Csíkmadaras, egy modern ballada nyomában
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban falán egy különös, fájdalmas verset olvashat a látogató: Horváth Jula balladáját:
Horváth Jula beleesett a dobba.
- Jó emberek, álljon meg a masina,
Kit szerettem, beleesett a dobba!
- Nyitsd ki, anyám, zöldre festett kapudat,
Hadd vigyék bé esszezúzott lányodat!
Farkaséknál meggyújtották a lámpát,
Talán ott is Horváth Julát sírassák.
Horváth Julát feltették a szekérre,
Elvitték a Hirsch orvos úr házához.
Hirsch orvos úr félrefordult, s azt mondta:
- Ennek csak a Jóisten az orvossa.
- Jertek, lányok, öltözzünk fel fejérbe,
Kísérjük ki Julcsát a temetőbe.
Csíkmadarasi temetőben van egy sír,
Odajár egy barna legény, mindig sír.
- Én Istenem, vedd hozzád a lelkemet,
Ha elvetted töllem a kedvesemet!
A történet szinte jelképes: a haladás elpusztítja a hagyományt. A lány, az 1920-as években élt, hagyományos, szőttes szoknyában megy dolgozni a fűrészüzembe, s ez okozza a vesztét. Lehetne ennél szebben elmesélni, hogyan tűnik el a régi, hagyományos paraszti világ? S amitől a történet még érdekesebb, hogy nem a képzelet szülte, hanem valóságos alapja is van, egyetlen apró eltéréssel: Horváth Jula nem halt bele a sérülésébe, hanem csodás módon felépült, megházasodott és gyermekeket szült. 1952-ben, amikor a balladát begyűjtötték, még életben volt.
Érdemes tovább kutatni azonban a történet többi szereplőjének a sorsát, azok sajnos nem végződtek jól…
A ballada közlője Petres Andrásné Péter Rozália a baleset helyszínét így határozta meg: „Mezőközepbe vót egy fűrészgyár, valami zsidó gyár vót, Csíkmadarason”. Sajnos nem sikerült megállapítani, hogy ki volt az üzem tulajdonosa, de azokban az időkben két zsidó család élet Madarason, mindketten a faiparban voltak érdekeltek: a Heimék asztalosok, a Grünsteinek pedig fakereskedők. 1944-ben mindkét család a Holokauszt áldozatává vált. 1930-ban még 15 izraelita lakosa volt a falunak, ma már egyetlen zsidó sem él ott…
A ballada néven nevezi az orvost, akihez Julát vitték: „Hirsch orvos úr”. A valóságban ő Dr. Hirsch Hugó (1885-1941) aki 1912-től dolgozott orvosként Csíkszeredában, neki köszönhető a modern orvosi ellátás a városban, elsőként alkalmazta a röntgen-vizsgálatokat, rendszeresítette a labor vizsgálatokat, létrehozta a kórház sebészeti osztályát 1912-ben – valószínűleg ide szállították be Horváth Julit is.
1918-ban vette feleségül a „tündéri szépségű” Filep Juditot (1897-1989), akinek a kedvéért keresztény hitre tért. Házasságukat nem kísérte gyermekáldás, de minden erejüket a jótékonykodásra, a népművelés előmozdítására, a kulturális élet fellendítésére fordították. És egy újabb érdekes kapcsolódás a balladához: Horváth Jula balesetét a szőttes szoknya okozta - s később Filep Judit ezt a szoknyát hozta divatba újra a harmincas években! Domokos Pál Péter javaslatára ebbe öltözött, s mint véleményvezért követték a divatosan öltözködő lányok és asszonyok.
Hirsch doktor úr az erdélyi szellemi elit egyik vezéralakja volt: 1932-ben vendégül látta Szentgyörgyi Albertet, s legendás volt barátsága Benedek Elekkel, akivel rövid versikékkel üzengettek egymásnak. Benedek Elek egy alkalommal így hívta őket Kisbaconba:
„Fák lombjai virágoznak,
tireátok várakoznak”
Mire a doktor úr így válaszolt, utalva gépjárművük műszaki állapotára:
„Ha jó lesz a masinánk,
bizton számíthattok ránk”
A boldogságuk azonban nem tartott sokáig: 1937-ben Hirsch Hugó megbetegedett, feladta orvosi szolgálatát és Kolozsvárra költözött, ahol 1941-ben elhunyt.
Talán így volt a jobb: Hirsch zsidó származású volt, így már nem kellett megélni a Holokausztot. Legyen emléke áldott!
Halála után a csíksomlyói kegytemplom kriptájába temették, a ferences szerzetesek közé, s bár ekkoriban már éreztették hatásukat a zsidótörvények, a Csíki Lapok vezércikkben emlékezett meg róla. Hogy ennek jelentőségét megértsük: ebben az évben ez volt az egyetlen zsidó témájú cikk, s ez is pozitív hangnemű volt…
Érdekes ellentét: a balladában egyedül Horváth Jutka halt meg, a valóságban ő volt az egyedüli, aki sokáig élhetett… Békében, amennyire a történelem engedte.
A lány és az angyalok balladája
Kicsi lányak szép szoknyája,
fűrészgépnek martaléka,
kicsi lányka gyenge testét,
fogaskerék tépte szét.
Kicsi lányka gyenge testét,
parasztszekérre tették,
vitték be a nagyvárosba,
Hirsch doktornak oltalmába.
Vitte apja, vitte anyja,
oldalról két angyal vigyázta,
egyik volt a jó halálé.
másik meg az életé.
„Válassz engem,” - szólt halálnak angyala, -
„akkor majd örökre fiatal maradsz:
nem lesz több kín, szenvedés, sem fájdalom,
bús ballada szép dallama téged foglal soraiba.
Mi várna rád, hogyha élnél?
Szürke élet, betegség,
történelem sok vihara,
nem lennél te boldog soha.”
Megkérdezte Horváth Julka,
mit mond élet angyala:
„Mindez igaz? Ez várna rám,
szürke élet és kínlódás?”
„Mindez igaz: sok szenvedés,
kemény munka, csalfa remény,
kevés öröm, kötelesség,
életedet tépi szét.”
„Te is mondod, mint a halál,
hogy nem lenni jobb lenne?”
„Azt mondom az élet nehéz,
sok fájdalom vár még rád:
Gyilkos éve háborúnak,
rátok tör a Maniu gárda[1],
vörösbe borul a világ,
s tiltják majd az anyád szavát.
Mégis élsz majd, férjed is lesz,
gyermeket szülsz, növeled.
És az élet, bárminő is,
örömöt is ad neked”
És a lányka, könnyes szemmel,
sors árnyalta nehéz szívvel,
úgy döntött, hogy élni fog,
élet-angyalt választott.
[1] a Maniu-gárda 1944 októberében tevékenykedett a faluban
Hozzászólások