Egy kilátóról madarakat lesek, s a nádasban megbúvó vizet: egykor miénk volt e tó, minden partja magyar, majd határrá vált, mit vasfüggöny zárt el, keresztül rajta csak szökni lehetett.
Ma már madarak és őzek birtoka, s az emberé, ki békére vágyik, lassan emlékké válik a határ - s hinni tudom a harmóniát.
Igen, szépséges hasonlat az egész vers. S emlékké válik a határ, s hinni tudom a harmóniát. Gyönyörű leírás az egész vers, köszönöm!