Mi magyarok nem tudjuk békében nyugodni hagyni a múltat. Amióta történelmet írunk, nem tudtunk kiegyezni egyetlen történelmi esemény, egyetlen történelmi személyiség megítélésében sem. Nálunk ugyanazok a hősök és az árulók. Más népeknek vannak hőseik, nekünk a legnagyobbak megítélése is vitatott. Szobrokat emelünk és ledöntjük a szobrokat.
Ez Tisza István sorsa is (1861-1918, miniszterelnök: 1903-1905; 1913-1917). Ady Endre így írt róla:
Minden a Sorsé, szeressétek, Őt is, a vad, geszti bolondot, A gyujtogató, csóvás embert, Úrnak, magyarnak egyként rongyot. Mert ő is az Idők kiküldöttje S gyujtogat, hogy hadd hamvadjon össze Hunnia úri trágyadombja, Ez a világnak nem közösse.
Reményik Sándor viszont ezt írta halálára:
A becsületen folt, csorba ne essék, Nem volt más jelszavad, Hitted, hogy nem ábránd, mi kötelesség. Arany-Szent-György-lovag, Köveden rövid lesz a felirat:
Egy igaz férfi, sok hitvány miatt!
Vajon melyik az igaz? Lehet-e igaz ítéletet mondani? Nem tudom. Nem tehetek mást, sorba szedem hibáit és erényeit, s elmondom gondolataim. Talán nem haszontalanul…
A vad geszti bolond
1. erőszakkal elfojtatta az 1904. áprilisi országos vasúti sztrájkot, ennek szervezőit letartóztatták, a résztvevőket besorozták a hadseregbe;
2. 1904 áprilisában, Biharban egy szocialista tüntetést szétveretett: 33 halott, több száz sebesült;
3. „zsebkendőszavazás”: 1904. november 18-án szavazott a parlament az új házszabályról, amivel az ellenzéki obstrukciót akarták letörni. A házelnök a szavazás elrendelése után meglengetett egy zsebkendőt, mire a képviselők többsége kíváncsiságból felállt – viszont a korabeli szokások alapján ez igen szavazatot is jelenthetett volna, így a házelnök az új házszabályt elfogadottnak tekintette. December 13-án az ellenzéki képviselők tiltakozásul törni-zúzni kezdtek a parlamentben, mire karhatalmi erővel üríttették ki a termet, immár az új házszabály értelmében;
4. ellenezte az általános választójogot, mivel úgy gondolta, hogy az adott etnikai viszonyok mellett (a Magyar Királyság lakosságának csak 55%-a vallotta magát magyarnak, de ebben a számban az izraeliták is szerepeltek) ez az ország magyar voltát veszélyeztetné;
5. támogatta a katonai költségvetés és az újoncok számának növelését, parlamenti vita nélkül fogadtatta el a véderőtörvényt (1912);
6. szembeállt IV. Károly (magyar király 1916-1921) reformelképzeléseivel, többek között a választójogi reformmal;
7. 1918. október 17-én a parlamentben elismerte: „Én nem akarok semmiféle szemfényvesztő játékot űzni a szavakkal. Én elismerem azt, amit gróf Károlyi Mihály tisztelt képviselő úr tegnap mondott, hogy ezt a háborút elvesztettük. Elvesztettük nem abban az értelemben, hogy ne tudnánk még tovább is szívós és hősies védekezést kifejteni, de igenis elvesztettük abban az értelemben, hogy (…) a háború megnyerésére többé reményünk nem lehet.” – egyes vélemények szerint ezzel demoralizálta a haderőt, azonban lelkiismerete tiltakozott az ellen, hogy képviselőként hazudjon.
Az igaz férfi
1. Döntés II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozataláról (1904; tényleges hazahozatal: 1906);
2. ellenezte a Szerbiának szóló hadüzenetet (1914), majd később is csak korlátozott hadműveleteket támogatott (azaz nem volt hadicél Szerbia annektálása);
3. lemondása után, 1917. júniusában frontszolgálatot vállalt. Erről az időszakról így vallott: „Most ismertem meg csak igazán a magyar népet. Ez a világ legkülönb fajtája, melyet csak szeretni és tisztelni lehet. Nagy kár, hogy a politizáló intelligencia mást sem tesz, mint ezt a nagyszerű, Isten áldotta népet rontja.”
Miért emlékezünk rá?
Ha összevetjük a pozitívumokat és negatívumokat, egy konzervatív hazafi képe rajzolódik ki, aki félti nemzetét, de csak a korlátozott demokráciára tartja érettnek. Akaratos férfi, de nem akarnok. De megítélésében a tettei számítottak a legkevesebbet; ugyanazért áldották és átkozták mindkét oldalon: ő testesítette meg a régi Magyarországot, amit Ady és Károlyi elpusztítani akartak, a nemzeti oldal pedig megóvni és helyreállítani. XX. századi magyar sors: az életrajzon nem kell igazítani, rendszertől függően lehet laudációra vagy vádirathoz felhasználni.
Tisza kultuszához nagyban hozzájárult halála, amit egyesek jogos bosszúnak, mások vértanúhalálnak tartanak. Halála előtt barátai, rokonai megpróbálták rábírni, hogy utazzon vidékre, de ő ezzel utasította vissza: „nem akarom magammal vinni a veszélyt senkinek a házába; sohasem bujkáltam életemben s úgy akarok meghalni, amint éltem”. És a halál három katona képében jelent meg: rövid vita után Tisza letette a kezében tartott pisztolyát, mire a katonák rövid dulakodás után lelőtték. Utolsó szavai ezek voltak: „Tudtam! Ennek meg kellett történnie.”
Minden hibájával együtt, a régi Magyarország szállt sírba vele… De az Ady és Károlyi által remélt új Magyarország nem született meg. Talán ezért vált Tisza ikonná, kálvinista szentté.
…mi lett volna, ha…?
Tisza kultuszának egyik fontos eleme, ha 1918. október 31-én nem dördülnek el azok a végzetes lövések, ő képes lett volna az ellenállást megszervezni és az országcsonkítást megakadályozni, vagy legalább mérsékelni. A gondolatmenet a következő: a pacifista Károlyi és az internacionalista kommunisták nem is igazán akartak ellenállni, ellenben Tisza a tehetséges politikus és katona képes lett volna rá.
Tiszával és Károlyival kapcsolatban sokan idézik Sigmund Freud sommás véleményét: „Sohasem voltam az ancien régime (régi rend) feltétlen híve, de kérdéses számomra, hogy a politikai bölcsesség jelének tekinthető-e, hogy a sok gróf közül a legokosabbikat (Tisza Istvánt) meggyilkolják, a legbutábbikat (Károlyi Mihályt) pedig megteszik miniszterelnöknek.”
A felvetés jogos, megválaszolni szinte lehetetlen, mégis afelé hajlok, hogy nemmel válaszoljak rá. Tisza István valóban tehetséges politikus és katona volt, de a legfontosabbat: a háború hátországát népszerűtlensége miatt képtelen lett volna megteremteni, legalábbis az összeomlás után.
A közhiedelemmel ellentétben 1918-19-ben történtek kísérletek a katonai ellenállásra: Kratochwill Károly (1869-1946) vezetésével a Székely Hadosztály 1918 decembere és 1919 áprilisa között minden néven nevezhető hátországi támogatás nélkül tartóztatta fel a román előrenyomulást. Stromfeld Aurél és Tombor Jenő a kommün alatt, a Felvidék jelentős részét foglalta vissza – de ezen katonai akciók politikai támogatottsága hiányzott. Ha… Ha Tisza István életben marad, talán 1918 végére újra meghatározó politikus lehetett volna és össze tudott volna gyűjteni egy kis létszámú, de ütőképes hadsereggel kedvezőbb feltételeket tudott volna kiharcolni.
Kétséges az is a szememben, hogy a háború utáni szociális reformok ugyanúgy meg tudtak volna-e valósulni, ha Bethlen István és Horthy Miklós helyett Tisza lett volna az ország erős embere; az ő konzervativizmusa kevésbé volt szociális, mint az új generációé.
Mégis, megkockáztatom, hogy korai halálával sokat veszített az ország és a nemzet. Mert minden hibájával együtt, erős volt egy olyan korban, melyben az erőtlenek és erőszakosak uralkodtak.