Van két nép, lengyel és magyar, sorsuk ellentétes, az év, mi egyiknek ünnepet, másiknak gyászt hozott, ki egyiknek barát, másiknak ellenség, ha lenne logika és ráció, gyűlölnünk kéne egymást
Egy királylány útnak indult, magyar volt, Kinga volt neve, hogy messzi földön, Lengyelhonban találjon férjet, legyen teljes élete.
Királylány gyűrűjét Máramarosban sóbányába dobta, királylány gyűrűje, ki tudja, hogyan Isten titka csak, Wieliczkába vándorolt, s véle a só.
A só: itt a földön lépés az örökkévalóság felé, megőrzi az ételt, az életet.
Százméternyire, a földnek mélyiben rejlik a kérdés:
Van két nép, lengyel és magyar, sorsuk ellentétes, az év, mi egyiknek ünnepet, másiknak gyászt hozott, ki egyiknek barát, másiknak ellenség, ha lenne logika és ráció, gyűlölnünk kéne egymást, mégis, az öreg bányász, ki minket a tárnákban vezet, búcsúzóul így szól: „lengyel-magyar barátság”, mást talán nem is tud magyarul.
Mert barátok vagyunk, fegyvert egymásra nem fogunk, mint két szerelmes, kit csak a szeretet köt össze: másképpen hiszünk, másképpen élünk… Mégis: egy titkos földalatti ér, összeköt minket mindörökre.