Mondd, mi a szerelem,
mely nem múlik sosem,
melyet nem tör meg
sem idő, sem élet?
Felfedezni új világokat,
mindig új utakra kelni,
ezer csodát együtt megélni?
Csak emléküket tudjuk megőrizni.
Az lenne tán, hogy elmosolyodsz,
mikor szobádba belépek,
s hogy ünnepi ruhádban vársz reám?
A nem-szeretem-napok elűzik ezt.
A virág lenne tán a szerelem,
mit születésnapodra veszek neked,
s szobádnak legszebb dísze lesz?
Elhervad, színe színtelen…
Vagy az lenne tán a szerelem,
mikor a test testnek örvend,
s szent tűzben teljesen egyesül?
Lesz idő, mikor csak a lélek kész szeretni…
Nem. A „nem múló szerelem” nem ez:
ami örök, hogy kávét főzöl nekem,
s a kis padra mellém ülsz, mikor iszom,
s fejedet csendesen vállamra hajtod.