„Kellemes”, „boldog” s néha „áldott”, a Karácsony, amit kívánunk: tiszta és praktikus, egy feljavított hétköznap, de még nem ünnep mi...

A királynénak társa nincs, ruhája fekete, gyászát barokkos pompa fedi, lelkében nem él a zene, halványkék és fekete, színe a múltnak és...

Hajnalnak fagy idejében, hulló hóban, havas úton, reggel lassan lépkedek, szépen Mikulás, s hóember leszek. Más lett a táj, más az utcám,...

Lehettél volna boldog békeidők dalnoka, ki könnyed költeményekkel bohó szerelmet dicsér, kit gyakorta idéznek szerelmes kamaszok, ki, ha...

Büszkén áll az Alföld síkja felett, két torony, mely Istent hirdeti, s a népet, mely nagyot álmodott, Kunhegyesnek hatalmas templomot....

Ma már híd köti össze a várost, melyet elszakított a történelem, s a templomot, melyben már a pontifex[1] nem lakik… Ifjúkorom sebe volt...

Három tündér táncol meztelen védtelen múló idő felett mégis győztesen.

Komárom szívében, titkos kert mélyében, ősi falak őriznek hitet, és reményt hirdetnek. Mert e falak közt tanult Jókai, ki minden írónak...

Ó, Te drága, ízletes, asszonykéz törte, gyúrta, sütötte, szokatlan finomság, ínyemnek ígérsz örömet! Mikor ajkamhoz érintelek, tüzes...

A nő, ha tüzet gyújt, néha tűzzel játszik, néha csak szíveket lángra gyújt. Máskor csak pillantása perzsel, de egy tűzről pattant...

Mégis: tudtuk túlélni kell, őrizni a lángot, hinni a nem létező hazát

Kolozsvár, Te Kincses Város, kamaszkorom óta álmomban kísértesz, s vágytam, hogy Hozzád visszatérjek, érezzem éltető lüktetésed, Mátyás...

Százkézd színpadán csak a díszlet örök...

A hűség tart meg, nem nyers erő vagy fegyver

Eljöttem keletre, hogy lássam a helyet, mely téged a világnak adott, honnan indultál keletre, s sorsodban látom sorsomat: ahogy te magyar...

Tóparton őszre mosolygok, hagyom, hogy novemberbe forduljon a naptár, köröttem őszben harcol a tél és a nyár, de magammal békét kötöttem,...

Mint egy szerzetes, ki a siralomvölgyben a mennyről álmodott, s a kódexbe írt róla szavakat, Te úgy idéztél fel egy tűnő kort, az erdélyi...

"Művészi hitvallásom, hogy a festés nem cél, hanem eszköz arra, hogy közöljünk valamit a természet szépségének, csodáinak közvetítése...

Ahogy a párkák szőtték a sorsnak szövetét, e nő úgy fonta egybe a színes szálakat...

Kovászna neve, mint székelykapu, szeretettel fogad és új utakra hív, sebet gyógyít és szellemet igéz, mint ős mesélő, világot színpadra...