1. A delfinek bölcsessége és az emberek okossága
Hosszú évek óta nem járok a Kanári-szigetekre, egész pontosan születésem óta nem jártam ott, így rengeteg élménytelenség köt oda, s úgy érzem, az emberiséggel kapcsolatos kötelességem, hogy élménytelenségeimet megosszam mindenkivel.
Emlékszem, először a rendszerváltást követően nem voltam ott. Egy barátnőmmel nem voltam ott, akit nyugati rokonai vittek el világot látni, azonban élményei leginkább arra terjedtek ki, hogy milyen utálatos, hogy ott mennyi pucér nő járkál. Bár személy szerint nem tudtam átélni felháborodását, de első emléktelenségeim a női keblek és ágyékok dús panorámája a Kanári-szigetekről.
Az utazók gyakorta emlegetnek egy hegyet, melynek „cici” a beceneve, s ez is alátámasztja, hogy a hely szelleme mindenkit megérint, származástól és nyelvtől függetlenül.
A népisme bölcs megfigyelése, hogy az örök tavasz birodalmában az emberiség hímnemű egyedei az utódnemzés biológiai parancsát feltűnő gyakorisággal szeretik gyakorolni, míg a nőnemű populáció jelentős része kapható ezen tevékenységre, feltéve, hogy az utódnemzés folyamatából kizárják az utódok világrajövetelét. Az emberi civilizáció és intelligencia egyik alapja, hogy képesek vagyunk biológiai fennmaradásunkkal ellentétes magatartásformákra. Azonban a szigetek őslakosainak civilizációja messze megelőzte az európai turistákat. Ők nem csinálnak semmit, csak esznek, fürdőcskének és szerelmeskednek és röhögve nézik szárazföldre szakadt rokonságukat. Ki vitatná el, hogy a delfinek kultúrája, akik rájöttek arra, hogy szerelmeskedni utódnemzés nélkül is lehet, de nem ismerik a munkaidőt és a befizetendő csekkek válogatását, sokkal mélyebb, mint az embereké.
A Kanári-szigeteken a turisták egyik legnagyobb élménye elmenni a delfin show-ra, megnézni, hogy játszadoznak a delfinek, nagyokat sikítgatnak, ha lefröcskölik őket. Néha a turisták kihajóznak a tengerre és boldogan fotózzák a hajó körül úszkáló tengeri emlősöket – a delfinek ugyanígy tesznek, csak éppen fényképek nélkül. Élvezik, hogy az emberekből tapsot és sikolyt váltanak ki, de a lustábbak megvárják, amíg az emberi lények kimennek a vízre. Ez utóbbit az emberek „delfinnéző hajókirándulásnak” hívják, a delfinek viszont egyszerűen ingyencirkusznak.
A két civilizáció, a látszólagos hasonlóságok ellenére mégis kibékíthetetlen: a delfinek bölcsek, az emberek pedig okosak. A delfinek bölcsek, mert ismerik a boldogság titkát: enni, szerelmeskedni, úszkálni (a delfinek az ivást, lévén, hogy tengerben élnek, nem sorolják az élvezetes tevékenységek közé, hiszen a Föld bolygó minden lénye egyetért abban, hogy az a boldogság, mely korlátlanul és ingyenesen elérhető, nem is boldogság)… Az emberek okosak, mert tudják, mindezt hogy lehet elpusztítani. A delfinek bölcsek, mert tudják, hogy az élet jó dolgai adottak, az úgynevezett alkotásnál csak az a nagyobb őrültség, ha el akarják pusztítani az „alkotásokat”. A delfinek boldogok, ahol éppen vannak, az emberek mindig boldogtalanok és keresik a boldogságot. A delfineknek, ha melegük van, hidegebb vízbe úsznak, ha fáznak, melegebbe, míg az emberek nyáron, ha melegük van, még melegebb vidékre utaznak, s első dolguk érkezésük után, hogy szállásukon bekapcsolják a légkondicionálót, hogy mégse legyen melegük. Télen vica versa: még hidegebb helyre utaznak, hogy ott alkoholos italokkal és szaunával űzzék el hidegérzetüket.
Az evolúció és a történelem törvénye, hogy az okosság először a bölcsességet pusztítja el, majd saját magát is, de addig is igen érdekes kölcsönhatások alakulnak ki. Az okosságot leginkább úgy lehet definiálni, mint az őrültség eredményt termő formáját.
2. A zsenialitás vs. őrültség csak dátumok kérdése?
Az eredmény igazolja a tettet. A Kanári-szigetek leghíresebb félkegyelműje egy self made man volt, akinek se a szüleit, se a tanárait nem ismerte senki sem. Őrültségét jól jellemzi, hogy szent meggyőződése volt, hogy a Föld kerülete kb. 20 ezer km, így nyugat elé indulva kényelmesen el lehet jutni Indiába. A csendes őrültek kitartásával addig ismételgette állításait, amíg a geográfiában hasonlóképpen járatlan királyi pár hajlandó volt kockáztatni egy expedíció költségeit.
Kolumbusz egy pillanatra békét teremtett a két földi civilizáció, az emberek és a delfinek között: mind a két faj egyszerre röhögte ki, mint aki tökéletesen felesleges és lehetetlen dologra vállalkozik. Feljegyezték, hogy ebben az időszakban az ibériai és kanári-szigeteki bukmékeripar csődbe ment, mert nem volt senki, aki az expedíció sikerére fogadott volna.
Kolumbusz képes volt nekivágni nyugat felé az óceánnak és megtalált valamit, amit Indiának nevezett el, igazolva azon bizonyos koncepciót, hogy a hit képes hegyeket megmozgatni (azóta se érti egyetlen diák sem, hogy a Nyugat-Indiai miért Észak- és Dél-Amerika között található). De legalábbis kontinenseket. Őrültség?
Igen. De ez az őrültség egy új kontinens felfedezéséhez vezetett el, egy világbirodalom megszületéséhez, így utólag a zsenialitás bizonyítéka, hogy nem figyelt az iskolában, amikor a föld méretét magyarázták. Taylerrand szerint az árulás csak dátumok kérdése, valószínűleg hasonló megállapítást a korszakalkotó felfedezésekről is tehetnénk: a tudományos közvélemény mindig pontosan tudja, hogy mi számít lehetetlennek és mi törvényszerű, de nemzedékenként helycserés támadást végeznek az „igazságok”.
Kolumbusz előtt a közvélemény őrültségnek tartotta, ha valaki azt mondta, hogy áthajózható az óceán, utána félezer évig őrültnek nevezték a repülést… Mert minden őrültségnek és tudománytalan feltételezésnek minősül, amíg valaki, aki nem ismeri a törvényszerűségeket, meg nem csinálja.
De azért ne lépjünk le a szakadék szélén csak azért, mert nem ismerjük a gravitációra vonatkozó összes fizikai törvényt.
3. A delfinek szerint J.T. Maston volt a legzseniálisabb ember
Kolumbusz nevét mindenki ismeri, J.T. Mastonét senki sem. Pedig ha nincsenek nők és telefonok, akkor a ma a Kanári-szigeteket valahol az északi sarkon kereshetnénk, de a világ kerülete 40 000 kilométer és nem 40 000 méter. Ötszázszor nagyobb tévedés, mint Kolumbuszé, de annak ellenére, hogy nagyobb volt a tévedése, senki sem tartotta ötszázszor nagyobb zseninek. Csalódottságában megalkotta legnagyobb törvényét: egy meg egy az kettő, de senki sem tudja, hogy kettő meg kettő az négy-e. Mert az első definíció, a második pedig feltételezés. A törvény indoklása elegáns és briliáns: „Ugyan ki bizonyítaná be, hogy valamennyi matematikus nem volt-e bolond mindmáig, azt állítván, hogy két szám összege egyenlő a részeik összegével, vagyis, hogy kettő meg kettő, az pontosan négy?”. Érdekes módon, ezt a törvényt az emberek nem ismerik, de a delfineknél nagyobb az ázsiója, mint nálunk a relativitás elméletnek, még egy kuplé is született belőle, amit mindig elénekelnek, ha egy ember közelébe kerülnek. Bár, ők egy nulladik törvényt is hozzáraknak, hogy a definíciók is feleslegesek, mert valami vagy létező igazság, vagy sem, ha igaz, akkor működik, ha nem, akkor nem, így teljesen felesleges megállapításokat tenni a világról, de elismerik, hogy a szárazföldlakók közül senki sem került közelebb az igazsághoz, mint J.T. Maston.
Dzsószer fáraó piramisa Egyiptomban
És egy piramis a Kanári-szigetekről
4. Piramisok és a perspektivikus ábrázolás szükségessége
Az őrültség és az értelmetlenség az emberi civilizáció fejlődésének mozgatója. Egész üzletág épül arra, hogy emberi egyedeket szállítson olyan helyekre, ahol túl meleg vagy túl hideg van ahhoz, hogy tartósan jól érezzék magukat, csupán azért, hogy kettyintsenek és ketyeréikkel az elektronokat olyan formában rendezzék el, hogy szűkített két dimenzióban felidézzék a négydimenziós élményt, s ezt a világhálón megosztva olyan embereknek mutassák meg, akikkel soha az életben nem találkoztak.
Azonban az őrültségnek vannak grandiózusabb formái is. Kolumbuszét, már említettem, aki egy járhatatlan úttal próbálkozott, de talán semmi sem olyan értelmetlen, mint a piramisok építése. A bölcs civilizációk egyszerűen élvezik az élet örömeit, az okos civilizációk szembesülnek saját múlandóságukkal és éppen ezért nyomot akarnak hagyni maguk után.
Kábé ötezer évvel ezelőtt a delfinek különösképpen vidámak voltak: egy tutaj érkezett a szigetre. A delfinekből, mint minden értelmes lényből, az evolúció kiiktatta azon képességet, hogy a másik bőrébe képzeljék magukat, ezért mindig magas hangon kacarásztak, amikor látták, hogy az emberek milyen tákolmányokkal próbálnak vízre szállni, nem gondolva arra, hogy az emberek még mindig jobban tudnak a tengeren közlekedni, mint ők a szárazföldön. Mint már említettük, a delfinek civilizációja messze magasabbrendű, mint az embereké, így mint minden más kultúrkört lenéztek.
A tutajon kereskedők érkeztek a kontinensről, eleven cáfolataként azon állításnak, hogy az emberiség fejlődését a technika haladása határozza meg. Ez teljesen tudománytalan nézet, hiszen a rómaiak már másfélezer évvel azelőtt napilapot adtak ki, hogy Gutenberg feltalálta volna a gazdaságos nyomtatást.
Nem, a fejlődésnek mindig két motorja van: a szex és az üzlet. Azonban amíg a szex mindig és mindenhol elérhető (kiegészítés: egyes egyedeknek sehol sem, de azok hiába is utaznának), a haszonért már utazni kell, így nincs az az ócska dereglye, amivel ne lehetne átkelni az óceánon, amíg remélni lehet, hogy valaki méltóképpen megfizeti az utazást.
Sajnálatos módon, a kereskedők konstatálták, hogy a Kanári-szigeteken semmi olyasmi sincs, amit a Nílus mentén értékesíteni lehetne (a fekete homokon gondolkoztak, de túl magas lett volna a szállítsi költség), ezért lógó orral hazaindultak, de az emlékük, mint egy adósságlevél örökké élt. Miután az utolsó kalmár is eltűnt a láthatáron, a szigetlakók furcsállva nézték az esti italozás során a porba rajzolt ábrákat: az első egyiptomi piramist mutatták. Nem azokat, amiket pár ezer évvel később a világ hét csodája közé soroltak be, hanem az első, a Dzsószer fáraó-félét. Hat lépcső és olyan, mint egy hegy. Ilyet mi is tudunk, gondolták és gründolták Güímari piramisok építését.
A delfinpopuláció a parti vizekben jelentősen lecsökkent ezekben az években (halálra röhögték magukat), s több filozófusuk is megállapította, hogy az emberek már csak ezért a tevékenységükért sem sorolhatók az értelmes lények sorába. De a piramisok épültek, hiszen az emberi civilizáció alapja és legfőbb mozgatója az őrültség.
Igaz, egyszerűbb lett volna a feladat, ha akkoriban már ismerik a perspektivikus ábrázolást, vagy legalább több nézetben lerajzolják nekik a piramisokat: így egyedülálló módon nem négyzet, hanem nyújtott téglalap alaprajzúakra sikeredtek. Igaz, ha néhány kagylóhéjért felfogadta volna egy mérnököt, az egyből felhívja a figyelmüket erre a tévedésre, a de a beruházók már az olyan elszigetelt kultúrákban is szerettek spórolni, mint a kanári-szigeteki.
Szóval, az emberek cipekedtek, a delfinek röhögtek és a piramisok meg épültek. Lepergett pár nemzedék, már nem emlékeztek arra, hogy kik kezdték el. Aztán pár évszázad múlva már arra sem, miért.
5. Miért ne? vs. Mire jó?
Az őrületnek a népek esetében, ahogy az egyes emberekében is hullámzása van. Férfiak és nők, akik évtizedekig élik a maguk szürke hétköznapi életét, egyszer csak eldobnak mindent, a szent vagy a sátáni őrület nevében, s a szentség vagy paráznaság útjára lépnek, hogy néhány év elteltével szégyellve tévelygésüket visszatérjenek a józan ész útjára. A népeknél ezt az időszakot évtizedekben, évszázadokban mérhető.
Az őrült nemzedékek után, akik piramisokat emeltek, jöttek a józanok, a racionálisak, akik a „miért ne?” helyett a „mire jó?” kérdést tették fel. Látták, hogy a piramisoknak nincs haszna, de a házaknak igen, ezért a szorgos építők által összehordott köveket széthordták, s házakká változtak át. De a racionális kor mindig törpe, nincs ereje: a pusztításban nincs erő és kitartás, az alkotás erősebb, mint a haszonelv. Mindig maradnak piramisok, s építőiket még ma is felidézik, de ki tudja már, kik voltak, akik a kalyibákat értékelték többre?
És jöttek kalmárok nyugatról, arról a földről, amit később Amerikának neveztek el, másfajta tákolmányokon, másfajta nyelven beszéltek, útjukat delfinek kísérték, hangosan rikítottak, ahogy fogadásokat kötöttek, hogy vajon célba érnek-e a hajók. Most azok nyertek, akik az emberekre fogadtak, mert ezek a kereskedők is szomorúan állapították meg, hogy nincs semmi ezeken a szigeteken, amiért érdemes lenne visszatérni, s hazatértek, magukkal vitték a piramisok hírét, hogy aztán otthon is kipróbálják.
Kipróbálták, felépítették a piramisokat, hogy aztán pár millió embert feláldozzanak vérszomja isteneiknek.
Aztán jött Kolumbusz, aki kisebbnek képzelte a földgolyót, hogy elvigye a szerető Isten üzenetét a megálmodott Indiába, hogy ő és követői milliókat öljenek meg ugyanezen szeretet nevében. Kolumbuszt, aki királyának felfedezett egy új világot, láncra verték és másról nevezték el az általa felfedezett földrészt. (Felfedezni? Ugyan minek? kérdezték a delfinek. Minek definiálni, hogy egy meg egy az kettő?)
6. Kolumbusz, mint a Mohácsi vész okozója
Igaz, Kolumbuszt az utókor hőssé avatta, mert tudatlanságból és fanatizmusból felfedezni egy új világot, elfeledve minden emberi gyengeségét. Regényeket írtak, filmeket forgattak róla, mert hitével képes volt nem csak összébb húzni az óceánt, de új világot is teremteni. De ez legyen annak a három világnak a baja, amit lerombolt.
Kolumbusz olcsó aranyat szerzett Európának, ehhez el kellett pusztítania az általa indiánoknak nevezett emberek világát, hogy majd Afrikából rabszolgákat vigyenek az aranybányákba, s végül, mivel az Indiákból származó arany olcsóbb volt, mint a magyar, a nyugati bankházaknak nem volt érdeke tovább finanszíroznia a török elleni védelmet, hiszen a felvidéki és erdélyi aranybányák már voltak rentábilisak. Magyarországon is megkezdődött az a bizonyos százötven év, ami 1920-ig minden nyomorúságunkra magyarázat volt.
Sokfajta történelem van: van a hősöké és szenteké, akik minden feláldoznak, csak az értékeket és nem az érdekeiket nézik, de van egy másik is: a gazdaságé. Dobó és Zrínyi nem számolta, hogy megéri-e útját állni a pogánynak, de a kamarillákban és a bankházakban már százalékot számoltak, költség-haszon elemzést végeztek, s ha a kettős könyvelés rossz oldalára került egy ország, ejtették. Drága a magyar arany? A magyar királyságot ejteni kell, csak annyit fenntartani belőle, ami elegendő az élőállat kereskedelemhez.
Kolumbusz felfedezése így vezetett a régi Magyar Királyság bukásához.
7. A delfinek dala
Értelmetlen volt áthajózni az óceánon, értelmetlen volt felépíteni a piramisokat felépíteni. Értelmes enni, inni, aludni és szerelmeskedni, nem törődni azokkal a dolgokkal, amik a halálon túl vannak. Ahogy a delfinek is teszik.
De miért van akkor mégis, hogy az őrültekre emlékezünk, akik túlléptek ezen és felfedezték, feltalálták és felépítették? Miért van, hogy akik delfin módjára élnek, vagy az emberek módján keresik a hasznot, azokat elfelejtjük, de akik így vagy úgy, de kitörnek ebből a kisvilágból, azokra emlékezünk?
„Tudod, nekem nincs semmim, csak az életem. S az élet nekem mindig érzés, érzelem. Oly könnyen lehet semmi, ha megfékezem, S mivel a semmi nem kell, ezért ezt nem félthetem....."
Vagy, ahogy a delfinek éneklik:
„Egy meg egy az kettő, hidd el jó komám, mert a dogma definiál!
De a kettő meg kettő lehet bármi, mert ki ezt mondja csak megköt, hipotetizál!”