A férfi és a nő Brassó felé tartottak. Benne voltak az időben, a kocsijuk meg a korban, így lassacskán haladtak, legalábbis a román autópályák törzsközönségéhez képest, azonban jót kétóránként megálltak egy-egy pihenőre. S ha már úgyis meg kellett állniuk, olyan helyet választottak, ahol valami szépség, valami titok várt rájuk.
Aradon koszorút helyeztek el a szabadság-szobor talpazatánál és fejet hajtottak a vértanúk domborművei előtt, miközben a férfi felidézte emlékeit ’89 adventjének utolsó, reménycsíráztató napjairól, amikor itt látta meg élőben, hogy milyen is egy forradalom.
A férfi azt tervezte, hogy Déván a siklóval mennek fel a várba, azonban a nő megrázta a fejét:
- Abban ugyan biztos lehetsz, hogy erre fel nem ülök!
A férfi látta, hogy hiába próbálkozna a különböző biztonsági statisztikákkal, nem tudná meggyőzni, ezért csak legyintett egyet:
- Valld be, hogy csak attól félsz, hogy a vár felújításához a befalazásoddal járulnék hozzá…
- Jobb nem kockáztatni! – nevetett fel a nő. – Különben is, az idő kevés, s jobb lenne inkább Nagyszebenben alaposabban körülnézni.
A városon látszódott, hogy anno, 2007-ben Európa Kulturális fővárosa volt: a pezsgő külváros egy élhető és csendes belvárost ölelt körbe, az pedig egy gyönyörűen helyreállított főteret és a belőle nyíló kis utcácskákat. Itt megelevenedett a történelem, a város cipszer múltja, az egykor mindent meghatározó szász univerzitás, az „universitas saxonum” világa. A múlt, amit már végleg eltörölt a modernitás, hiszen a német lakosság száma már csak egy százalékra zsugorodott, emléküket csak a kétnyelvű táblák őrizték. A férfi elgondolkozott, hogy vajon nem hazugság-e a múlt, hiszen az már nem létezik máshol, csak a tudatunkban, esetleg régi iratokban, amik vagy igazak, vagy nem. Ami nem hazugság, az a valóság, de az is múlttá válik, mire eljut a tudatunkig.
Mégis, az evangélikus templom gótikus falai előtt állva ez a múlt tűnt igaznak és a múlékony jelen hamisnak. A nő azonban kizökkentette filozofikus mélázgatásából:
- Úgy érzem, hogy a mai templomadagomat már megkaptam tőled, most már nézzünk meg valami mást is!
- Mire gondoltál?
- Mondjuk a Hazugok hídjára – vont vállat a nő.
- Miért pont arra?
- Miért ne? Én nem lehetek kíváncsi? Vagy félsz, hogy lebuksz valami hazugsággal?
Ilyen szíves invitálásnak nem tudott a férfi ellenállni:
- Ki tudja? Sok mindent mondanak.
- Például azt, hogy aki ezen a hídon nem mond igazat, elájul, a szerkezet meg nyikorogni kezd.
- Mások szerint meg azért a hazugok hídja, mert a monarchia katonái itt esküdtek örök szerelmet a kedveseiknek. Márpedig, ha mindkét szóbeszéd igaz, megmagyarázza, hogy a híd átadása óta miért veszítette el az Osztrák-Magyar Monarchia majd az összes háborúját… Elaléló bakákkal nem lehet csatát nyerni.
- Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy honnan tudják… - morfondírozott a nő -. Ott voltak? Itt éltek? – mutatott a hídra a nő.
- Igazad van. És még mennyi mindent mondanak! Például azt, hogy a piaci kofák itt árusítottak és dicsértek agyon a portékáikat. Ehhez képest a tények, hogy 1859-ben építették és hogy ez volt Európa e szegletének első öntöttvas függőhídja, szinte érdektelennek tűnnek.
- Akkor döntsük el, hogy melyik változatot fogadjuk el! Azt, amely szerint itt megszégyenültek a hazugok, vagy éppen ellenkezőleg, hogy itt hazudni szokás – állt meg a nő egy méterre a hídtól.
- Tegyünk egy próbát! – mosolyodott el a férfi. – A hídon azt mondom, hogy „szeretlek” és figyeljük meg, hogy mi történik! Ha elájulok, vagy nyikorogni kezd a híd, akkor tudjuk, hogy az első változat igaz.
- Kivéve, ha igazat mondasz…
- Ezt a kockázatot vállalnunk kell, tisztán tudományos célból.
- Biztos, hogy érdemes? A hazugság fájdalmas lehet, de az igazság meg életveszélyes – állította meg a nő.
- Jobb a bizonytalanság? Hogy úgy megyünk el Szebenből, hogy nem tudjuk meg a híd titkát?
- Képzeld el, milyen unalmas lenne a világunk, milyen tényszerű, ha minden állításról tudnánk, hogy igaz-e vagy hamis. Nem jobb a bizonytalanság, amikor mi tudjuk eldönteni, hogy mit akarunk elfogadni és mit nem?
A férfi a híd felé lépett, de megállt és visszanézett a nőre: - Gondolj a szerelmespárokra, akik azért jönnek el ide, hogy megtudják mi az igazság?
- Miről?
- Például, hogy valóban szeretik-e egymást? Hogy összeköthetik-e az életüket?
- Azzal, hogy kimondják, hogy ami közöttük van, az barátság, szerelem, vagy valami más?
- Igen.
- Semmit sem számít, amit mondanak az emberek, csak az, amit érezni akarnak. Gondolj magadra! Ahogy a legtöbb ember, téged sem a tények érdekelnek, csak az, hogy mi az, ami alátámasztja, amit hinni szeretnél.
- Az illúziók rabjai lennénk?
- Mint minden ember – simogatta meg a nő a férfi arcát. – De túl sok felesleges dolgot veszel, mint például levegőt és túl sok felesleges dolgon rágódsz, mint például az érzések kategóriái. Az igazságot, ahogy a többi ember is, tudod, mert érzed; és amit érzel, az az igaz. Nem pedig egy ipartörténeti remekmű fogja eldönteni.
És a férfi és a nő szó nélkül sétált végig a hídon, s amikor leléptek róla, az öreg vasszerkezet megnyugodva felsóhajtott.
Végre valaki megértette a titkát …
Csodás "mese", frappáns befejezéssel!❤️