Lednice boldog vidéke (Morvaországi merengések 03)

Boldog vidék, városok, erdők, hegyek,

az utcákon vidám, özönlő emberek,

egy kastély, körötte kert és minaret,

régi nagyság fényébe öltözötten,

kitépve bús lapjait történelemnek,

kitárulkozva titkot eltemet.

Mert mit lát a szeme annak, ki erre téved?

Lépcsőt, mi Jákobnak is díszére lenne,

vonalzóval rajzolt parkot,

különös növényeket,

gótikus csipkét, hatalmas tereket,

kápolnát, mi akár katedrális is lehetne,

- s mindez hamis talán, de szép mese…

Vajon ki az erősebb:

Liechtenstein vagy Beneš?

Egy dekrétum, vagy az épített környezet?

A múlt, vagy a múltat eltörlő jelen?

Lassan mindkettő csupán emlékezet,

s az idő homokóráján lassan lepered.

Morvaország talán legismertebb turisztikai nevezetessége a Lednicei kastély. Valamikor egy külön kis világ volt a Liechtenstein-ek uradalma, egy kis német világ a környező cseh és morva lakosság között.

Csak egyetlen dolognak voltak híján: a szegénységnek. S ez nem csak afféle költő kép, vagy epés bonmot, hanem maga a valóság: a család hatalmas vagyona lehetővé tette, hogy korszakonként teljesen újjáépítsék a kastélyt. Ma már csak egy időbeli pillanatot láthatunk: a XIX. századi neogótikus, Tudor-stílusban felépített épületet, a gótikus, reneszánsz és barokk idők emlékeit hiába keresnénk. Azonban ez a kőbe faragott történelmi pillanat is hihetetlenül gazdag: birtoknak is beillő franciapark, műminaret és műromok, üvegház, egyetlen tölgyfatörzsből faragott könyvtárlépcső, a csillagfényként ragyogó csillogó csillárok… A kápolna is akkora, hogy az ember püspöki székesegyháznak is   nézhetné. Pedig kápolna, hiszen „csak” a birtok többszáz főnyi személyzete hallgatott benne Szentmisét, nem a falu temploma volt.

Szinte egy nap kellene ahhoz, hogy bejárjuk az egészet, az ember szinte szédül a pazarul berendezett termeken keresztülhaladva, s figyelmeztetnie kell magát, hogy ez csak töredéke az egykori teljességnek. A család a háború végén a berendezés java részét kimenekítette, s az államosítás sem gazdagította a palotát.

Ez az államosítás még nem a kommunista, hanem a „demokratikus” elkobzás volt: 1945-ben a Beneš-dekrétumok a német és magyar nemzetiségű állampolgárokat megfosztotta jogaiktól és vagyonuktól, s ezért a jogfosztottság még ma is fennáll Csehszlovákia utódállamaiban.

Nem siratom a Liechtenstein-eket: mint egy független állam uralkodóinak nem kellett átélniük azt, amit az itt élő németeknek és magyaroknak: nem hajtották őket halálmenetben, nem fogták rabszolgamunkára, nem gyilkolták le őket… Csak elüldözték arról a földről, amit felvirágoztattak.

Vajon ki hagyott hátra értékesebb örökséget: az építők, vagy az elkobzók? Jó lenne remélni, hogy az első, de sajnos tudjuk, hogy a történelemben a propaganda sokszor erősebb, mint az igazság…

#Morvaország #Morávia #Lednice #Liechtenstein #Beneš