Idén új célpontot választottunk a Múzeumok éjszakáján: Szolnokra mentünk és nem bántuk meg a választásunkat. Szolnok mindig is izgalmas város volt a szemünkben és a Múzeumok Éjszakája sem hazudtolta meg ezen vélekedésünket, ma erről mesélek. Mert igaz, hogy a Múzeumok Éjszakája már elmúlt, de ezekre a helyekre érdemes még visszatérni máskor is.
Belvárosi Szentháromság Templom és Rendház
Mindig is azon a véleményen voltam, hogy a keresztény közösségeknek és egyházaknak aktívabbnak kell lenniük a világ felé: ma már sajnos nem elég, ha a szakralitást mutatják fel, kommunikálni kell a kereszténység kulturális és közösségi értékeit is, a ma emberét ezen keresztül tudjuk elvezetni Jézus örökkévaló üzenetéhez. Mivel szombat este volt, a templomban kezdtük az éjszakát, a programok közül a Szentmisét választva ki.
Reptár Szolnoki Repülőmúzeum
Következő állomásunk a Reptár volt. Talán nem is a gyűjtemény nagysága egyedülálló a múzeumban, ebben Kecel versenyben van még, de a Reptár kiemelkedő értéke, hogy a kiállított hadieszközökön (repülőkön, helikoptereken, légelhárító fegyverrendszereken) kívül még kiváló interaktív múzeum is várja a látogatókat. Amivel több volt ez az éjszaka, mint a többi: sokszínű programok és lehetőségek is várták a látogatókat. Előadások, filmvetítések és ami talán a legnépszerűbb volt: be lehetett lépni a repülőeszközökbe is.
Furcsa érzés arra gondolni, hogy az emberi szellem a pusztítás kedvéért mi mindent képes létrehozni – másik oldalról viszont nem szabad elfelejteni, hogy a katonák feladata elsősorban nem a támadás, a hódítás, hanem a védelem: védeni a hazát és minden embert.
Szolnoki Galéria
Bevallom, nagyon vegyes érzésekkel léptem be a Szolnoki Galériába: az egykori neológ zsinagóga ma már világi, kulturális célokat szolgál. Szívem szerint minden épületet, amelyet egykor Istennek és a hitnek épült, erre a célra is őriznék meg, még akkor is, és főleg akkor, ha az emberi gonoszság már kiirtotta az építők népét.
A szolnoki zsinagóga épülete elvarázsolja az embert, mondom ezt úgy, hogy a neológ zsinagógák építészetileg nem varázsolnak el: ezekben ritkán érzem meg azt a szakrális titkot, ami Mózes óta Jákov sátrainak sajátja. Ennek ellenére, a szolnoki zsinagóga egyszerűsége, visszafogottsága és az, hogy az átépítés során megőrizték az épület szakrális jellegére történő utalásokat, megfogja az embert.
Az épületben két kiállítás fogadott minket: az emeleten Szenes Hanna életét és korát ismerhettük meg, a földszinten meg a gepida temetők világában mélyülhettünk el.
A Szenes Hanna kiállítás alapos és tárgyilagos volt, kiváló első lépcsőfok ahhoz, hogy elkezdjünk foglalkozni azokkal az erkölcsi kérdésekkel, melyeket ez az életút felvet, ez azonban szétfeszíteni jelen írásom kereteit.
A földszinten az Átekelők a túlvilágra kiállítás talán még különösebb élmény volt, hiszen egy eltűnt kultúra halálhoz való viszonyát mutatta be, lélekben kapcsolódva a Holokauszt tragédiájához. Különös arra gondolni, hogy a gepidáknak megadatott, hogy halottaiknak olyan emlékeket állítsanak, amik még ma is méltóságot sugároznak, miközben a nácizmus szelleme még ezt a méltóságot is megtagadta áldozataitól.
Sorkatona Múzeum
Remélem, senkit sem bántok meg, ha azt mondom, hogy a Sorkatona Múzeum elsősorban nem a kiállításoktól volt izgalmas, hanem az emberektől, akikkel találkozhattunk. Már a kapuban egy rokonszenves altiszt fogadott minket, aki nem csak elmagyarázta az egyes eszközök használatát és működését, segített kipróbálnunk azokat, de élvezetesen mesélt élményeiről is. Érződött rajta, hogy szereti a hivatását, büszke arra, amit elért, de nem nézi le azokat, akik más talentumot kaptak. Minden kérdésre pontos választ adott, elmondta, kapcsolni tudta a háborús filmekhez és számítógépes játékokhoz is és precízen tájékoztatott a honvédségi életpályákról. Tucatnyi amerikai szuperfilmnél is élvezetesebb volt ez a beszélgetés!
Lélekben méltó párja volt a Reptárnak: ott a fegyverrendszereket ismerhettük meg, itt az embert, aki működteti ezeket, akik hűen tanúsítják az ősi latin mondást: Si vis pacem, para bellum! – Ha békét akarsz, készülj a háborúra.
Damjanich János Múzeum
S ha már Szolnok, a Damjanich János Múzeum egyértelműen kihagyhatatlan. Tulajdonképpen itt nem is szükségesek a külön programok (bár voltak azok is bőven!), hanem elegendő végigsétálni a páratlan és sokszínű gyűjteményen. Gyakorlatilag minden tudást megízlelünk benne, amit a megyéről tudnunk kell.
MÁV Óvóhely
A nap, illetve az éjszaka végére egy ínyencfalatot tartogattunk: a pályaudvar területén épült háromszintes vasúti óvóhelyet. A klasszikus óvóhelyekkel szemben ez nem a lakosság megóvására szolgált, inkább háborús időkben is vezetési pontot nyújtott (volna) a vasúti logisztika működtetésére. Maga az épület is izgalmas látnivaló: megfigyelhetjük a különböző létfenntartó berendezések működését (sőt, még működtethetjük is!), megcsodálhatjuk az épület labirintusszerű felépítését, s a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgári Védelmi Szövetség gyűjteménye csak még teljesebbé teszi ezt az élményt.
Különös időutazás ide betérni: átélhetjük a háborúk borzalmait, a be nem következett III. Világháború árnyait, a csernobili katasztrófát. Ma, amikor a szomszédunkban újra háború folyik, felmerül az emberben a kérdés: ki akarhatja, hogy visszatérjenek ezek az idők, amikor napjaink rettegésben teljenek? Furcsa, hogy a történelemkönyvek szinte csak a háborúkról szólnak, miközben az ember békére vágyik. Ne jöjjön el újra az az idő hazánkra, amikor az ilyen épületek eredeti funkciójukat töltik be, s nem múzeumként látogathatók!
Úgy érzem, a Múzeumok Éjszakája szolnoki rendezvényei és helyszínei betöltötték hivatásukat: nem csak gazdagodott szellemünk és lelkünk, nem csak jól éreztük magunkat, de elhatároztuk, hogy ebbe a városba újra vissza fogunk térni.
Comentarios