Nem dicsérek se urat, se királyt,
se magasztos püspöki széket,
de dicsérem az Istent
s az itt élő népet,
mely bízva Urában,
a templom köré várost épített:
egy külön világot, mely túlélt ostromot,
melyben mindenkinek helye volt,
minden polgárnak saját otthona,
őrizve és átadva a tudást,
egyesítve lelket és erőt…
Túlélte hadaknak járását,
míg végül feloldotta a modernitás,
csak emlékké vált a „civitas”[1] s a hit
- mégis a kiürült falak tanítanak:
hogyan kell élni, s miért érdemes.
Prázsmár (románul Prejmer, németül Tartlau, szászul Tuartlen) erődtemploma még az erdélyi erődtemplomok sorából is kiemelkedik: az eredeti XIII. templom köré az idők folyamán erődítményt építettek, melyben minden polgárcsaládnak (egész pontosan, 275-nek!) menedéke volt a vész idején, a békésebb időkben meg húsraktárként, „szalonnakamraként” működtek. Az erődben a szászok mindenről gondoskodtak, hogy a hadak járása alatt is folytatni tudják „normális” életüket, egész kis világ működött itt evangélikus templommal, városházával, pékséggel, iskolával (ez utóbbi a XIX. század közepéig működött).
Az egykor német többségű településen ma már csak maroknyi szász él.
[1] város, illetve a polgárok közössége (latin)
Nagy köszönet a bemutatott templomok³rt és kegyhelyekért. Soha nem jutottam mégki ezekre a szép helyekre és most olvashatom a róla írt verseket is. Köszönet a küldötteknek.