A Templomban egykor nagyszakállú papok, díszes öltözékben mutattak be áldozatot, egészen elégőt. A Templom leromboltatott, s nincs már hol és nincsen ki bemutasson egészen elégő áldozatot.
A Templom leromboltatott a sas nevében, ahogy Magyarhon is elpusztíttatott, tatárok fegyverével. Egy elpusztult ország, egy kis királyleány, ennyi maradt.
Ennyi maradt: a kislányban hit és akarat, hogy amit gyűlölet pusztított el, helyreállítja a szeretet.
Selyem és palota helyett, darócot és klastromot választott szíve, imádkozott, felmosott, ápolt és trágyába nyúlt keze, egy szűk udvaron élte életét, műve mégis, kerek és egész.
Mondták egykor a bölcsek, hogy a világot tíz igaz tartja fenn, nekünk elég volt egy tiszta lélek, hogy Magyarország újra virágba boruljon.
Vajon nekünk, kik ma rá emlékezünk, ér-e összes imánk annyit, mint az egészen megélő áldozat, mit e királylány értünk hozott?