A Koltón, a Teleki-kastélyban 2024. szeptember 7-én elhangzott előadás szerkesztett változata
Török Tünde (TT): Szeretettel üdvözlök mindenkit ezen a különleges napon. Különleges, mert ma Koltón idézhetjük fel Petőfi emlékét, aki talán nem véletlenül, állandó társa lett Dáviddal való alkotói barátságunknak: ahogy járjuk az országot az írói eseményekkel, folyamatosan keressük Petőfi emlékét, de sokszor csak véletlenül akadunk egy-egy újabb emlékhelyre. A mai esténken erről az utazásról számolunk be Petőfi Sándor és Dávid Petőfi ihlette írásain keresztül, párhuzamba állítva a XIX. századi költőóriást és egy kortárs írót. Mielőtt azonban hozzákezdenénk ehhez az utazáshoz, kérlek, Dávid, mondj pár szót arról, hogy neked, mint írónak mit jelent Petőfi?
Rozványi Dávid (RD): Azt hiszem, minden magyarnak, aki írásra adja a fejét, Petőfi megkerülhetetlen, mindenkinek meg van a maga Petőfi-élménye, története. Ebből a személyes történetből két írást szeretnék kiemelni: a „Petőfi Kolozsvárott – 1849. március 15.” és a „Petőfi-bableves” c. írásaimat.
TT: Mesélj kérlek, ezekről!
RD: Az első színdarabom, amit bemutattak, a „Petőfi Kolozsvárott” volt. A darab 1849. március 15-én játszódik, amikor Petőfi és barátja, Teleki Sándor visszaemlékeznek az egy évvel korábbi pesti eseményekre és megidézik annak hőseit, kiből mi lett, milyen utat járt be.
TT: Hadd idézzem a darabodból a szavakat, amiket Petőfi szájába adtál:
„Ma Kossuth a zászló, mi egykor voltam én – de a harc örök. Örök, mert mindig jönnek új zsarnokok, kik ellen küzdeni kell, jönnek új korok, melyek új hőst kívánnak. Sok nagy nevet és sok névtelent. Ma harcunk bukni látszik, keletről és nyugatról jön reánk az ellen, belülről fáradni kezdett már a nemzet. Buda várán idegen zászló leng, de mi az országgyűlésben vívjuk harcaink, az úr, úr maradt és paraszt ki földből él. Már nincsenek álmaink, csak egy: hogy harcunk győzni fog, ezer halálon át.”
RD: A másik írásom, a Petőfi-bableves szintén különleges helyet foglal el az írói működésemben: a komáromi Jókai Tárasaságnak írtam, s a témája, hogy az öreg Jókai magában Petőfivel vitatkozik, hogy melyikük útja volt a helyes: az örök lázadás, vagy a hatalommal való kiegyezés. Az öreg Jókai itt mondja ki: „Petőfi még temetetlen. Az ő szellemét nem lehet elfojtani, őt nem lehet sírba helyezni. Az ő teteme fölé nem lehet malomkövet görgetni.”
TT: Párhuzamot látok a két írás között…
RD: Jól látod: Petőfi az én szememben egy tükör, amiben minden kornak látnia kell magát. Könnyű Petőfire, mint a magyar népi líra megteremtőjére emlékezni, de nehezebb az előtt az ember előtt tisztelegni, akinek szabadságvágyát senki és semmi sem tudta korlátozni. Ezt fogalmaztam meg Petőfit olvasva c. versemben.
(Szarka Hajnalka festményéhez)
TT: Kezdjük meg hát utazásunkat! Amikor első határon túli utunkra indulunk, a Délvidékre, megálltunk Petőfi szülőházánál, mintegy erőt merítve a ránk váró feladatok elvégzéséhez.
Petőfi így írt szülőföldjéről:
TT: Dávid így vall falujáról, Solymárról:
TT: Útjaink során, amikor a Dunántúlra indulunk, keresztülmegyünk Szalkszentmártonon. Petőfi édesapjának, 1844-től itt volt vendégfogadója és mészárszéke. Petőfi sok időt töltött itt. Szalkszentmártonban írta két drámája és egy regénye mellett a „MIHELYEST MEGLÁTTALAK...” c. versét. Igaz még nem Szendrey Júliának…
TT: Dávid az egymásratalálás élményéről így írt:
TT: S a sok szerelem után Petőfi életében is elérkezett a nagy szerelem: Nagykárolyban megpillantotta Szendrey Júliát. Itt kezdődött meg a magyar irodalom egyik legszebb románca…
RD: Idén tavasszal, amikor Nagykárolyban, a Károlyi Kastélyban tartottunk könyvbemutatót, vendéglátóink elvittek minket annak a fogadónak az épületébe, amelynek ablakából Sándor először pillantotta meg Júliát, s amelynek nagytermében először táncoltak. Nem bírtam ellenállni a kísértésnek és felkértem egy táncra a Tündét, ebből az élményből született ez a versem.
TT: Szendrey Júliában sokan csak Petőfi feleségét látták, pedig ő maga is költő volt, talán az első jelentős magyar költőnő, aki a nyilvánosság elé lépett. Nekem különösen kedves A szerelmes asszony c. verse: ez méltó társa Puskin alkotásának, Tatjána levelének.
RD: Azt hiszem, Szendrey Júlia és Petőfi irodalmi kapcsolata egyszerre volt áldás és átok: Júliát Petőfi bátorította és segítette a líra világában, de zsenialitásának árnyéka is rávetült: a nemzet emlékezete mint a Költő feleségét és özvegyét őrizte meg, nem saját jogán, mint költőt.
TT: Kacskaringós betűkkel írták meg Júlia és Sándor szerelmének történetét, de végül 1847. szeptember 8-án, pont egy évvel első találkozásuk után, egybekeltek. Ez a vers igazán különleges nekem, hiszen én is pont ezen a napon házasodtam meg. Előtte kislányként esküvőkön sokszor szavaltam Petőfinek ezt a versét:
TT: Ehhez kapcsolnám Dávidnak azt a versét, amit bátyja házasságkötésére írt:
TT: A következő helyszínt egy dallal vezetném fel:
RD: Azt hiszem, mindenki kitalálta: a Nemzeti Múzeumról van szó. Bár a történészek vitatják, de a magyar nép közös emlékezetében itt szavalta el Petőfi Sándor a Nemzeti dalt. Itt, a Kálvin tér közelében szoktunk találkozni Tündével, amikor egy-egy távoli célpontra indulunk. A következő versemmel hajtottam fejet Petőfi és a márciusi ifjak előtt:
TT: Amikor tavaly Kalocsán jártunk, a temetőben megpróbáltuk megkeresni Szabó Ferencz úr sírját. Hogy ki volt ő, s hogy kapcsolódik Petőfi életéhez? Erről Dávid írt egy mesét:
RD: Sajnos a sírnak csak hűlt helyét találtuk, időközben, mint megtudtuk, beszállították a városi múzeumba. A történet azonban jól példázza, hogy Petőfit csak az utókor ismerte el igazán: élete során se anyagilag, se erkölcsileg nem ismerték el.
TT: A sírvers megírása után Petőfinek már csak egy év volt hátra az életéből. 1849. július 31-én eltűnt a Segesvári csatában, valóra vált, amit 1846-ban megfogalmazott az Egy gondolat bánt engemet kezdetű versében:
TT: Tavaly erdélyi előadókörutunk során álltunk meg Héjjasfalván a Petőfi-emlékmű előtt – itt íródott Dávid verse is:
TT: Petőfi alakját leghíresebb művedben, a Boldogságboltban is megörökítetted – ezzel a mesével zárnánk ma esti utazásunkat.
TT: És végük, énekeljük el közösen a Koltói dalt!
Commentaires