A felvidéki Komárom az a város, ahová jó visszatérni, kicsit mindig hazatérni. Ez az út azonban más volt: különlegessé tette, hogy Stirber Lajos barátom idén töltötte be 80. életévét (nehéz elhinni, amikor látjuk, hogy lelkesedését és energiáját sok huszonéves is megirigyelhetné) és az általa vezetett GAUDIUM vegyes kar és hangszeres kamaraegyüttes alapításának 20. évfordulóját ünnepelhette meg. Nekem külön ajándék volt, hogy a kórustalálkozón elhangzó második mű, egy, a Minden föld az Úrnak örvendezzen (Énekeljetek!) c. versemből készült zenemű volt.
Nem tudom, mit csodáljak jobban Komáromban: azt, hogy ennyi kórus működik a városban, vagy azt, hogy a rendezvény helyszínén, a Tiszti Pavilonban még állóhely is alig volt. Felsorolni is nehéz, hány kórus lépett fel ezen az estén:
- Az Egressy B. Vmk. és a Jókai Mór Alapiskola Gaudium vegyes kara és hangszeres kamaraegyüttese;
- Az Egressy B. Vmk. és a Jókai Mór Alapiskola Kicsinyek Kórusa;
- Az Egressy B. Vmk. és a Jókai Mór Alapiskola Gyermekkara;
- Az Egressy Béni Vmk Kantantína női kamarakórusa;
- A Csemadok Városi Szervezete és az Egressy B. Vmk. Concordia Vegyeskara;
- A Selye János Egyetem Cantus Iuventus női kara;
- Gaudium vegyes kar és hangszeres kamaraegyüttes.
Nem vagyok hivatatott arra, hogy sorrendet állítsak fel a kórusok között, nekem mindegyik a zene parnasszusi magasságát képviselte: profi színvonal, amatőr lelkesedés és, ami talán a legfontosabb: az éneklés öröme. Tudom, az „örömzene” kifejezést másra szokták használni, nekem azonban ez jutott eszembe, ahogy hallgattam a Zenét (sic!).
A műsor különlegessége volt, hogy csak komáromi zeneszerzők műveiből állt, s a rengeteg stílus és korszak harmóniába került. Mindig csodáltam Stirbel Lajos szellemi bátorságát és biztos ítéletét, ahogyan kiválogatja a műveket és új, gyakran magasabb dimenzióba helyezi.
Az est zárásaként közösen énekeltük el a „Jaj, de szép a komáromi Nádor utca” kezdetű dalt. Talán igaz, hogy mi, a közönség, nem is tudtunk felemelkedni a kórusok színvonalára, de legalább osztozhattunk abban az örömben, ami egész este az arcukról sugárzott. Ez az öröm az, ami miatt jó visszatérni Komáromba, újra és újra.
Nem tudnám megmondani, melyik volt a legszebb élményem ezen az estén, de azt igen, hogy melyik volt a legemlékezetesebb: a versemből készült kórusmű előadása. A verset még régebben írtam, az emelkedett témának megfelelően, zsoltárformában, bibliai kifejezésekkel utalva a város és a kórus történetére. Úgy gondoltam, hogy az ősi versforma, a gondolatritmus (amely azonban nem szabadvers) szinte lehetetlenné teszi a mű megzenésítését. Mivel én csak élvezem, de nem művelem a zenét, amikor hallottam, hogy kórusmű készül belőle, legfeljebb egy gregorián intonációt tudtam elképzelni, ennek ellenére Zsákovics László képes volt drámai erejű zeneművet alkotni, minden sornak megértette a mondanivalóját, megtalálta az üzenetét, megérezte a hangulatát és megfelelő zenét alkotott hozzá. A legnagyobb csoda talán nem is ezek a részletek voltak, hanem az, hogy mindennek ellenére harmonikus zenemű született, ahol szerves egységgé forrnak össze a különböző hangulatú és érzésű részek. Megkértem a zeneszerzőt, hogy röviden mesélje el, hogyan született meg ez a mű:
„A kórusmuzsika már gyerekkortól foglalkoztatott, több kórusnak aktív tagja voltam felnőttként is, a zeneműalkotás különféle zsánereken keresztül pedig már főiskolásként, izgatott és tettekre késztetett.
Ez a mű versként megfogott, mivel láttam benne, gondolatiságában a lelki és a valós világ párhuzamát.
Törekedtem, hogy magyar motívumok legyenek benne (pentatónia), az elején már ütemenként rubato és giusto váltakozik, míg a végén quodlibetként táncos hangulatot ígér a hallgatónak. Talán ezért szerethető, mert versként és zeneként is kompatibilis, valamint jól érzik benne magukat az előadók. Szinte adta magát a vers alapján a zene és bátorkodtam szakaszolni utólagos engedélyeddel a vers egyes négysorosait, valamint a visszatérő refrén kiemelt gondolatát és azt hatványozva gradálni. Tudni kell, hogy a mű a Gaudiumnak készült, létszám és nehézségi szint figyelembe vételével.
Örülök, hogy a szó és a hang sikeresen találkozott általunk, remélem, hogy sok előadást meg fog érni.”
Külön megtiszteltetés volt, hogy a versemet nem csak Zákovics megzenésítésében hallhatta a közönség, hanem szavalat formájában is.
Írásomat azzal kezdtem, hogy jó a felvidéki Komáromba visszatérni, s azzal zárom, hogy Komáromba vissza kell térni!
2022.05.28.