Melyben az üldözöttekből üldözők lesznek, a koldusokból gazdagok, de a barbárokat ez nem igazán érdekli és háztűznézőbe jönnek a templomba
A templom üres volt, díszeitől megfosztatott, a falakon égésnyomok.
- Hol vagyunk? – kérdezte a püspök.
- Nem az a kérdés, hogy hol, hanem, hogy mikor? Talán nem is az évszám a fontos, hanem, hogy min jutottunk túl. A katolikus párt győzött a birodalomban, Arius követőit elüldözték, nem hagytak nekik nyugtot a Birodalomban. Már nincsenek versengő igazságok, csak egyetlen egy: a katolikus imperátoroké és a római püspöké. Az arianus papok a barbárokhoz menekültek és hirdetni kezdték nekik egyszerű, emberi igazságukat. Hogy Jézus nem volt isten, hanem csak egy ember, s az ember nem az isteni kegyelemből igazul meg, hanem saját emberségéből. A katolikus püspökök aranyban és brokátban tündököltek templomaikban és a pogányoktól elorzott palotáikban, részei lettek az imperátorok megszabta rendnek, beszedik az adót és cserébe kegyesen áldást osztottak. Már nem a hit hatalma, hanem a hatalom hite helyezte őket tisztségükbe. Gyönyörű szónoki fordulatokkal gazdag prédikációkat tartottak, amit a többi szónok udvariasan megtapsolt, mint a stadionban a rövidtávfutókat, de már senkire sem hatottak. Senki sem tért meg, senki sem tartott bűnbánatot. Ezek a papok ültek az ön püspöki székébe. Érdemes volt ezekért? Érdemes vállalnia a szenvedést, a lemondást, a lázadást ezekért a drága selymekbe öltöztetett bábukért?
- Ki tudja… Én csak ember vagyok, nem látok a szívekbe, bár elméletileg, mint papnak ez lenne a hivatásom. Lehet, hogy az én szegénységem gőgje, saját igaz voltomnak tudata Isten szemében nagyobb bűn, mint az ő habzsolásuk.
- Nézzen magára! A szakadt tógájára, az ápolatlan szakállára, mennyi mindent tagad meg magától, csak azért, hogy az utódai élvezhessék mindazt a jólétet és gazdagságot, amit a romló Birodalom képes nyújtani?
- Nem ezt látom most, hanem a felégetett és kifosztott templomomat.
- Igen, mert jött a friss vér, a barbárok, a maguk egyszerű, de egyben erőteljes hitével. És elsöpörték a maga drágalátos katolikus egyházát a hazájával, a Római Birodalommal együtt. És mindez nem történt volna meg, ha maga nem hergeli egymás ellen Jézus követőit egy homályos igazság, olyan teológiai kifejezések nevében, amit valójában sem a római földművesek, sem a barbár harcosok sem értenek. Ha nem a különbözőségeket kereste volna, hanem, ami egyesít, ahogy az egyik tanítványa is mondja, mindez nem történik meg.
- A szeretet is olyan végtelen, mint a tenger, de minden tengernek van partja. És, mi emberek, ezen a parton élünk, a végtelen tengerbe belefulladnánk. Ha majd Istent halálunk után, az Ő kegyelméből színről színre látjuk, meg fogjuk érteni azt a végtelenséget, ami a mi töredékes tudásainkat és igazságainkat egyesíti, de addig ragaszkodnunk kell a szavakhoz, a hithez, amiben élünk, mert vaksi szemeinknek ezek az útjelző fények, melyek megóvnak attól, hogy a szakadékba zuhanjunk. Elismerem, hogy ezek a szövetnékek[1] az igazi fény visszfényének, sokkal inkább gúnyrajzának tekinthetők, de a mi gyarló emberi valónk csak erre képes.
Az idegen nyeregben érezte magát: - Kedves barátom, ha megengedi, hogy így szólítsam, hiszen, ha a hitünk különbözik is, a filozófia és logika iránti rajongásunkban hasonlatosak vagyunk, nem lehetséges, hogy az ő igazságuk az ő részükre ugyanolyan jelzőfény az igaz élet felé, mint önnek a saját dogmái? Nézze! – intett a templom felé, ami egyszerre megtelt a beözönlő barbárokkal. – Nézze, ők is fényt gyújtanak! De ez a fény nem világít és nem melenget, hanem pusztító tűz, ami megtisztítja az Atanas-féle eretnekségtől Isten házát. Ők önöket tekintik eretneknek, ahogy maga őket. Valahol a messze keleten egy furcsa jelképet használnak, két egymásba fonódó csepp, ők a saját nyelvükön jingnek és jangnak nevezik. Ha kedvesen akarnék fogalmazni, azt mondanám, az én szememben önök is ugyanilyenek: egymást kergetőzve egymás ellentéteinek képzelik magukat, pedig valójában ugyanolyanok.
- És ha őszintén beszélne? – kérdezett vissza a püspök.
- Ha őszintén beszélnék, azt mondanám, olyanok, mint az utcákon marakodó kutyák. Csak ők csontokon, kézzelfogható és hasznos valamiért küzdenek, addig önök semmire sem jó szavakért.
Közben az ariánus barbárok kötelet vetettek a templom díszes keresztjére, lerántották a földre. Az hatalmas csattanással darabokra tört a templom kövén, a drágakövek szerteszét gurultak. A torzonborz alakok hatalmas ujjongással vetődtek rá a csillogó kövecskékre. A két férfi egy darabig némán nézte a jelenetet, majd Ambrus kezét felemelve halkan mormolni kezdett.
- Átkot mond rá, Magasságod? – kérdezte a küldött. – Legnagyobb sajnálatomra, ez még nem valóság, ez csak látomás. Az átok így nem tud érvényesülni. Vagy már előre ki akarja közösíteni őket, még el nem követett tetteikért? Ne feledje, ők már eleve nem tagjai az ön egyházának.
- Azt hiszem, félreértett. Nem átkot, áldást mondtam. Az áldásnak nincs korlátja a térben és időben.
- Értem! Ön úgy gondolja, hogy ezzel emelkedik föléjük, hogy teljesíti Jézus parancsát, és imádkozik gyűlölőiért és áldást mond üldözőire. Felülemelkedik rajtuk, egészen addig, amíg el nem éri a kevélység csúcsait – állapította meg az idegen gúnyosan.
- Gyűlölőink? Üldözőink? Nem hiszem… Ön azt mondta, hogy a halálom utáni időkben az utódaim a jólétbe, a hatalomba és gazdaságban dagonyáztak, mint a sertések… Ezek a derék férfiak és nők, a ködös tartományokból vállalták az áldozatot, hogy eljöjjenek hozzánk és mindentől megtisztítsanak. Legyenek áldottak minden fáradozásukért! Azért hozott engem ide, hogy rácáfoljon kitartásomra a katolikus hitben, most mégis megerősített.
- Hogyhogy? – álmélkodott el Lucifer küldöttje, sok ezer éves pályafutása alatt először.
- Ha nem tartom életben a hitet, vagy ahogy ön mondja, az ellentétet Atanas és Arius követői között, hanem hagyom, hogy a jólétben egyesüljenek, akkor őket is megmérgezte volna az imerátori hatalom kegye. Ugyan, akkor honnan érkezett volna a megváltásunk a Mammon markából?
- Úgy látom, ez keményebb diskurzus lesz, mint amire számítottam – mosolyodott el az idegen. – Lépjünk pár lépést felfelé és pár évszázadot előre a történelemben.
[1] fáklyák
Korábban:
Folytatás: