Ne mondd soha, hogy „szeretlek”, csak, ha örökre szól; Könnyelműen kiejtve a legszörnyűbb káromlás, hisz e szó Isten legszentebb neve.
E szót ismerte a Messiás, s Isten megmentette őt. Hogy is mondhatnád a pillanat hevében, vér és hús ösztökében, hogy Isten nevében él a másik szívedben?
Tépjék ki nyelvemet, vessék tűzbe testemet, mint ősszel a diólevelet, mintsem kötőszóként használva e szót Káromoljam Istenem, ki maga a szeretet.
Csak akkor élj e szóval, ha az maga az Ige, s nem aprópénz, melyen a másikat megveszed, ha nem állapot, hanem cselekedet.
Mert e szó örökre szól, nem kophat el, mint az Úr, örök.
Mert e szó az örök Igen, a másikra: el- és befogadás, nem csak jelenre, de múltra és jövőre.
Mert e szó: egyensúly, hogy a másikat, mint önmagad szereted, s nem rendeled magad se alá, se fölé.
Törvényben tiltanám e szó használatát, hazugnak nevezve, ki mondja azt, hisz az ember képtelen reá.
Csak Isten tud szeretni, kinek szeretete felülmúlja önmagát, kinek szeretete béklyózza hatalmát, ki szeretetében nekünk adta Fiát.
Ne mondd, hogy szeretlek embernek, bármily kedves is neked.
Maradjon néma ajkad, mint sziklája Meribának[1], és hagyd, hogy Isten szóljon általad.
Hallgatásod adjon hangot Isten szavának,
erőtlenséged akaratának, halj meg magadnak, hogy Isten éljen benned.
Add nekem Istenem, kérlek oltalmadat!
[1] utalás a Kivonulás könyvére
Comments