Ma este egy merész elméletet szeretnék megosztani veletek. Nem azt kérem, hogy igazat adjatok nekem, inkább csak azt, hogy gondolkozzatok el rajta…
Évekkel ezelőtt egy októberi vasárnap a Pilisbe kirándultunk, s útközben megálltunk Pilisszántón, úgy időzítve, hogy a Szentmise után még nyitva találjuk a templomot és megcsodálhassuk a kriptában kiállított csodálatos párja nincs, szántói keresztet.
S ahogy néztem egy mese fogalmazódott meg bennem. Nem történelmi teória, inkább csak egy gondolatsor, ami talán igaz, talán nem.
Nézzük az ismert tényeket!
1217–1221 között zajlott az V. keresztes hadjárat, II. András királyunk vezetésével (nemzeti operánk, a Bánk bán is ebben a korban játszódik). Kevésbé ismert tény, hogy a király hazatérte után (1218) magyar katonák még maradtak a Szentföldön és részt vettek Damietta egyiptomi kikötőváros sikeres ostromában.
A keresztes hadjárat ezen része része is sikertelen volt; 1221-ben az egyiptomi szultán a várost visszafoglalta.
Boldog Özséb (1200-1270) esztergomi kanonok a tatárjárás (1241-1242) borzalmai hatására magába száll és a remeteséget választotta (1246). Szántó közelében egy barlangot választott szállásául, hogy életét a magányos Isten-szolgálatnak szentelje. 1250 körül csodás látomása volt: lángnyelveket látott az erdőben, melyek egy hatalmas tűzben egyesültek; ebből megértette, hogy az a hivatása, hogy a szétszórt remetéket egyetlen rendben egyesítse.
És most jöjjön a mese:
Nem lehetséges-e, hogy az egyiptomi remeték, a keresztes hadjárat kudarca után felmérték, hogy a muszlim uralom tartós lesz a Nílus mentén, s a szultán pedig, mint potenciális kollaboránsokkal számolt velük, így nehezebb lett a keresztények helyzete. Nem lehetséges-e, hogy jó részük úgy gondolta, hogy úgy biztosíthatják csak az egyiptomi remeteség szellemi örökségét, ha azt átplántálják a keresztény Európába?
Miért pont Magyarországot választották? Bizáncot és az Ibériai-félszigetet a muzulmánok veszélyeztették, Anglia és Franciaország szinte folyamatosan háborúzott egymással, a Német-Római Császárságban a pápa és a császár ellentéte teremtett békétlenséget… Hosszú távon stabil államoknak csak a közép-európai országok (magyar, lengyel, cseh) tűnhettek. Mivel a magyarokat már megismerték az V. keresztes háború idején, ráadásul a szóba jöhető országok közül ez tűnt a legstabilabbnak, ősi hagyományai alapján a legbefogadóbbnak, logikus választásnak tűnhetett, hogy minket válasszanak. S talán természetes, hogy Magyarországon belül is a szakrális központot, a Pilist. (A Pilis szentségét mind a kereszténység előtti ősvallás, mind a kereszténység elismerte, de Magyarország szakrális feltérképezése túlfeszítené jelen írás kereteit.)
Könnyen lehet, hogy Özséb küldetése nem az volt, hogy egy új rendet alapítson, hanem az, hogy a legősibb remeteközösség, az egyiptomiaké fennmaradjon.
Remete Szent Pál sírjának másolata a budapesti Sziklakápolnában
Mik támasztják alá ezt a „mesét”?
Az első mindenképpen a rend megnevezése. Abban az időben a rendet mindig az alapítójukról, vagy arról a szentről nevezték el, aki a rendet megalapította, vagy a regulájukat megszabta. Pl. ferencesek, domonkosok etc. A pálosokat remete Szent Pálról (Kr.u. III. század), az egyiptomi remeték legendás alakjáról, szimbolikájuk szintén hozzá kapcsolódik – ezt azt valószínűsíti, hogy magukat az egyiptomi remeték jogutódjának tartották.
Érdekes, hogy Özsébet hivatalosan csak 2009-ben, XVI. Benedek pápa nevezte boldognak, de szentté avatására nem került sor az elmúlt, több mint nyolc évszázadban. Hogy ennek mi a jelentősége? A katolikus közösségek bevett gyakorlata, hogy megpróbálják elérni alapítójuk szentté avatását, azaz annak hivatalos elismerését, hogy az illető már Isten látására jutott és hősies fokon gyakorolta az erényeket (ami persze nem jelenti azt, hogy teljesen bűn nélkül élt). A középkorban csak azokat a közösségek számíthattak a hívek elismerésére, amelyik igazolni tudta, hogy egy szent hozta létre. Felmerül a kérdés: a pálos rend, amelyik az egyik legnagyobb és leghíresebb magyarországi szerzetesrend volt, miért nem tudta elérni, hogy alapítóját, Özsébet, szentté avassák? Talán pont azért, mert nem őt, hanem Remete Szent Pált tekintették igazi alapítójuknak…
Boldog Özspéb élete - Klastrompuszta
A második érv egy történelmi párhuzam: egy másik ősi rend, a karmeliták bár már a Krisztus előtti időktől fogva Kármel hegyén éltek, a török elől szintén Európába menekültek, tehát, ha feltételezésünk szerint valóban az egyiptomi remeték utódai lennének a pálosok, nem példa nélküli eset lenne a történelemben, hogy a Közel-Keletről egy vallási közösség Európába költözik.
A Pilisszántói Kereszt
A jeruzsálemi kereszt
Az úgynevezett jeruzsálemi kereszt és a szántón megtalált kő közötti hasonlóság nem nevezhető perdöntőnek, bár ha csak a letisztított formákat nézzük, mindenképpen érdekes lehet, a stílusjegyek és a szimmetria hasonlósága közös eredetre utal (legalábbis arra, hogy azonos kultúrkörből származik a két jelkép).
A pálosok vonzódása a barlangok iránt szintén nem perdöntő: ez ha nem is túl gyakori, de más szerzetesrendeknél is megfigyelhető.
Nos, a szántói keresztet nézve ezek a gondolatok jutottak eszembe. Talán nem is tudjuk, hogy a kereszténységnek és az egyetemes kultúrtörténetnek milyen szilánkjait őrizzük itt a Pilis lábainál. Lehetséges, hogy a kereszténység egyik legősibb remeteségének emlékeit őrizzük történelmünkben.
A Renddel kapcsolatos többi kérdéssel, a magyar ősvalláshoz való kapcsolódásukkal, a magyar történelemben betöltött szerepükkel, főleg a Hunyadiakkal való kapcsolatukról (a pálosok és a Hunyadiak címerében is a csőrében kerek tárgyat tartó holló látható, vagy Hunyadi Mátyás milyen mértékben támogatta a pálos rendet), nálam sokkal hivatottabbak már foglalkoztak.
Pálos címer - a holló a kerek tárggyal a középpontban
Hunyadi Mátyás király címere
Comments