Ozora vára, olyan vagy nekem, mint hosszú út során percnyi pihenő, mint egy sóhajtásnyi csend zajos kor dübörgésében. Ozora, te ellent...

A vén Duna partján, hitek találkozásán, hogy egykor Ráby raboskodott[1], egy város, mint Csipkerózsika, múltról, s jövőről álmodik....

Sokszor gyűlöljük a kort, melyben élünk, kisszerű tarkaságát, mely lényeget felejt, s féljük a jövőt, mely koptatja a szépet és a jót....

A szeretet természete, hogy soksorozza önmagát

Szabadnak lenni: szép álom csupán, melyet észrevétlen hoz a delizsánsz, oly jó álmodni egy szabad életet, zászlót, kokárdát tűzve fel…...

Egy kislány felsírt: megszületett, úgy tűnik sorsa elrendeltetett, feleség lesz, egy birtok gazdasszonya, ki egy vidéki kúriában leél egy...

Tudom, a „nékem adott ország neve földkerekség”: s minden föld otthonom, hol szavaim életre keltik, s hol fejem álomra hajthatom, mégis a...

Az álruhás angyalok, a legszebb angyalok, néha jönnek fénybe öltözötten, néha kinyúlt pulóverben, városszerte várnak, s nem kérdezik,...

Kalocsa, mélység és magasság, börtön és székesegyház, Szent Korona és szobrok az utcán, márciusi ifjak és érsekek, a tegnap és a holnap...

„Kellemes”, „boldog” s néha „áldott”, a Karácsony, amit kívánunk: tiszta és praktikus, egy feljavított hétköznap, de még nem ünnep mi...

A királynénak társa nincs, ruhája fekete, gyászát barokkos pompa fedi, lelkében nem él a zene, halványkék és fekete, színe a múltnak és...

Hajnalnak fagy idejében, hulló hóban, havas úton, reggel lassan lépkedek, szépen Mikulás, s hóember leszek. Más lett a táj, más az utcám,...

Lehettél volna boldog békeidők dalnoka, ki könnyed költeményekkel bohó szerelmet dicsér, kit gyakorta idéznek szerelmes kamaszok, ki, ha...

Büszkén áll az Alföld síkja felett, két torony, mely Istent hirdeti, s a népet, mely nagyot álmodott, Kunhegyesnek hatalmas templomot....

Ma már híd köti össze a várost, melyet elszakított a történelem, s a templomot, melyben már a pontifex[1] nem lakik… Ifjúkorom sebe volt...

Három tündér táncol meztelen védtelen múló idő felett mégis győztesen.

Komárom szívében, titkos kert mélyében, ősi falak őriznek hitet, és reményt hirdetnek. Mert e falak közt tanult Jókai, ki minden írónak...

Ó, Te drága, ízletes, asszonykéz törte, gyúrta, sütötte, szokatlan finomság, ínyemnek ígérsz örömet! Mikor ajkamhoz érintelek, tüzes...

A nő, ha tüzet gyújt, néha tűzzel játszik, néha csak szíveket lángra gyújt. Máskor csak pillantása perzsel, de egy tűzről pattant...

Mégis: tudtuk túlélni kell, őrizni a lángot, hinni a nem létező hazát