Ez a mi sorsunk: nem a kesergés, hanem az újjáépítés. Szép jelkép, hogy a vár újjáépítéséhez a téglákat Mohácsról szállítják: a pusztulásból mindig újjászületik ez a nemzet. Amen
Magyar kesergő, tárogató bús visszhangjain, hogy romok hazája vagyunk, átrombolt, átcsépelt minket a történelem, hogy múltunk és lelkünk mind csonkolt legyen.
Mégis a földben, évszázados télben, a vérfagyott felszín alatt, csendben szunnyad a kővetés, s míg él a hit, élünk mi is.
Már nem álmodnak, ébrednek a falak: sarjad a kő, múltból nő remény, és Mohács tégláiból, újul meg a Regéci vár, mert követ vetett a történelem, vérrel locsolta dúsan, de végül csak kisarjad az élet.
Opmerkingen