Erdély zsoltára (Madéfalva)

Madéfalva közepén emelkedik a madéfalvi veszedelem 1905-ben emelt emlékműve. Különleges alkotás, mert nem a gyászról szól, hanem az élet diadaláról: az obeliszk csúcsán győztesen száll a turulmadár, az élet győzelmét hirdetve a halál felett. Az emlékmű talapzatán egy titokzatos szó: „SICVLICIDIVM”, ami szó szerint „székelyölést” jelent, de a középkori latin feliratokhoz hasonlóan titkos jelentéssel is bír: ha a betűinek római számértékét összeadjuk, 1764-et kapunk, a veszedelem évét… Az út túloldalán, kicsit jobbra a 2017-ben felszentelt „Siculicidium kápolna” adja meg a hit válaszát a történelem szörnyűségeire. Sajnos a kápolna ottjártunkkor épp zárva volt, de az emlékmű előtt, Erdély hangján megszólaltak bennem a fiatalkoromban megtanult zsoltárok… (129. (128.) és 127. (126.)) Így született ez a vers.

Sokat gyötörtek ifjúságom óta,

- Erdély földje hadd mondja el -,

sokat gyötörtek Csaba kora óta,

de mégsem pusztítottak el.

Szántották hátamat gyilkos vasak,

ágyúkerekek és lánctalpak,

égették bőrömet gyilkos tüzek,

fülemet géppuskatűz némította meg.

A nagyvilág és az Igazságos Úr,

jaj-szavamat sokszor nem hallotta meg.

Bár elnémulna végre, a gyűlöletnek hangja,

bár minden iga összetörne, mit ember emberre rak!

 Bár megértenék, hogy nekünk a Cion: Somlyó[1] hegye,

s a szabadság Isten éltető lehelete.

Bár megértenék, fiaim lányaim,

kiket csábítanak csillogó Babilonjaik,

hogy ki a határon átmegy, sírva távozik,

de ki visszatér, nevetve érkezik.

S akkor a nagyvilág minden talmi kincse,

olyan lesz, mint fű a háztetőn,

mi szemed láttára hervad el,

üres marad a szénagyűjtők keze,

De én megáldok mindenkit az Úr nevében:

ki itt született, földemen,

kinek egyszer útja erre vitt,

és szívében örökre lakást veszek.

Amen.

[1] azaz Csíksomlyó

#Erdély #ErdélyiÚtiképek #Madéfalva