Három tündér táncol meztelen védtelen múló idő felett mégis győztesen.

Komárom szívében, titkos kert mélyében, ősi falak őriznek hitet, és reményt hirdetnek. Mert e falak közt tanult Jókai, ki minden írónak...

Ó, Te drága, ízletes, asszonykéz törte, gyúrta, sütötte, szokatlan finomság, ínyemnek ígérsz örömet! Mikor ajkamhoz érintelek, tüzes...

A nő, ha tüzet gyújt, néha tűzzel játszik, néha csak szíveket lángra gyújt. Máskor csak pillantása perzsel, de egy tűzről pattant...

Mégis: tudtuk túlélni kell, őrizni a lángot, hinni a nem létező hazát

Kolozsvár, Te Kincses Város, kamaszkorom óta álmomban kísértesz, s vágytam, hogy Hozzád visszatérjek, érezzem éltető lüktetésed, Mátyás...

Százkézd színpadán csak a díszlet örök...

A hűség tart meg, nem nyers erő vagy fegyver

Eljöttem keletre, hogy lássam a helyet, mely téged a világnak adott, honnan indultál keletre, s sorsodban látom sorsomat: ahogy te magyar...

Tóparton őszre mosolygok, hagyom, hogy novemberbe forduljon a naptár, köröttem őszben harcol a tél és a nyár, de magammal békét kötöttem,...

Mint egy szerzetes, ki a siralomvölgyben a mennyről álmodott, s a kódexbe írt róla szavakat, Te úgy idéztél fel egy tűnő kort, az erdélyi...

"Művészi hitvallásom, hogy a festés nem cél, hanem eszköz arra, hogy közöljünk valamit a természet szépségének, csodáinak közvetítése...

Ahogy a párkák szőtték a sorsnak szövetét, e nő úgy fonta egybe a színes szálakat...

Kovászna neve, mint székelykapu, szeretettel fogad és új utakra hív, sebet gyógyít és szellemet igéz, mint ős mesélő, világot színpadra...

Isten nem hagyta el népét...

A nyár az ősz szemébe néz, felidézi a múlt idők minden örömét, s dacosan mondja: Én örök vagyok, a kegyetlen naptár nem öl meg, a szívben...

Kézdivásárhely szeretem átélni lelkedet, lábam alatt érezni a durcás utcaköveket, látni, hogy a falak idézik a békeidőket, s elhinni azt,...

A télre úgyis jön a nyár, csak a pad marad, örökre talán

Hogy legyek, Jézus szívében átfutó érzés, hosszú út a völgyből hegyre fel, murvát pördít a kerék, hogy oda jussak, hol már vagyok!...

Márton Emőkének Szeretem Erdély, végtelen tered, hol egybe folyik az erdő és a hegy, az utakat, melyeket bejárni egy élet kevés, szeretek...