Melyben hősünk leckét kap a koraközépkori illemből és modern művészetből és mintegy mellékesen, megkezdődik Krisztus ezeréves birodalma
Balra: Nagy Károly szobra a müstairi templomban
A templom magasából már békésebb kép tárult eléjük: a téren állványok erdejében munkások építkeztek.
- Javaslom Magasságodnak, hogy alaposan nézzen körül: az új korszak kevés békés pillanatának egyikét láthatja. A király[1] arra készül, hogy miután újra egyesítette a Birodalom északnyugati tartományait, imperátorrá, avagy ahogyan mostanság mondják a régi kifejezéssel, caesarrá koronázzák. A közbiztonság helyreállt, az új valuta árfolyama magasan szárnyal, megindul a kereskedelem, templomok és várak épülnek. A leendő caesar uralma alatt a bárók és a püspökök bölcsen irányítják az országot. És, aminek különösképpen fog örülni, mindezt az ön hite jegyében. A caesart hamarosan a római püspök fogja felkenni uralkodónak.
- Gyönyörű látvány, erről álmodtam. Hogy Róma ne a légiók kardja, hanem az Írás szavai által uralkodjon a világon. És mondja, méltóságod, mi maradt még fenn a Birodalomból? Megmaradtak a szobrok, a paloták? A jog, ami egykor egy világot igazgatott? Olvassák még Tacitust és Vergiliust?
- Úgy, ahogy. Vergiliust még olvassák, mert valamelyik bölcs rájött arra, hogy prófétának is minősíthető. A klasszikus latin betűket felcserélték valamilyen újkori ákombákommal[2], a kiejtésről meg ne is beszéljünk! A verseikben töredezik a ritmus, helyette valamilyen barbár találmányt alkalmaznak, a rímet, aminek olyan a hangzása, mint a tehén nyakán a kolomp bongása. A palotákból és a nyaralókból erődök lettek. A himnuszok, amiket írt, már régimódinak találják, s helyette egy olyan versformát alkalmaznak, amit anno egy leszboszi költőnőnek ajánlottam[3]. Valahányszor meghallom, hogy Istent olyan versformával dicsőítik, amit anno a nő és nő közötti szerelem magasztalására alkottak meg, alig bírom magamban tartani a kacagást.
- Mégis, Isten dicséretére szól. Nekem ez elég. A formákba új tartalom került.
- Régi tömlőbe új bor? Ha jól emlékszem, ezt még a maga Mestere sem helyeselte.
- A szodomita szerelem helyébe a szent szeretet lépett.
- A szent szeretet? Nos attól még messze vagyunk, pedig most történelmi évet írunk – nézett a küldött a püspök szemébe.
- Minden év történelmi bizonyos szempontból. Majd az utókor eldönti, hogy valóban az-e.
- Több, mint három évszázada nincs se caesar, se imperátor Rómában. Most a király újra egyesítette a Birodalmat, olyan területeket is belevonva, amire Róma fennhatósága nem terjedt ki. Idén újjá fog születni, de már más formában. Már nem a Szenátus a Római Néppel, nem a Senatus Populusque Romanum a hatalom forrása, nem is a hadsereg, hanem Isten nevében a római püspök. Idén egy olyan kísérlet kezdődik el, ami páratlan lehetőséget nyújt a Jézus-követőknek.
- Egy caesar, aki meghajtja a fejét a keresztre feszített előtt? Ez valóban új dolog…
- Még annál is nagyobb. A király, amint felkenik Rómában egy ezeréves Birodalom, Jézus Birodalmának első uralkodója lesz. Az emberiség kap ezer évet arra, hogy valóra váltsa az evangélium tanítását.
- Ez csodálatos… Legyen áldott érte a történelem Ura! – vetett keresztet a püspök. – Ez nem a sátán veresége is egyben? Miért beszél róla ilyen nyugodtan.
- Ne felejtse el Magasságod, hogy jómagam is angyal vagyok, még ha a felkelők oldalára is álltam, s mint angyal ismerem a jövőt is. És tudom, hogy ez a kísérlet balul fog elsülni, s mikor lejár az ezer év, összeomlik a Jézus-követők összetákolt egyháza, és mi szabad kezet kapunk az emberiség felett. A sötét templomok butaságát felváltja a szabadság és a tudás Birodalma. És mivel mi nem az emberi természet megtagadására építünk, hanem arra, hogy mindenki minden, még a legsötétebb vágyát is kiélje, a mi Birodalmunk örök lesz és teljes.
- De addig lesz ezer évünk, hogy felkészüljünk erre. Hogy az isteni tanítás az emberek lelkébe beépüljön, s ha átveszik a hatalmat, számolniuk kell azzal, hogy a lelke mélyén mindenki a mi követőnk.
- Látja, emiatt az egy miatt nem kell aggódom… - mosolyodott el az idegen. – Hogy bármilyen mértékben is átjárná Jézus tanítása az emberi lelket. Nézzen ki! - Mutatott le a térre.
- Látom, építik a templomot. Emlékszem, még az én időmben kezdték el. Már kezd alakulni – bólintott Ambrus.
- Nézze azt az építőmunkást!
Épp délidőre járt, az egyik munkáshoz odament egy asszony, kis csomagban ételt adott neki. Állva várta meg, míg a gerendán ülő férfi kibontotta az ebédjét. Megkóstolta, elfintorodott, kiköpte. Felkapta a szerszámát és az asszony arcába csapott vele.
- Iszonyatos – borzadt el a püspök.
- Szemmel láthatóan, a kulináris kultúra magasabb szinten áll, mint a kereszténység. Látja: a templomon újra ott a kereszt, de nincs benne a szívekben. Ennyit ér az önök ezeréves birodalma, ezért fognak elbukni. A kereszt nem lesz több, mint egy kötelező vizuális elem az ünnepségeken és az épületeken. Az embereket a jézusi tanítás nem egyesíti, hanem szentesíti alá- és fölérendelt viszonyaikat. A király meghajtja a fejét Róma püspöke előtt, de kezében tartja a bárók és püspökök életét. Őket ez feszélyezi, s ezt a saját hűbéreseiken élik ki. Azok meg a jobbágyokon és a városi polgárokon. Azok meg a feleségeiken, ők meg a gyerekeket verik meg. A gyermekek meg arról álmodoznak, hogy ha felnőnek ők is urak lesznek, s akkor majd visszaadhatnak minden ütleget az alájuk kerülőknek. S a kör itt visszatér önmagába. Itt mindenki valakinek a tulajdona, az emberi életnek meg van a maga árfolyama. A gyilkosság nem egyéb, mint egy pénzügyi tranzakció előzménye.
És ez még semmi… Mutatok még valamit ebből a korból, sétáljunk le a templomba. Azonban, amíg odaérünk, feltennék egy kérdést: mi a legfontosabb a templomban? A szentségek? A kereszt?
- Isten – vágta rá a püspök. – Mindaz, amit felsorolt, fontos, de csak arra szolgálnak, hogy Istenhez vezessenek bennünket. Ami nem vezet Istenhez, de fontosak nekünk, azok mind bálványok.
- Nos, akkor nézze!
A munkás, aki az előbb beverte az asszonya arcát, most a templomba jött. Nem nézett se a mécsesre, se a keresztre, de letérdelt egy Szűz Mária ikon előtt, s maga sem tudta miért, a bűnbánat mozdulatával alázkodott meg.
- Látja? Ezt a derék asszonyverő munkást nem érdeklik sem a szentségek, sem a kereszt, de a mellét veri Mária képe előtt. Megjegyzem, borzalmas ez a portré. Emlékszem, még Názáretből ismertem Mirjammot[4], sajnos nem engedélyezték nekem, hogy felvegyem vele a kapcsolatot, vagy ártsak neki, de azért alaposan megfigyeltem. Egy életvidám, mosolygós, segítőkész kamaszlány volt, amíg ahhoz az öregemberhez hozzá nem kényszerítették, nem az az unott, karót nyelt királynő, akinek a modern képeken ábrázolják. Szívesen mondanám, hogy az én bosszúm, hogy ilyennek ábrázolják, de sajnos nem igaz. Az embereknek nélkülem is ilyen kificamodott az ízlésük. Nézze, hogy ez a szerencsétlen teremtmény milyen imádattal nézi ezt a mázolmányt! Még azt is képes megbánni, hogy az előbb bezúzta a felesége arcát. Most, hogy a drágalátos utódai kiűzték az ariánusokat a templomból, a bálványképek foglalták el a helyüket. Érdemes volt?
A püspök sokáig nézte a bűnbánó alakot, magában formálta a szavakat és a gondolatokat, mielőtt válaszolt volna.
- Igazat kell adnom önnek. Az emberek buták és borzalmas a modern művészet. Én sem ilyen arcot képzelek magam elé, amikor Isten Anyjára gondolok. Mégis, valahol ebben az imában, amit ön annyira kigúnyol, látom Isten szándékát.
- Nézze, nekem semmi kifogásom a bálványimádás, a paráznaság, az erőszak és hasonlók ellen, hiszen ezekből élek, de ezek az ízlésficamos mázolmányok még engem is borzalommal töltenek el. Ön milyen jót képes látni ebben?
- Azt hiszem, kezdetektől fogva tévúton jártunk, amikor Istenről beszéltünk. Isten maga a teljesség, de mivel a férfiak világában éltünk és élnek most is az utódaink, lényegét a férfi princípium szavaival írtuk le: Apa és Fiú. Ebben a szavakból alkotott hitben a nőknek nincs szerepe, ezért kellenek a templomba a giccses képek Máriáról is: hogy a nők is érezzék, hogy ők is részei az isteni tervnek, ahogyan Mária is szerepet kapott a megváltásban. És a férfiak letérdeljenek egy asszony képe előtt. Nem ma, nem holnap és talán csak évszázadok múltán, de ez a vetés ki fog kelni: a nők büszkék lesznek arra, hogy nőnek születtek és a férfiak térdet hajtanak előttük, kezet csókolnak és tetteik mozgatója lesz, hogy hódoljanak nekik. Szükség van ezekre a képekre a templomainkban, hogy a férfi mellett a női princípium is része legyen a vallásunknak.
- Azt hiszem, hosszú pályafutásom alatt még nem találkoztam olyan makacs emberrel, mint Magasságod.
- Ezt az ön szájából dicséretnek veszem – hajolt meg udvariasan a püspök az idegen előtt.
- Mindenestere – bólintott a küldött – feljegyzem magamnak, hogy az ezeréves jézusi Birodalom lebontását azzal kell kezdenünk, hogy ezeket a Mária-képeket eltávolítsuk a templomokból. Nos, akkor lapozzunk… Lépjünk előre újra, mondjuk félezer évet. Megfelel? Nézzük meg, hogy a félidőben hogyan áll az a bizonyos terv, hogy a Galileai képére formáljátok az emberiséget.
[1] I. Nagy Károly (742-814) frank uralkodó, a Nyugat-Római birodalmat 800-ban történt császárrá koronázásával újjáalapította
[2] alatta vezették be a ma ismert írást, azaz a kis és nagybetűk megkülönböztetését (karolingi minuscula)
[3] szapphói strófa
[4] Mária héberül
Korábban:
Folytatás: