batsányi szobra előtt, hogy a vetés nem mindig azonnal kel ki, de Isten vagy a történelem mindig bő aratást ad.
Néhány gyakorlati tanács: a parkoláshoz érdemes a 77-es főút, a Táncsics Mihály utca, a Batsányi János utca és a Tapolca-patak által határolt parkolót használni, innen a városközpontot, a patak mentén néhány perc alatt megközelíthetjük gyalogosan is.
Amennyiben szeretnénk a Tavasbarlangot is megtekinteni, érdemes az interneten keresztül előre megvásárolni a jegyeket (https://bfnp.hu/hu/jegyarak-online-jegyvasarlas).
