Pusztamarót jelenleg néptelen puszta, Nyergesújfalu része. Nem boldog hely, mert történelme van, s a történelmi múlt ritkán jelent boldog jelent. Egykor a templomosoknak volt itt szentélyük, később vadászkastély állt, majd Mohács után itt próbálta meg a keresztény sereg a környékbeli civilekkel kiegészülve megállítani a törököt. Több halott maradt a csatatéren, mint pár héttel korábban Mohácson... Nem beszélünk róla, hiszen ki tudná számbavenni az összes vesztett csatát, az összes tragédiát, amit túlélt a magyarság? Furcsa mód, a település végső pusztulását nem egy háború, hanem a béke és demokrácia hozta el: 1945 után a falu sváb lakosságát kitelepítették.
Érdemes felkeresni ezt a helyt és egy perc néma csenddel áldozni az itt éltek és haltak emlékének...
Nincs jel, mely utat jelölne, nincs út, mely célhoz vezetne, csak befagyott pocsolyák roppannak léptünk nyomán, s csontváz falevelek zizzennek csendesen.
Nincs már ház, csak a pusztaság, csak pár összeillesztett kő jelzi, egykor itt egy falu állt, hol emberek születtek, haltak, éltek.
Kolostort építettek egykor titokzatos templomos lovagok - de hol van már a templom, mely Jeruzsálemet idézett egykoron?
Urak vadásztak víg hejezéssel, erdő csendjét kürt hangjával törve, de a víg dal már messzeszállt, s nem találod a helyet, hol a kastély állt[1].
„Emberölő” a völgy neve, hol Mohács után a sereg még egyszer összeállt, hogy küzdjön, még egyszer életért, hazáért, Istenért, három napig aratott a halál, nem védett a szekérvár, temetőt a jelen nem talál[2].
Itt vágtatott egykor Dobozi, s Ilonával nyert becsület-halált: de hol vannak a hősök? Móresre[3] nem tanít senki már…[4]
Hol van a falu? Lakóit vagonok vitték el, kiknek bűne nyelvük volt csupán, s ezt nem tűrte a szép új világ[5].
Csak a temető maradt, sírjait lassan a föld fedi, s nem tudni, hogy a kereszt, meddig dacolja idők múlását…
A halál itatott át itt minden talpalatnyi földet, kísért a múlt idők véres szelleme - de ugye látod, hogy zöldül a fűszál, s fák rügye ígér új kezdetet?
Pusztamarót, e hitben járom földedet, mert az én Uram az élők Istene[6].
[1] az esztergomi érsek a XIV. században vadászkastélyt építtetett itt. [2] utalás a Pusztamaróti csatára: 1526. szeptember 13-15. között 20-25 ezer katona és civil vesztette itt életét. [3] erkölcs (latin) [4] A legenda szerint Dobozi feleségét, Farmos Ilonát a lovára kapva menekült az üldöző törökök elől. Amikor a ló a teher alatt roskadozni kezdett, az asszony könyörgött neki, hogy ölje meg őt, nehogy a török kezére kerüljön és meneküljön. Amikor az üldözők már majdnem utolérték őket, a nő hirtelen leugrott a lóról, akkor férje teljesítette kérését, nem akarta elhagyni őt, inkább keresztüldöfte kardjával, ő pedig az utolsó erejéig küzdött a túlerő ellen és hősként esett el. [5] 1945 után kitelepítették a falu sváb lakosságát [6] „Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké.” (Mt 22,)
Comments