Barátomnak, Orovec Valériának
Nem voltak hősök és nem voltak szentek, de átgázolt rajtuk a történelem, ők halni voltak készek, s tették, mit tenniük kellett.
Nem voltak hősök és nem voltak szentek, csak, mint mi, egyszerű emberek, szerették volna sorsukat élni: gyermeket nemzeni, asszonyt ölelni, mulatni, böjtölni, földet művelni, kupát üríteni, békében meghalni.
Nem voltak hősök és nem voltak szentek, de tetemre hívta őket a történelem, s ők csökönnyel feleltek neki, győzni akartak, hol nem győzhet senki.
Nem latolgatták az esélyeket, nekik Dobó volt a harangos Hunyadi, harcossá vált az asszony és a gyermek, s korona pántjává lettek a várfalak.
Nem voltak hősök és nem voltak szentek, csak, mint mi, egyszerű emberek, kik képesek voltak hinni és akarni, hogy jobb élni, mint meghalni, de jobb meghalni, mint megalkudni.
Nem hitték, hogy jönne felmentő sereg, s mikor az ágyú bömbölve tépte a várfalat, kiáltva kérték a könnyű halált, de nem hagyták el az őrhelyet.
Nem voltak hősök és nem voltak szentek, csak, mint mi, egyszerű emberek, mégis ők voltak halni készek, halni, mert szerették az életet, s tudták, hogy mit érnek a máskor oly üresnek tűnő szavak: Isten, becsület, haza.